Ismét lefejezték Szűz Mária szobrát Dunavecsén – avagy új-európai „értékek” Magyarországon?
Megdöbbentő az, ami Dunavecsén történt december 31-én hajnalban, ahol nagyjából fél éven belül másodszorra is megtörtént a gyalázat. Újra megrongálták – ezúttal lefejezték –, azt a Szűz Mária szobrot, amelyet a májusban szétvert szobor helyett állítottak a római katolikus hívek a helyi plébánossal.
2023-ban számos, hasonló bűncselekmény történt. Elgondolkodtató, hogy mi vagy ki generálja, kik generálják az efféle gyűlöletet. Talán, ugyanaz a kommunista szellemiség öröklődött át, amely egykor addig szította az indulatokat, amíg traktorral döntötték le az útszéli kereszteket, Mária-szobrokat, pusztai haranglábakat, verték véresre, majd ölték meg Debreczeni Sixtus ciszterci szerzetest, vagy börtönözték be Ravasz Lászlót azok, akik korábban templomba járó emberek voltak? Nos, meglehet… mint az sem kizárható, hogy mindez megismétlődhet!
És senki nem tiltakozik! Sem a nem keresztények, akiket, ha sérelem ér, mindenki bocsánatukért esedezik, sem a keresztény kormány, sem egyházunk és felekezeteink… senki! És nem tiltakoztak akkor sem, amikor a makói betlehemet zúzta szét az „európai értékvédő” tettes…
Egy dolog bizonyos és naponta megtapasztalható: a mai magyar társadalomban a primitív gyűlölet hullámai sohasem tapasztalt magasságokba hágnak. E gyűlöletre uszítás, Rákosi óta nem volt ennyire hatékony, mint napjainkban –, a közösségi oldalaknak köszönhetően. Rákosiék mögött a szovjethatalom állt, a mai gyűlölködők és rombolók a nyugati világ, az Unió pénzéből őrjönghetnek. A magyar emberek a politikai és hitbéli pártoskodás csapdájában vergődve, szinte vérre menően szidják, átkozzák egymást és mindenkit, aki nem ért egyet az ő vélt igazukkal. A mély-proli stílusúvá süllyedt médiumok, jobbról és balról is örömmel gondoskodnak arról, hogy ez az esztelen dühöngés, mindig megfelelő irányban és mértékben romboljon. Fellázították a hétköznapi embereket – még a funkcionális analfabétákat is –, hogy az ördögi, hamis illúzió, azaz, a demokrácia nevében nyugodtan tehetik azt, ami jól esik, nem törődve sem Istennel, sem emberrel, hiszen a törvény őket védi!
Így történhet meg, hogy a Magyar Katolikus Egyház, és sok esetben más felekezetek ügyeibe naponta beleszólnak olyanok, akiknek nincs közük sem a keresztény hithez, sem a bírált, Krisztust követő egyházhoz, felekezethez. A leglátogatottabb közösségi oldalakon, naponta találkozhatunk olyan bejegyzésekkel, amelyek a kereszténységet összekötik a napi politikával, az egyházi oldalak bejegyzései alatt pedig, Krisztus isteni mivoltát megkérdőjelezik, vagy éppen Szűz Máriát gyalázzák a hozzászólók. Legjobb esetben „csak” Erdő Péter bíboros úr kap néhány jobb-, vagy balegyenest. Ahogy a politika kéri… És, ezek a szirénhangok egyre erőszakosabbak, durvábbak, gyalázatosabbak. Több esetben a dunavecsei gaztetthez hasonlóra sarkallják sajátjaikat, amit aztán néhány önjelölt, liberális-kommunista gyűlölködő tettre is vált.
Eközben mit teszünk mi, keresztények? Ostobán hallgatunk és balgán tűrünk. Nem, mint a bárány, hanem mint a birkanyáj. Ám, hogy ez ne legyen annyira nyilvánvaló, gyorsan beleharapunk a mellettünk, hozzánk legközelebb álló társunkba, mert ahhoz még van bátorságunk. Mindenki mástól félünk, mint a hangoskodó, keresztény-, és magyarellenesektől, akik a mai Európai Unió értékeit dédelgetik. Mert nincs sem elég hitünk, sem erőnk, sem támogatottságunk, de ebben a „nemzeti-keresztény demokráciában” jogunk sincs az önvédelemre, amint azt néhány, liberális szellemiségű, korábbi bírói ítélet tükrözi, bizonyítja.
Ennek az ellenségeskedő, sátáni gyalázatnak azonban, bármilyen áron is, és bármilyen eszközökkel, de véget kell vetnünk! Most! Mindegy ebben a keresztényellenes belháborúban, hogy valaki katolikus vagy protestáns. Mindannyian Krisztus Egyházának tagjai vagyunk. Nem vonhatjuk ki magunkat még protestánsként sem, a Mária-szobor megrongálását illetően azzal, hogy ez nem a mi ügyünk, hiszen várhatóan igazolódik hamarosan a régi, latin mondás: „Hodie mihi, cras tibi.” Arra buzdítok hát mindenkit, hogy ne legyen közönyös, sem fanyalgó!
Össze kell fognunk!
Nekünk, magyaroknak nincs szükségünk a vatikáni, bárgyú ökumenére, sem az ilyen-olyan, mesterségesen ránk erőszakolt zsidó-kereszténységre. Mindenki úgy tisztelje Istent, és tartsa be a krisztusi tanításokat, ahogyan őseitől örökölte, és ahogyan szüleitől, nagyszüleitől tanulta. Szeressük egymást jó testvérként, ahogyan azt nekünk Krisztus megparancsolta! A veszedelemben vállvetve kell küzdenünk Krisztusért, egymásért és magunkért, mert a hit olyan erőt ad, amit a gonosz le nem győzhet.
Végül, egy praktikus tanács: Legközelebb, a kamerákat kéne felszerelni a Mária-szobor védelmére…
S.D.G!
Czeglédi Andrea
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…