Kötjük az ebet a karóhoz és úgy viselkedünk, mintha az EU-n és a NATO-n kívül nem lenne élet
Békéről és benzinről
Az ígéret szép szó maradt, a kormány nem tartotta be 480 forintos árstopra vonatkozó ígéretét, a benzin árát 641, a dízelét 699 forintra emelte. Többé már nem ígéri, hogy ennyi is marad. Az üzemanyag-áremelést általános drágulás követi. Drágulni fog az utazási bérlet, s az élelmiszer-árstopnak is annyi. Sejtettük, hogy a mesterségesen előidézett üzemanyaghiánynak áremelés a célja, csak azt nem feltételeztük, hogy a kormány még sajnáltatja is fogja magát döntéséért, mondván, nem tehetett mást – írja a Magyar Békekör.
Lépésükért a szankciókra hárítják a felelősséget. Úgy tesznek, mintha nem szavazták volna meg őket. Az ársapkát is megszavazták, a vezetéken érkező olajt kivéve. Pedig tudták, hogy Brüsszel eszement politikája ránk is visszaüt. De ezt kívánja a szövetségi rendszer, melyre hűséget esküdtünk. Békéről papolunk és ellene cselekszünk. A néptől pedig elvárjuk, hogy mindezt eltűrje. Olajat ugyan nem öntünk az ukrajnai konfliktus tüzére, de titkon abban reménykedünk, hogy Kijev nélkülünk is megnyeri a háborút.
Nincs szó többé normális kereskedelmi viszonyról Oroszországgal, keleti nyitás politikáról, sport és kulturális kapcsolatainkat is leépítettük. 80 százalékos nyugat-európai kereskedelmi függőségünkkel szemben nem keresünk ellensúlyt Keleten. A téves politikának népünk issza meg a levét. Ezer forintos kenyér, egekbe szökő energiaár, nélkülözés, elszegényedés. Tűzzel játszik, aki nem méri fel politikájának társadalmi következményeit, s még nyerészkedni is akar a megélhetési válság közepette!
Magyarország kormánya mindeddig képtelennek bizonyult megbarátkozni annak tudatával, hogy ki kell egyezni az oroszokkal, és ha ebben nem partner a szövetség, melyhez tartozunk, nélküle kell megtennie az elkerülhetetlen lépést!
Oroszország azt akarja, hogy a NATO ne fenyegesse határainál, felhagyjon katonai tevékenységével Ukrajnában, Kelet-Európában, a Kaukázusban és Közép-Ázsiában, megállapodjanak abban, hogy a felek nem tekintik egymást ellenfélnek és minden vitájukat békésen rendezik, tartózkodnak az erő alkalmazásától. Moszkva cserében kész szavatolni a Nyugat biztonságát.
Kötjük az ebet a karóhoz, és úgy viselkedünk, mintha az EU-n és a NATO-n kívül ne volna élet. Mit nekünk Eurázsiai Gazdasági Unió, Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO), BRICS! Pedig még a NATO-tag Törökország is felvételét kérte a BRICS-be, és partneri viszonyra lépett az SCO-val. Nem véletlenül áll sorban BRICS tagságra várva Egyiptom, Szaúd-Arábia, Indonézia, Algéria, Argentína! Velük együtt a BRICS a világnépesség 50 százalékát tömöríti majd, a földkerekség gáztartalékainak 60 százalékával rendelkezik, és 30 százalékkal fogja felülmúlni az amerikai GDP-t. Nem kell szakítanunk szövetségeseinkkel ahhoz, hogy építsük kapcsolatainkat másokkal. Különösen olyanokkal, akik nem diktálni akarnak nekünk, sem pedig megmondani, hogy mi jó nekünk, hanem tiszteletben tartják szuverenitásunkat, és egyenjogú partnerként kezelnek minket.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…