Kónya-Hamar Sándor versei Erdélyből, karácsony közeledtén

 

 

KOCSÁRDI KARÁCSONY

 

Zengő fényoszlop a torony.

Lefordíthatatlan gyermekkorom.

S anyám, ki adventi regőlés,

Haja, hava zuhogó ébredés.

Száll-szökell, angyal és menyecske.

Azt a klasszikus karácsonyt kereste!

 

S keresem mindegyre én is.

Ahogy a nemesfémet kalapálod

míg fölfakad kénye-fénye.

Amiként születésed és halálod is,

mindig a más élménye –

 

KARÁCSONYI KALAPKALAND

Markó Bélának

 

Kit angyal hozott,

és visz majd el,

nem cserélhet senkivel-

 

Szárnyak hiába viszik-hozzák,

míg minden szerepe

megtalált azonosság-

 

S kérdi mégis: kik vagyunk,

hogy nem sikerül végre

tetten érnünk magunk?!

 

S táncát is kinek ropja,

ha esélytelenségének

kitartó foglya?!

 

Minden ezért nyugtalan,

hol semmi sincs,

csak béke van –

 

S ami szeretet sokszor,

csak megváltó gyanta,

nem gyújtható foszfor –

 

Mert földi s nem égi hatalom!

És nem sikerül előtte

levennem a kalapom – ! –

 

 

KARÁCSONYI JÁSZOL MELLŐL

 

Valaki a barmoknak szónokol.

Alighanem József…

S gyaluforgácsot ér a..kódex.

 

Ahogy nézi a kezével kitakart világot:

Boldog a szűz, mert anya lett.

S a jászolba fektetett kisdedet –

 

Köröttük borzas fényesség: szalma –

(Miként a Megváltó hatalma!)

A kinti hóban három királyok s pásztorok,

Akár a gyerekkorba visszavívő lábnyomok..!

 

 

A verseket Kónya-Hamar Sándor írta és bocsájtotta szerkesztőségünk részére

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)