KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Jön a nyári időszámítás! Ismét egy órával kevesebbet aludhatunk

Ketyeg az óra, a hónap utolsó vasárnapján kezdődik a nyári időszámítás. Március 26-án hajnali kettőkor három órára tekerhetjük előre az analóg órák mutatóját, a digitálisak automatikusan átállnak.

Az Európai Unió döntése szerint 2024-ben minden országnak véglegesen át kell állnia a választott téli vagy nyári időszámításra, ezután több óraátállítás már nem lenne esedékes. A mostani akár az egyik utolsó átállítás is lehet, amit átélünk, az eltörlést pedig sokan várják, hiszen korábbi felmérések alapján a legtöbb magyar megszüntetné a kétféle időszámítást.

A nyári, illetve a téli időszámítás, és az ehhez kapcsolódó óraátállítás a természetes fény jobb kihasználása és a mesterséges fény előállításához felhasznált energiatakarékosság céljával született meg. Bár a nyári időszámítást alig egy évszázada alkalmazzuk, ötlete egészen a 18. század végére nyúlik vissza.

A két időszámítás közötti váltást ma már világszerte több mint hetven ország végzi el minden év márciusában és októberében.

Az óraátállítás hagyományának köszönhetően március utolsó vasárnapjának éjjelén egy órával kevesebbet alhatunk.

MN

Ez is érdekelheti:  Hivatalosan is életbe lépett a Vlagyimir Putyin által javasolt 72 órás tűzszünet

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!