Kónya-Hamar Sándor: Üzemi baleset vagy politikai karambol a román parlamentben?!

Kónya-Hamar Sándor: Üzemi baleset vagy politikai karambol a román parlamentben?!

Szeretném az érintettség okozta szubjektív hozzáállástól mentesen, tehát a lehető legobjektívebben leírni annak a belső jogfosztásnak megtörténtét és politikai, társadalmi, gazdasági körülményeit, milyenhez hasonló, Európa, de talán a demokratikus világ, úgymond jogállam, egyetlen parlamentjében sem történhetett mindmáig meg! Politikai bosszú, kampányígéret és olcsó népszerűséghajhászás, avagy emberi felelőtlenség és szakmai, valamint erkölcsi silányság?! Egészen pontosan: a rendszerváltó nemzedék (de csak a törvényhozó testület veteránjainak, s éppen a legfrissebb, soros parlamenti váltónemzedék eltökélt és könnyed szavazása általi) megbüntetése?!)

A Román Parlament két házának, választásutáni együttes ülésén, 2021.február 17-én, a három, képviselők és szenátorok külön nyugdíjának (nyugdíjkiegészítésének) jogállásásra vonatkozó, érvénytelenítő tervezet közül, a Szociáldemokrata Pártét (SZDP) fogadta el, (törölvén a 2006/96 sz., képviselők és szenátorok jogállását szabályozó törvény, vonatkozó 49. és 50. cikkelyét). A jelenlegi kormánykoalíciót alkotó USR-PLUS Szövetségét és a Nemzeti Liberális Pártét pedig elutasították. A dolog pikkantériája, hogy nem a kormányzó koalícióét (akinek pedig kampányígéretében főhelyen szerepelt, mint a politikai váltógazdaság választási tétele!), hanem a legnagyobb ellenzéki pártét szavazták meg egyhangúlag (aki viszont felismerte, mint legfontosabb s aktuális eszközt a hatalom esetleges visszaszerzésében).  Az erdélyi magyarság képviseletét ellátó és kormánykoalícióban is lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselői és szenátorai pedig, bár a teremben voltak, nem szavaztak sehogy, miután módosító javaslataikat elutasították ( 1.) vagy a mindenkiét vagy a senkiét sem! – illetve, ha az első bukik, akkor: 2.) szuper adóztatással mérsékelni a különnyugdíjak vásárlóerejét!).Tehát éppen az előző kormányon lévő s most ellenzéki párté nyert többségi támogatást, akinek éppen kormányzása alatt fogadták el az említett nyugdíjak jogállását szavatoló 2006/96 sz. törvényt, melyet 2009-ben már egyszer, először hatályon kívül helyezett az akkor kormányzó Basescu, Demokrata Pártja. A SZDP pedig, mintegy jogorvoslatként is, 2015-ben visszaállította.

Megjegyzendő, hogy már a Basescu-éra tíz éve alatt (2004-2014) sikerült – s nemcsak az említettek miatt! – úgy összeugratni társadalmi osztályokat  és szakmai kasztokat, nemcsak munkásokat az aligpolgárokkal s az értelmiségiekkel,    honpolgárokat a  köztisztviselőkkel, rendőrökkel és katonákkal, de parlamenti képviseletet a választókkal, diákokat és egyetemi hallgatókat a tanáraikkal, orvosokat a betegekkel, bűnözőket, elítélteket a törvényszéki bírákkal és ügyészekkel stb., általában tehát mindenkit mindenkivel, olyan mértékben és mélységben, (a Divide et impera! jegyében), milyenre a román történelem utóbbi száz évében még nem volt példa! S azóta sem változott semmi a 21. századi román társadalom állapotában és viszonyaiban, a szűnni nem akaró politikai és szociális békétlenség közepette!

Valamikor, amikor 2000 után a Nemzetközi Valutaalap (FMI) arra kérte, majd 2010-ben arra kötelezte Romániát, hogy dolgozza ki az egységes, általános és méltányos nyugdíjrendszert, Románia ezt készségesen meg is ígérte, ám az ígéret, ebben az esetben is ígéret maradt.

