KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Készültség: A Szigetközbe lassan megérkezik az árvíz

A Duna többi szakaszán pedig továbbra is felkészülnek az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szakemberei az árra

A vízügy munkatársai ahol kell, megerősítették, megmagasították a töltéseket. A védekezés jól halad, a munkát az elmúlt években megvalósult fejlesztések is segítik – mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Elmondta, hogy a 2013-as árvíz után megerősítették a töltéseket, azok a munkálatok “most igazán kifizetődőnek”, mert a töltések nagyon jó állapotban vannak.

Az OKF az ország más területeiről is vezényelt át vízügyi szakembereket, szombaton több mint ötszázat, hétfőn pedig további háromszázat.

Nagy erőkkel vannak jelen a vízügyes műszaki irányítók és “vészőrök” is, emellett több mint kétszázan irányítják és koordinálják a munkákat, tehát több mint ezer vízügyes most már huszonnégy órában védekezik és dolgozik – mondta a szóvivő.

Siklós Gabriella kiemelte: a Lajta esetében Mosonmagyaróvárnál elképzelhető, hogy meg kell nyitni a szükségtározót. Figyelik az előrejelzéseket, a modelleket, “de most óráról órára még mindig egy picit változik a helyzet” – tette hozzá.

A szükségtározó megnyitására azért lehet szükség, mert az árvízcsúcsot “jó időben, jó pillanatban kell megskalpolni (…) egyébként nem segít a beavatkozás” – fogalmazott.

A szóvivő kitért arra is, hogy a Rába Győrnél magasan fog tetőzni, a Duna többi mellékfolyója közül a Morva az előre jelzettnél magasabb, a Vág pedig egy nagyon kicsivel kevesebb vizet hoz majd.

Siklós Gabriella beszélt arról is, hogy a Duna vízgyűjtő területén kedden elállhat az eső, ugyanakkor kérdéses, hogy a hóolvadás mikor kezdődik.

MTI, MH

Kiemelt kép: A vízügyi dolgozók folyamatosan homokzsákokat pakolnak a vámosszabadi határátkelőnél 2024. szeptember 16-án. A Vámosszabadi és a szlovákiai Medve közötti határátkelőt a Duna áradása miatt lezárták a közúti forgalom elől / Fotó: MTI/Krizsán Csaba

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük