“IV. Birodalom” über alles (3. rész): Alternatívák
A jelen helyzetben, a világ-rabszolgaság előtti utolsó órában, elméletileg-elvileg a következő utak vannak az emberiség előtt. A németeknek világuralmi céljaik megvalósításához elkerülhetetlenül szükséges Oroszország és Amerika, no meg Kína-Japán meg- illetve legyőzése. Ez utóbbiak sajátos helyzetét a németek nem gondolták át komolyan még. Az idő az egyedüli ellenfelük: ha pár éven belül nem viszik dűlőre a dolgot, akkor elkezdődik az erő hanyatlása, és a végén minden kicsúszik a kezeik közül. A legvége az lesz, hogy semmivé válnak, kis töpörödött nép lesz, mint a dán, a magyar, a skót – ha egyáltalán lesznek.
Oroszországot soha nem lehet legyőzni, legfeljebb meggyőzni. Ukrajna nélkül félkarú óriás, de még óriás. A németek szája íze szerint alakulnak a dolgok itt, s talán éppen ezért sikerül az oroszok meggyőzése, bár ez még nyitott kérdés. Ugyanakkor nem ez az elsőrendű feladat a világuralom felé, hanem Európa, a sok kis nemzet. A nemzetállam létjogosultságának megkérdőjelezése a liberális-zsidó-német hatalmi erő első számú feladata. Ha ez sikerül neki, akkor készülődhet a nagyobb falatok lenyelésére. Csakhogy ez előbbi is megoldhatatlannak látszik, hiszen a német a leginkább “rasszista” az összes nép közül. Ha német emberrel találkozol, bármennyire is udvarias, kultúrember, az a benyomásod, hogy valahol mélyen lenéz, nem vesz emberszámba téged. Ahogy ejti a szavakat, s általában metakommunikációs szinten értésedre adja, amit talán maga sem fogalmazott meg tudatosan: csak ő létezik ebben az interakcióban. S ezért, a meggyőzés nem lehet igazi, mert a magyar ember sem fogadja el soha, hogy valaki ab ovo különb nála. Legfeljebb azért hajtja be a fejét a járomba, mert nem tehet mást. A szíve mélyén viszont soha nem ismeri el a különbséget, az alávalóságot. Ezen a ponton megtörhet a német lendület, ha csak nem gőzerővel támad, mert akkor nincs menekvés, az erő, az erőszak mindent legyőz.
A zsidó másfajta: könnyen behódol, mint már annyiszor a történelemben, de az ész, a ravaszság mindig ott marad. Csak az alkalmat lesi, hogy megváltozzon a helyzet. Persze a gázkamrák előtt nem ment sokra a fifikával, de a nép megmaradt, kicselezte az összes többit, és ma már országa is van, atomerővel is rendelkezik, a németek is a kegyét lesik – szóval jól alakul a helyzet számukra. Csakhogy a németek útjában állnak! Az oroszlán útjában állni pedig nem tanácsos, Hitler mélyen él még az emlékezetükben. Meg kell keresni a modus vivendit, ez mind a kettőnek érdeke, és meg is találják. A zsidó nagytőke és a német hatalomvágy egymásra fog találni, ezt bátran kijelenthetjük. Az, hogy milyen elintézetlen dolgok feszülnek, most nem érdekes, az endlösung majd a végén lesz.
Ott van még Amerika, Ázsia. Az amerikaiakkal könnyebb a helyzet: amikor a nyelvet kellett megválasztani hivatalos nyelvként, csak egy hajszállal győzött az angol a német előtt, tehát tulajdonképpen ők is befoghatók, sőt egy kis hatalom átengedéssel a német nemzettudat hű kiszolgálói lehetnek. Nincs igazi “amerikaiság”, nem is lehet, hiszen csak elfajzás a jenkiség, a gyökerek azonban európaiak. Nincs amerikai kultúra, a görög-római istenek csak kirándultak egy kicsit. Nehezebb eset a kínai, a japán. De ezek távol vannak, a fél Ázsia, vagy az egész, leszámítva Szibériát az övék lehet, nem foglalkozunk velük. Nem zavarjuk egymás köreit. Az iszlám még egy komoly falat. Istent már legyőztük, de Allah hívei fanatikusabbak. A bevarrt szájú, égő szemű társasággal nincs mit kezdeni, bébiszitternek, kukásnak nem jöhet az egész nép, maradjanak a helyükön, ott van az olajuk, abból megélnek még egy darabig. De nem komoly ellenfelek, igaz, vigyázni kell velük, mint a kobrával, nem kell közel engedni őket, marakodjanak egymással és kész. Igazi megoldásként csak a fehér rabnépek lehetnek a germán uralkodó faj szolgái. Elég értelmesek ahhoz, hogy megértsék, nincs más lehetőségük, csak a szolgaság. Egy-egy mintapéldány közel kerülhet a tűzhöz, de csak azért, hogy elmondhassa a népének, milyen hatalmas a német nép.
A modern rabszolgaság nem a test sanyargatása: olyan bőven állítja elő a javakat a német technológia, hogy jut belőle bőven a szolgáknak is. Fogyaszthatnak bőven, sőt kívánatos a fogyasztás, mert csak így mehet a termelés előre, így keletkezhet profit. A gyengébbeknek ez a körülmény elveszi az amúgy sem sok eszét, a csillogó-villogó világ szinte a mennyországgal azonos nívójú életet biztosít. Csak a lélek, a tudat szintjén záródik be az ajtó. Ez nem hagyja, hogy a gondolkodás kikezdje a felszínt, mélyebben megismerje a valóságot a szolga. Van, aki császárnak képzeli magát, és minden emellett szól. Hazug világban él az ember, ez a rabszolgaságának a máza. Ezt tervezi a német hatalom, így próbál elbánni a világgal. Valószínűleg sikerül neki, mert az emberi tulajdonságokkal tisztában lévő, manipulatív hatalmat épít ki, és ez szolgálja majd az ő érdekeit, céljainak elérését.
Erdélyi János
/folyt.köv./
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Előző rész:
“IV. Birodalom” über alles (2. rész): Ne bántsd a magyart!
Remek jellemábrázolások!
Aki egy kicsit is tájékozott a világ dolgait illetően az nem veszi be ezt a maszlagot.
A cikkíró próbálja elterelni a figyelmet a lényegről – ha pedig azt hiszi,hogy valóban az a helyzet amit leírt akkor inkább maradjon csendben.
H.B.
Kérjük ismertesse velünk, mi lenne Ön szerint a lényeg, amit a cikk szerzője elrejt elölünk!?