S helyette megszületett közben 2001-gyel kezdődően, az első (speciális) különnyugdíjat szavatoló törvény (164 sz.) a fegyveres testületek katonák, titkos szolgálatok stb.) veteránjai javára, amikor a NATO-ba való felvételt követően, csökkenteni kellett a reguláris hadsereg tiszti, és altiszti állományát, a munkanélküli együtthatót így nem rontva le. Követte 2003-ban a 269. számú, diplomaták s a konzuli személyzet számára, 2004-ben a 303. számú (alkotmánybírák, törvényszéki bírók, ügyészek, bírósági hivatalnokok, tisztviselők stb. javára) az újabb törvény. Majd következtek a rendőrök, csendőrök, szintén 2004-ben (179. sz. törvény.). Természetesen a Román Parlamentben megvitatva(?) és elfogadva mindahány! Ezek után került sor a parlamenti képviselők és szenátorok említett jogállására, nemsokára a parlamenti alkalmazottak (szakértők, tisztviselők, hivatalnokok) és választott polgármesterek javára. Végül 2007-ben került sor a légi utazást lebonyolító (pilóták, kísérők, karbantartók stb.) személyzet külön nyugdíjgondjait megoldó jogszabályra is. Összesen, mintegy 180 ezer román állampolgár nyugdíjas, öregkori juttatására, a mintegy 5 millió nyugdíjasból.

A nyugdíjkiegészítésben (s nem külön-, speciális nyugdíjban!) részesülő parlamenti képviselők száma, 2020-ban elérte a 827-et (574 volt képviselő és 253 szenátor). Havi juttatásuk, (egy mandátumért 2131 Ron, kettőért 4500 Ron, legalább háromért (még ha több is volt, s ezek a legkisebb számban!), a felső plafont jelentő 11827 Ron) tehát 2150 és 12 000 Ron, átlagban 4800-5000 Ron között. Mindez évente mintegy 1.000.000 eurót tett ki, de mindössze 1,38%-át az évi 100 millió eurós külön (speciális) nyugdíjköltségnek („Bolhapötty a tengerben!”), a többi, több mint 179.000 (zömében bírák (10000) és katonatisztek) nyugdíját élvezők között oszlik meg, kifogásolható aránytalanságban. Hiszen míg a katonatisztek átlagban 5000- 25000 Ronra jogosultak, addig a bírák havi nyugdíja 20.000 és 70.000 Ron között ingadozik. Mindez, a többi 4 800 000 (átlagban alig több 1550 Ronnál), romániai nyugdíjas számára egyértelműen elérhetetlen magasságban, és arányos elégedetlenséget, irigységet majd gyűlöltséget biztosító kényszerűségben! Így vergődve abban a szonantil minőségben, melyből szabadulni aligha tudhat egyhamar. S egészen egyértelmű, hogy ebből mi következhetett.

Klasszikus értelemben (tudásalapú és versenyszellemű társadalomban) Pierre Bourdieux és Alain Turraine neves francia szociológusok megfogalmazásában, szonantil az az ember és közösség, aki versenyképtelensége miatt kiszolgáltatott nemcsak gazdasági és társadalmi, de humánpolitikai értelemben is, – és emiatt kilátástalan sorsa lehetetlenné teszi nemcsak emberi-kisebbségi jogaiért való küzdelmét, de létének, egzisztenciájának biztosítását is. A szonantil ember kétségbeesettségében, az egyenlőségen alapuló társadalmi rendet (mely jelenti számára az általános foglalkoztatottságot, a piaci viszonyoktól független, egyenlő, sőt, kiváltságos javadalmazást, az általános és teljes egészségügyi és szociális védettséget, valamint az ezzel össze nem egyeztethető adócsökkenést), – kéri számon attól az intézménytől, amelynek döntéshozóit éppen hasonló célok megvalósításáért juttatta hatalomra. Képviselőit tehát, azért küldte – demokratikus választások útján – a nemzeti (többségi) parlamentbe, hogy leépítsék a nem kifizetődő vállalatokat, létrehozzák az új, piaci elvárásokkal harmonizáló jogi feltételrendszert, mi több, a piaci hatékonyság nyomán létrejövő egyenlőtlenséggel szemben kodifikálva védjék a magántulajdont s a megszerzett vagyoni létjogot és méltányos emberi életet.

