Impeachment? – Néhány gondolat ezzel a buta demokrata lépéssel kapcsolatban
Ne feledjük: Nixon kihozta őket a VietNam mocsarából. Hálából lemondatták. Trump próbálja kihozni őket Afganisztánból. Hálából ki akarják rúgni.
Az egész cirkusznak a mondvacsinált alapja Ukrajna. Azt pedig az USA titkos szolgálata „alakította át” egy bérelhető magánhadsereg bevetésével. Lemondásra kényszerítették a kormányt, mert az békét akart kötni az oroszokkal.
Az új „ukrán” kormány jórészt repatriált amerikaiakból áll, és teljesen kifosztották, szó szerint kirabolták az egész államot.
Az ukránok már rég elfelejtették volna Krímet, ha az amerikaiak engednék. Az a félsziget sohasem volt a soha nem létező Ukrajnáé. Az amerikaiak szerették volna megszerezni a hatalmas haditengerészeti támaszpont, de jól tudván, Moszkva egyszerűen nem mondhat le róla, ha a fene fenét eszik, akkor sem. Tehát csak a hidegháború fokozásáért idétlenkednek.
A Demokrata vezér hihetetlenül hülye, gyűlöletből élő Pelosi már két és fél éve kijelentette, hogy Trump impeachmentjéért fog dolgozni. Tehát, „ha kalapot visel Trump, ha nem, mindenképpen megverik”. Persze jól tudja az ökör, a Szenátusban Trump fog győzni. Tehát veresége tudatában fordította fel amerikai törvényhozás munkáját, hihetetlen összeget és időt elpocsékolva. Feltehetően mindezt a „Deep State” parancsára tette.
A jövő siralmasnak ígérkezik. A következő választást is Trump fogja megnyerni, ha addig nem ölik meg, részben Pelosi idétlenségéből, de ez különbözni fog az eddigi amerikai választásoktól. Nem a Demokrata párt és a Republikánus párt között dúl majd a küzdelem, hanem valójában, burkoltan vagy nyíltan a Demokrata párt és az Európaiak között. Ma már majd’ minden fehér amerikai tudja, ha minden fekete és mexikói választójogot nyer, csak a demokratákra fognak szavazni. Mivel már többen lesznek, a fehérek soha sem juthatnak ismét hatalomra, legfeljebb egy nagyon véres és kegyetlen polgárháború útján. Ebben már szereztek némi gyakorlatot, 1860 és 1865 között, melynek során 620.000 (hatszázhúszezer) ember pusztult el. Ez több, mint az összes háborújukban elszenvedett veszteség.
Good luck Pelosi!!!
Magyaródy Szabolcs
NIF
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
HABORU AZ ORIASI HASZON-BEVETELI BIG-BUSINESS –AZ ILLETEKES ERDEKELTSEGEKNEK —– NIXON BEFEJEZTE A VIETNAMOT —– TRUMP BEFEJEZTE AFGANISZTANT –EZ A BUNUK — OBAMA ”URALOKOSASA” ALATT A NATO HABURURA KESZULT AZ OROSZOK ELLEN — UKRAJNA ”DEMOKRACIAJA” MEGVEDESERE — MINDEN AMERIKAI ELNOKNEK HABORUTKELL HIRDETNIE A ”BEKE” ES A DEMOKRACIA MEGVEDESERE — OORIASI HASZONT JELENT A FEGYVER GYAROSOKNAK ES UTANA PEDIG UJJA EPITESI KOLCSONOK KIADASARA- A BEKE-SZERETO AMERIKAINAK A LELKISMERETE MEGGYUGVASARA