Közel sem volt tele a Kossuth tér, 50 ezres tömegről sem lehet beszélni
A Mandiner összevetette a 444 fotóit a nemzetközi számítási gyakorlattal.
Kormányellenes tüntetést szervezett a fővárosba Magyar Péter, aki szerint a Kossuth téren összegyűlt tömeg a bizonyíték, hogy ez nem „egy belpesti médiahekk”, több százezres tömegről beszélt, majd azt mondta, hogy nagyobb a tömeg, mint a 2022-es Békemeneten.
A 2022-es Békemeneten – szemben a mostani tüntetéssel – az Alkotmány utca is megtelt még a baloldali Lakmusz szerint is, valamint a fotók alapján a Kossuth tér szélső részein is jóval sűrűbben álltak az emberek.
A mostani tüntetésről a 444 drónfelvételei árulkodóak, jól látszik rajtuk, hogy közel sem telt meg a tér, a széleken hézagos sorokat és tátongó lyukakat találunk.
Ahhoz, hogy egy körülbelüli számot kaphassunk, érdemes összevetni a 444 képeit a MapChecking nevű alkalmazás számításaival. A számítási gyakorlat ilyenkor az, hogy a sűrűn megtöltött területeknél egy négyzetméterre 2,5 embert lehet számítani, míg a szellősebb részeknél 0,5-1,5 fő számítható egy négyzetméterre.
A MapChecking nevű alkalmazással nagyjából megállapítható, hogy mivel csak a Kossuth tér központi része (körülbelül 9,3 ezer négyzetméter) volt zsúfolt, sűrű (az alkalmazáson ez a crowded kategória), ezért ott a Magyar Péterre nézve legkedvezőbb számítás szerint is 24 ezer ember lehetett.
A Kossuth tér meglehetősen szellős jobb és bal széle egy nagyjából 20 ezer négyzetméteres terület. Az itt tüntetők számát pontosan nehéz megbecsülni a teljesen eltérő sűrűségi adatok miatt. A Kossuth tér szélein ugyanis vannak olyan részek, ahol konkrétan senki sem áll, tehát 0 embert lehet egy négyzetméterre számítani, ilyen kategória nincs is az alkalmazásban. Vannak olyan foltok, ahol szellősen állnak a tüntetők, így maximum a light kategóriát éri el a sűrűség, amely 0,75 embert jelent egy négyzetméterre. És vannak a sűrűbbnek számító részek is, amelyek a light és a crowded kategória közé sorolhatók, ez 1-1,5 embert jelent egy négyzetméterre. Erre a 20 ezer négyzetméteres területre tehát a reális – light, továbbá light és crowded kategória közötti területekkel is kalkulálva, de nem számolva a képeken látható lyukakkal – számítások szerint 15-20 ezer embert számíthatunk.
Ez azt jelenti, hogy a Kossuth tér központi részére kalkulált 24 ezer fő kiegészülve a többi résztvevővel (körülbelül 15-20 ezer fő) összesen 39-44 ezer főt jelent.
Tehát nemhogy a Magyar Péter által előre jósolt 100 ezres tömegről – a szombati demonstráción egyébként még ezen a 100 ezres számon is túllőtt és több százezres tömegről beszélt –, de még az 50 ezres tömegről sem lehet beszélni. A tüntetésen résztvevők száma körülbelül a 2022-es októberi 6-i tanártüntetésen résztvevők számát teszi ki.
Azon a demonstráción a Lakmusz számításai szerint 40 ezernél többen, de 50 ezernél kevesebben lehettek. Ez azt jelenti, hogy Magyar Péternek nem sikerült túlnyúlni a kormánnyal szemben már 2022 októberében is elégedetlenek táborán. Sőt, a Lakmusz szerint a pár héttel későbbi, 2022 október 23-i tüntetésen körülbelül 65 ezren voltak kint. Ezt a számot most Magyar meg sem közelítette.
Mandiner
PERSZE MP mindenben túloz !! NEVETSÉGES