Kiszolgáltatott és reménytelen helyzetében (immár harminc év után), a szonantil ember úgy érzi, hogy becsapták, hiszen politikai szabadságjogainak elnyerésével, egyszerre vesztette el a teljes foglalkoztatottsághoz való jogát, s bizonytalanná vált létfeltétele, az az, a társadalmi elosztásból eredeztethető létgaranciának ábrándja, mely éppen a saját, és családja jövőjét teheti és tette bizonytalanná. És ebben a helyzetében fogékonnyá válik bármely ígéretre alapozó, kiegyensúlyozást kilátásba helyező hatalmi elmélet fogadására, támogatására. Tehát hiszékennyé válik és szívesen elfogad minden ígéretet, ajánlatot és lehetőséget, csakhogy megmeneküljön a kiúttalanságtól és fenyegető bizonytalanságtól. S ez nemcsak sablonosan irracionális magatartást, de etológiai(viselkedési) válságot is jelent, egyénileg és tömegszinten is. Egymással összefonódó lelki, gazdasági, biológiai és általános társadalmi érték-, és érdekválságot. Mely egyértelműen, akár céltévesztő bosszúért is kiált. S a megnyilvánuló, kitartó bűnbakkeresést is jogosnak és indokoltnak tartja.  S idézhetnénk most a római köztársaság korabeli s idejében megfogalmazott szólását: „Jaj, annak a népnek, aki oktalanságában, tanult embereit s választott vezetőit, közméltóságait, idejében nem tiszteli!”

Ilyen politikai, társadalmi és gazdasági kontextusban érzett rá , a mindenkori hatalomra vágyó, immár politikai megmondóként is,  a politikai váltógazdaság elve és gyakorlata árnyékában,  az eleddig vállalkozói és sajtóban foglalkoztatott rétegből , az  a „közképviseletre és közszolgálatra jelentkező” új politizáló  nemzedék, aki fel is vállalta s hirdette nyilvánosan a háttérből,  „rendet teremtő szándékát és akaratát”, már-már  megváltó Messiásokként  fogadkozva, csakhogy elnyerjék a kétségbeesett választók tömegének  bizalmát és felhatalmazását. Ami többé-kevésbé sikerült is a legutóbbi, 2020-as parlamenti választásokon.  Ám a hiszékeny és megvezetett választó (pontosabban csak szavazó) tömeg, már a parlament megalakulási ülésén benyújtotta a számlát! Kitartóan emlékeztetve mindarra, ami kampányígéretként és fogadkozásként nyilvánosan és felerősödve is elhangzott. S erre, a gyakran az elemi emberi együttérzésre is képtelen romániai (írott és elektronikus) média (az erdélyi magyar is), igencsak rájátszott, percig sem lankadva, „a tisztító, igazságot tevő tűz” szításában!

A parlament könnyed és feszélytelen szavazása után, ha valaki hitte még, hogy a jelenlegi román ombudsman (volt jogászként civil-, és polgárjogi harcos) alkotmánybírósági megkeresése fordíthat a dolgok menetén, nagyot tévedhet. Hiszen sarokba szorított és megfélemlített helyzetében (az előző liberális kormánynak, pandémiás helyzetben is, ugyancsak sok borsot tört, többször is az orra alá, így eddigi gesztusainak következményeként, bármire számíthat) vállalt közönyt és tehetetlenséget. S mert volt, nyugdíjas alkotmánybírók (RMDSZ-es is!) véleményezése szerint, „végre egy normális szöveg”, melyen nem találhatni semmilyen alkotmányos kifogást, hát nem talált ő sem, s így nem vállalta az érdekképviseletet és védelmet, sőt, sürgette az államelnök általi aláírást, s a Hivatalos Közlönyben való s mielőbbi megjelentetést, ami 2O21.február 24-én meg is történt.  A dolog nagyon furcsa, és érdekes velejárója, hogy bár az államelnök csak február 24-én, 11 óra 3O perckor látta el kézjegyével a megszavazott törvénymódosítást, azt az erdélyi Krónika c. napilap, már korareggeli száma beharangozta, mint megtörtént és megváltozhatatlan tényt. Látva és hallva a jövethetetlent, óhatatlanul visszacsenghet fülünkben egy Dsida-vers parafrázisa: „Krisztusnak és Pilátusnak, /Farizeusoknak és vámosoknak, /Zsidóknak és rómaiaknak /Egyformán szolgálni /Hogy lehet?!” / Hát így!

Ami viszont politikai és jogi tény: a képviselők és szenátorok státusának módosított változata, a közlés időpontjától számított három nap után, tehát 2O2O. február 27-én hatályba lépett. S a kihirdetett törvénycsonkításnak, jogfosztásnak kishíján, országos mediatizált népünnepély lett a következménye!

