KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Jó hír – a héten érkezik az emelt összegű dupla nyugdíj

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Februárban dupla nyugdíj érkezik, ugyanis ekkor fizetik ki a 13. havi emelt járandóságot is. Ezek postai kézbesítésére ezúttal a megszokottnál három nappal hamarabb kerül sor, azoknál pedig nincs változás, akik banki utalással kapják a nyugdíjat, az ő bankszámlájukon február 10-én jelenik meg a pénz.

Orbán Viktor miniszterelnök még tavaly év végén jelentette be, hogy a kormány 15 százalékos nyugdíjemelésről döntött, ami a 13. havi nyugdíjra is érvényes.

Az elhibázott brüsszeli szankciók miatt egész Európában tombol az energiaválság, ez bennünket, magyarokat is nyomaszt és érint

– fogalmazott.

Kijelentette: „Mi, magyarok ársapkákkal és rezsicsökkentéssel védjük a családokat”. De a válság elleni védekezés során sem szabad elfeledkezni Magyarország nagy céljairól – mutatott rá, majd hozzátette:

„az egyik ilyen nagy célunk a nyugdíjasok méltó életének biztosítása, illetve a nyugdíjak értékének megőrzése. Ezt a célt 2010 óta minden évben sikerült elérnünk. Most, hogy 15 százalékkal emeljük január 1-vel a nyugdíjakat, ez 2023-ban is így lesz”.

A kormányfő legutóbbi rádióinterjújában emlékeztetett: tavaly a kormány jelentősen emelte a minimálbért, visszaadta a tizenharmadik havi nyugdíjat, a családosoknak pedig visszaadott egyévnyi befizetett adót.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pedig arról tájékoztatott, hogy korábban jöhet a postás februárban az emelt összegű 13. havi nyugdíjjal.

Az év eleji, 15 százalékos nyugdíjemelés természetesen a 13. havi nyugdíjra is érvényes – mutatott rá.

Ez azt jelenti, hogy februárban egy 208 ezer forintos átlagnyugdíj esetén kétszer 208 ezer forint, vagyis 416 ezer forint érkezik

– hangsúlyozta.

A nyugdíjasok védelmét a parlament elé benyújtott költségvetésben is garantáltuk – egészítette ki.

Havonta 27 ezer forinttal növekszik az átlagnyugdíj idén a 15 százalékos emelésnek köszönhetően. A 13. havi juttatást is figyelembe véve évi több mint 350 ezer forint emelést kapnak a nyugdíjasok.

Ez is érdekelheti:  Veri az USA-t a Jóisten: Összeomlott egy híd Baltimore-ban, autók zuhantak a vízbe (videó - frissítés)

Tavaly a nyugdíj-kiegészítésekkel együtt 14, idén pedig további 15 százalékkal nő a nyugdíj, amely a 13. havi ellátásra is vonatkozik. Így januártól egy átlagnyugdíjas havi 27 ezer forinttal kap többet. A 13. havi nyugdíjjal együtt pedig az emelés meghaladja az évi 350 ezer forintot. Ez hozzávetőleg két és fél millió nyugdíjast, illetve nyugdíjszerű ellátásban részesülőt érint.

hirado.hu

Kiemelt kép: Postás kézbesíti a 13. havi nyugdíjat Budapesten, a XIII. kerületben. (MTI/Balogh Zoltán)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük