Kreml: az orosz csapások az ukrán katonai potenciál ellen irányulnak
Oroszország olyan infrastruktúrára mér csapásokat Ukrajnában, amelynek közvetlen vagy közvetett köze van a szomszédos ország katonai teljesítőképességéhez – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak csütörtökön.
Peszkov szerint ez annak a következménye, hogy az ukrán fél nem kíván tárgyalni. Kérdésre válaszolva a szóvivő megismételte, hogy Oroszország nem szándékozik nukleáris fegyvert bevetni.
Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve elmondta, hogy az orosz légierő nagypontosságú rakétacsapásokat mért a Dnyipropetrovszk megyei Pavlohradban egy üzemre, amely üzemanyagot és rakétahajtóműveket gyártott az ukrán fegyveres erők számára, valamint a zaporizzsjai Iszkra kutató és gyártó komplexumra, amelyben katonai radarállomásokhoz és sorozatvetőkhöz szükséges elektronikai alkatrészek készültek.
A tábornok szerint az ukrán fegyveres erők kudarcot vallottak, támadásaik során a Luhanszki Népköztársaságban lévő Novoszelivszkénél mintegy húsz embert és két páncélozott járművet, Liman irányában mintegy száz halottat és sebesültet, egy harckocsit, három gyalogsági harcjárművet, két páncélozott járművet és három kisteherautó veszítettek. Mint mondta, a donyecki régió déli részén az orosz erők ellenőrzésük alá vonták a Pavlivszke és a Nikolszke települések közötti utat. A Donyecki Népköztársaságban az orosz hadijelentés szerint több mint hatvan ukrán katona esett el, két harckocsi és hat páncélozott harcjármű semmisült meg.
Konasenkov az állította, hogy Liszicsanszk irányában, a luhanszki régió Bilohorivka településén a magas veszteségek és a beérkező tartalékosok gyenge morálja miatt az ukrán 81. légimozgékonysági dandár egyik alegységének katonái megtagadták a parancsot. Egy ukrán „náci” csoport fegyveresei – akiket a rend helyreállítására küldtek Bilohorivkába -, öt ukrán katonát nyilvánosan agyonlőttek, hogy a társaikat megfélemlítsék.
Az orosz harcászati légierő gépei, valamint a rakéta- és a tüzérségi csapatok egy ukrán vezetésipontra és egy kommunikációs központra, 74 tüzérségi egységre, valamint 166 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra mértek csapást, megsemmisítve egyebek között két Uragan sorozatvetőt és két amerikai gyártmányú AN/TPQ-50 típusú radarállomást. Az orosz légvédelem lelőtt hat drónt, valamint 11 HIMARS- és két Uragan-rakétát.
Az orosz védelmi tárca szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 333 repülőgépet, 177 helikoptert, 2520 drónt, 388 légvédelmi rakétarendszert, 6668 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 894 sorozatvetőt, 3589 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 7259 speciális katonai járművet veszítettek. Ezen adatokat más források nem erősítették meg.
Az Ukrajnától elcsatolt területek több településéről számoltak be csütörtökön ukrán tüzérségi csapásokról és civil áldozatokról a helyi hatóságok. A RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség egy meg nem nevezett mentőszolgálati forrásra hivatkozva azt írta, hogy az ismét ukrán ellenőrzés alá került Herszonban 39 Moszkva-barát aktivistát agyonlőttek az ukrán hatóságok, további 74-et pedig ismeretlen helyre hurcoltak. Az informátor szerint a kivégzettek holttestét nem adták ki a hozzátartozóknak, mert az orosz erők állítólagos háborús bűntetteiről készülő, megrendezett felvételekhez szándékoznak felhasználni őket.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…