De milyen jogorvoslatra lehet, ha lehet egyáltalán számítani? Talán a volt képviselők és szenátorok szövetsége, mint jogi személy, immár bírósági úton kezdeményezheti a jogorvoslatot!?

Hiszen nem az intézményes alapjogból fakadó, a parlamenti mandátumokat tisztességgel kitöltő közméltósági jog szűnt meg, a törvénymódosítás érvénybe lépésével, hanem a  parlamentnek, ( mint akinek intézményes költségvetési keretéből biztosították eddig a nyugdíjkiegészítések  folyósítását) , csak kifizetési kötelezettségének  felfüggesztése, letiltása lépett érvénybe.!

Az elfogadott s így megvalósított, egyetlen, egyoldalú és kizárólagos jogfosztásnak kiszámíthatatlan következményeként pedig – a feltételezett jogállam szerkezetének három pillére között (törvényhozó testületi, végrehajtó- és bírói hatalom között) -, az eddigi erőegyensúly is, hirtelen felborult és megváltozott vagy óhatatlanul megváltozhat. Államjogászok egyöntetű s egybe hangzó véleménye szerint ugyanis, az ilyen átfogó, és eredményes populizmusnak, mint amilyen most érvényesül, melyből senki nem nyerhet semmit, csak veszíthet (hiszen a választók széles tömege a levágott pénzösszegekből nem fog látni semmit!), nagyon veszélyes és kiszámíthatatlan alkotmányjogi és államjogi következményei lehetnek. Talán jobban fel kellett volna készülni, a jelenlegi képviselőknek és szenátoroknak, mindabból, ami az államnak, a parlamentnek s a többi intézménynek az elméleti és gyakorlati lényegét, a közöttük való hierarchikus jogrendjét illeti, s a közöttük való erőegyensúlyt jelenti, szavatolva a tulajdonképpeni jogállam működését és létezési feltételeit, szabályait. S tudva azt is, hogy az átruházott politikai akarat és jogtudomány logikájának birtoklása szülhet harmóniát és egyetértést biztosító, kölcsönösen elfogadott s működő törvényt! S nem a törvényből eredeztethető a jogtudomány! Mert különben a rosszul megalkotott törvény következtében, tények valósága lázadhat minden jogi megfogalmazás ellen, s az könnyen társadalmi zendüléshez vezethet! Melyért, politikai értelemben, mindig a felelősséget is vállalni kell! De ilyen porhintéssel vakítani (mint a parlamenti nyugdíjkiegészítést szavatoló státustörvény, szándékosan félreértelmezett cikkelyeire alapozott, megkülönböztető, személyes társadalmi és pénzbeli előnyökre való „átkeresztelést” hangoztató „szellemi és erkölcsi dülöngélés” , s a lealacsonyító összehasonlítással hiteltelenített parlamentnek, mint jogállami alapintézmény választott közméltóságainak megkérdőjelezni és törölni, az intézményes jogból fakadó, alkotmányos jogaikat, személyi előnyökre leminősítve azokat), eleve nagy tudatlanság és felelőtlenség! Öntudatlanul vagy tudatosan vadítani, bőszíteni az amúgy is csalódott és nem kellőképpen tájékozódott, „sorsüldözött” választókat, majd ilyen „elégtételt” nyújtani nekik, szóba sem hozva, s nem is vitatva a másik két jogállami intézmény kinevezett közméltóságainak, sokkal nagyobbra feltételezett jogait, eleve a demokratikus parlamentarizmus, vagy parlamenti demokrácia (a jogállam fundamentumának) jogalapjait ingatja meg. S nyitja meg bármilyen diktatúra felé az utat!

A legfrissebb információk szerint, külön parlamenti bizottság alakult a többi különnyugdíj felfüggesztésének megvalósítására is. Ismerve viszont a parlamenti bizottságosdi eddigi, mintegy harmincéves eredményeit, mindebből aligha valósulhat meg valaha is valami! Hiszen nem is ez a kimondott vagy ki nem mondott szándék! S ennek különleges és félelmetes okai már most feltételezhetőek!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
A DK már megint össze-vissza hazudozik
A DK már megint össze-vissza hazudozik

Koronavírus - Romániában is kimutatták a dél-afrikai vírusmutációt
Koronavírus – Romániában is kimutatták a dél-afrikai vírusmutációt

Orbán: jövő hét elejétől kezdődik a regisztráció alapú oltás
Orbán: most zárnunk kell ahhoz, hogy húsvétkor nyithassunk (hanganyaggal)

Close