KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Iosefina Pascal / Fotó: bzi.ro

Egy román újságíró feltárta, hogy miként csalták el az elnökválasztást Amerikából

Az USAID feloszlatása miatt a romániai elnökválasztás elmaradásának körülményei is napvilágra kerülnek – írta ki Facebook-oldalára Sebes Gábor publicista, egykori hegyvidéki polgármester, megállapítva: a mélyállam puha hatalmának egy még nagyobb „összeesküvése” bontakozik ki, illetve sokkal inkább annak globális, polipszerű képződményei. Sebes Gábor Iosefina Pascal román oknyomozó újságíró az X-en közzétett bejegyzéseit szemlézte.

Íme Iosefina Pascal tényfeltárása, Sebes Gábor összegzésében:

“A romániai választásokat törlő bíró a Soros-hálózat tagja. Az Institute for Public Policy egy másik romániai civil szervezet, amely a Soros-hálózat része. Nem más, mint Elena Simina Tănăsescu, az immár illegitim Klaus Iohannis elnök volt jogi tanácsadója ül ennek az intézetnek a vezetőségében, akit ugyancsak Iohannis nevezett ki 9 évre a román alkotmánybíróság bírájává. Igen, ugyanannak az Alkotmánybíróságnak, amely megsemmisítette a romániai elnökválasztást. Az elnökválasztás eredményét megsemmisítő romániai alkotmánybírákat Joe Biden, a Soros-hálózat és a DOS, azaz az ENSZ Operatív Támogatási Osztálya segítette.

Mélyebbre megyek, hogy az emberek megértsék, ki avatkozott be a romániai választásokba

írta X-oldalán Iosefina Pascal, így folytatva: a beavatkozásért első sorban a Freedom House Romania, az USAID, az USA nagykövetsége a felelős. A Soros György által finanszírozott Freedom Househoz köthető álcivil hálót egy bizonyos Cristina Guseth igazgatja, s a Freedom House az elmúlt években több mint 400 bírót és nyomozót vitt el „képzési szemináriumokra”, melyeknek hívószava a korrupcióellenes küzdelem és a tiszta közbeszerzés volt.

Ez is érdekelheti:  Mi történik Romániában? Államcsíny?

Egy rövid interjúban Guseth például így beszélt Románia egyik alkotmánybírájáról, Livia Stanciuról, mint aki  feddhetetlenségével, bátorságával és szakmaiságával bizonyított, és az egyetlen személy volt, akit Joe Biden amerikai alelnök 2014-ben Cotroceniben tartott beszédében nyilvánosan említett és támogatott. A román alkotmánybíróság egy másik tagjáról, Bogdan Licuról pedig azt kell tudni, hogy  ő volt Románia korábbi főügyésze, aki szintén rendszeres vendége volt az USAID által finanszírozott civil szervezeteknek. A Freedom House Romániában egy sor másik bírát és ügyészt is támogatott, különféle körmönfont címszavakkal.

Livia Stanciu, a Soros-hálózattal összegabalyodott román alkotmánybírók egyike
Livia Stanciu, a Soros-hálózattal összegabalyodott román alkotmánybírók egyike
Ez is érdekelheti:  Russia Today: Ezrek tüntetnek a NATO-államban a puccs ellen

Monica Macovei volt román igazságügyi miniszter, a hírhedt korrupcióellenes főügyészség, a DNA megalapítója is a Soros-féle szervezetekhez kötődik, még igazgatósági tisztséget is elvállalt a hálózatban, s nem is cáfolja a román ügyészek és bírák amerikai finanszírozását. “Mark Gitenstein amerikai nagykövetnek minden joga megvan ahhoz, hogy a DNA főügyészeit értékelje, hiszen az egész DNA és DIICOT-projektet ők finanszírozták. Érthető, hogy érdekli, mi történik a befektetésükkel” – idézte fel Pascal a volt igazságügyi miniszter szenvtelen nyilatkozatát. Majd így zárta sorait, megígérve, hogy a leplezés folytatódik:

A „befektetés” a 2024-es elnökválasztáson meghozta gyümölcsét, amikor 9 millió demokratikusan leadott szavazatot töröltek.

Forrás: Iosefina Pascal X-oldala, Sebes Gábor Facebook-oldala.

Ez is érdekelheti:  Lemondott Klaus Iohannis román államfő

Pesti Srácok

 

Kiemelt képen: Iosefina Pascal / Fotó: bzi.ro

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!