Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Kínai tudósok felfedeztek egy antitestet, amely semlegesíti a „Delta” és az „Omicron” törzseket

Kínai mikrobiológusok felfedeztek egy semlegesítő antitestet, amely védelmet nyújthat a Delta és az Omicron koronavírus-törzsek ellen. Erről ma számolt be a RIA Novosti a Signal Transduction and Targeted Therapy című folyóiratra hivatkozva.

A forrás szerint az anyag nazálisan alkalmazva már megelőző hatékonyságot mutatott. A folyóiratban közzétett tanulmány következtetése szerint a Covid-19-ben szenvedő betegben talált 58G6 antitestet izolálták és az erőteljes semlegesítő aktivitást mutatott, amely gátolta a Delta és Omikron törzseket.

A jelentések szerint erre a tudományos eredményre közösen jutottak a Chongqing Medical University és a Kínai Tudományos Akadémia Vuhani Virológiai Intézetének kutatói.

Az antitestet az orrüregen keresztül adták be a hörcsögöknek. Ennek eredményeként kiderült, hogy a nagyon alacsony, 2 milligramm/1 kilogramm dózis hatékonyan megakadályozza a rágcsálók megfertőződését.

Az információk szerint az izolált antitestet inhalációs terápiában fogják használni.

Nemzeti Internetfigyelő (NIF)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük