KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kálomista Gábor: Politikai alapon akarják ellehetetleníteni az Elk*rtuk című film vetítését 📺

Kálomista Gábor producer volt a vendége a tegnapi Bayer Shownak, mely beszélgetés aktuális témája természetesen az Elk*rtuk című film, illetve maga az a helyzet, ami körülötte kialakult.

Kálomista Gábor természetesen nem csupán arról beszélt, hogy az október 21-én bemutatásra kerülő film vetítési lehetőségeit hogyan próbálják ellehetetleníteni, de arról is szólt, hogy gyakorlatilag a film a forgatás elkezdésének pillanatától állandó támadásnak van kitéve. Elfogadhatatlan például az, hogy magukat a szereplőket már a forgatás idején életveszélyesen megfenyegették, hogy minden eszközzel igyekeztek magát a forgatási helyszíneken elgáncsolni a munkát.

Kegyetlen, nehéz körülmények között zajlott a forgatás, melyek közül a covid volt a leggyengébb. Azon kívül, hogy mindenhol keresztbe raktak nekünk ahol lehetett, de összeszorított foggal végigforgattunk 55 napot.

-nyilatkozta a producer.

Horváth Csaba HOME VIDEÓS közgyűlési megjegyzésével kapcsolatban Kálomista elmondta, nagyon nehéz úgy kritikát alkotni valamiről, amit még nem láttak, egyébként meg ugyanazt a technikát használták, mint amit a legutóbbi James Bond film alkotói.

Kálomista Gábor világosan elmondta, hogy ideológiai alapon tiltja a főváros vezetése az őszödi beszédet követő eseményeket feldolgozó film vetítését, hiszen korábban a főváros egyetlen moziba sem akarta beengedni a filmet, bár mára egyedüliként a Corvin egy teremben műsorra tűzhette a produkciót. A producer szerint politikai alapon akarják ellehetetleníteni a filmvetítését, ugyanis a főváros és a Budapest Film Zrt. is akadályozza a megjelenést.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Hamarosan bemutatják az Elk*rtuk című nagyjátékfilmet

Rettegnek – Horváth Csaba szerint HOME VIDEO kategóriás film az általuk üldözött Elk*rtuk

Kocsis Máté: A kommunista cenzorok is elégedetten csettintenének a baloldaliak legújabb húzásán

https://internetfigyelo.com/rossz-hir-hiperpassziv-gergelynek-az-igazsagot-nem-lehet-betiltani-%f0%9f%93%ba/

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!