Húsvéti felszólalás Petőfi Sándorért

Krisztus Urunk feltámadásának napján, Húsvét vasárnapján felszólalunk Petőfi Sándorért, akit kilencezer kilométerre elhurcoltan, a távoli Szibériában „a feltámadott”-ként emlegettek az ott élő emberek, egyszerre adózva a fehéregyházi csatában elszenvedett súlyos sebesüléséből való csodás gyógyulásának és a számukra is nyilvánvalóvá váló nagysága előtt. Azért szólalunk fel, hogy méltó temetését kérjünk – valódi, nemzeti kegyeletet.

Szót kérünk – Petőfi Sándor temetésének ügyében

A Magyarok Világszövetsége immár öt éve hirdette meg egyik legfontosabb nemzetpolitikai programjává váló célkitűzését: el kell temetnünk Petőfi Sándort!

Felsorolni is nehéz volna azokat a megszólalásokat, rendezvényeket, amelyek kiemelték a feledés homályából az ún. Petőfi-kérdést, és újra közbeszéd tárgyává tették azt az erkölcsi felelősséget, amely elől egyetlen magyar sem térhet ki, hogy a nemzet legnagyobb fiának, az eddig Tőle megtagadott kegyeletet, a temetést megadja.

Az MVSZ által létrehozott Petőfi Sándor Bizottság nem tört kutatói babérokra. Petőfi szibériai életének és halálának kutatóit, földi maradványainak felkutatásában és azonosításában szerepet vállaló személyek és intézmények munkáját elismerve és megköszönve bíztunk a kezdetektől fogva abban, hogy munkánkat siker koronázza.

Egy évvel ezelőtt, Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko, a burjátföldi Petőfi kutató magyarországi látogatása és határozott állásfoglalása fogadtatta el velünk is azt a álláspontot, hogy nincs szükség újabb bizonyítékokra: „a munka befejeződött”, el lehet temetni Petőfi Sándort!
A Morvai Ferenc vezette Megamorv-Petőfi Bizottsággal próbáltunk együttműködni, de kár volna tagadni, hogy nem mindig értettük meg váratlan irányváltásaikat és kihátrálásaikat a közösen vállalt munkából, de a támadásokat és vádakat harmadik személy befolyásával próbáltuk és mai napig is próbáljuk magyarázni.

Őszinte örömmel üdvözöltük a március 13-án bejelentett eredményt, miszerint kínai szakértők rokonságot fedeztek fel a Barguzinban feltárt földi maradványok és Hrúz Mária testvérének ma élő leszármazottai között.

Persze, naivitás lenne azt képzelni, hogy az eddigi egyértelmű bizonyítékokat cinikusan elutasító tudományos közvélemény most egy csapásra meghajlik a tények előtt és revideálja korábbi álláspontját, hiszen szembe kellene néznie azokkal a mulasztásokkal és szándékos félremagyarázásokkal, amelyeket az elmúlt 25 évben elkövetett.

Nagy a valószínűsége annak, hogy a Magyar Tudományos Akadémia most is a megfellebbezhetetlen tekintély szerepét ölti magára és érvek, cáfolatok nélkül utasít majd mindent el, amit nem tud eddigi véleményével összeegyeztetni. A harcnak, amelyben egyenlőtlen erők, még egyenlőtlenebb arzenállal állnak egymással szemben, nem kétséges a végeredménye. A közszolgálati média és a politika az Akadémia oldalára látszik állani, ilyen helyzetben vajon mi tudná feloldani azt a tabut, amelyről megboldogult Józsa Antal, hadtörténész, az MTA doktora írt Glatz Ferencnek, az Akadémia elnökének, és figyelmeztette őt arra, hogy adatai és bizonyítékai is vannak arra vonatkozólag, hogy Petőfi túlélte a Segesvár melletti csatát és Szibériába hurcoltatott többezer társával egyetemben. Azt tudjuk, hogy nem volt foganatja Józsa Antal levelének, amelynek másolatát egy megbízható ismerősének adta, azzal a kéréssel, hogy csak halála után hozhatja nyilvánosságra.(A Magyarok Világszövetsége közlemények ént vált mindenki számára hozzáférhetővé.)

De nem figyeltek fel az irodalomtudomány művelői néhai Szuromi Lajos, szintén MTA doktor, verselemzésére sem, amelyben a gondos elemző és a Petőfi-költészet rajongója „megrendült a velő az agyamban” felkiáltással fedezi fel a szabadság költőjét az orosz nyelvű versekben. A magyar irodalom és verstan remekbeszabott munkája, amelyet nemzedékek olvasnak majd gyönyörűséggel, egy kritikát, értékelést sem kapott negyedszázad alatt a tudós kollégáitól, akik nem restellik Szuromi Lajos tankönyveit használni egyetemi katedráikon.

Csodának kellene történnie, hogy megváltozzon ez a tiltással és félelemmel párnázott közöny, főleg, ha a politika is álljt parancsol az igazságkeresésnek. Áder János köztársasági elnök üzente meg Patrubány Miklósnak, a Magyarok Világszövetsége elnökének, hogy nem nézik jó szemmel a barguzini kérdés boncolgatását. Ahogy az őstörténeti kutatásokét sem.

Várható közöny, ellenkezés és támadások közepette kell készülnünk a temetésre.

Nem szabad belelépni abba a csapdába, amelyet a múlt század kilencvenes éveinek elején fölállítottak és akkor kitűnően működött.
A Magyar Tudományos Akadémia akkor is lekezelő fölényességgel utasított el minden bizonyítékot, Morvai Ferencet és csapatát dilettánsnak, alkalmatlannak tekintve élvezte a politika és a fősodratú sajtó támogatását, miközben nagyon jól tudták az igazságot, hogy a szibériai Petrovics azonos Petőfivel. Hiszen ott rejtőznek a versek és dokumentumok az irattáraikban.

Ha a Megamorv-Petőfi Bizottság rendelkezik Petőfi Sándor földi maradványaival, akkor nem szabad elkövetnie azt a hibát, mint 25 évvel ezelőtt. A temetés egy nemzet ünnepe kell hogy legyen! Más feladat ez, mint a sírfeltárás volt Barguzinban, más, mint a hamvak őrzése és védelme. Más készségek, módszerek és emberek kellenek hozzá. Hogy hová lehet buktatni egy kegyeleti ügyet, arról meggyőződhettünk a Hír24 portálon március 19-én leközölt beszélgetést Morvai Ferenccel. Elhangzottak vagy nem a riport során azok a szégyellnivaló , trágár kifejezések, az ebben az esetben csak másodlagos jelentőségű(aki Morvait ismeri, annak nincsenek kétségei), de a sajtó „felkészültségében” Petőfi lejáratására vonatkozóan szinte biztosak lehetünk. Szinte átsüt ezen a riporton is a szenzációéhes cinizmus és a kegyelet iránti telje s hiány. Hogy mire lehet még számítani ebben az adok-kapokban, arra gondolni sem jó.

Petőfi Sándor és az Ő temetetlen hamvai nem ezt érdemlik. A végső tiszteletadás nem válhat előre eltervezett provokációk martalékává. Ezt Morvai Ferencnek is tudatosítani kell. El kell fogadnia azt a szerepet amelyet kiharcolt magának és megérdemel. A magyar nép hálája és köszönete illeti, a magyar állam kötelessége Őt teljes mértékben kárpótolni, költségeit és veszteségeit megtéríteni és a legmagasabb kitüntetésben részesíteni.

De azt a tényt is el kell fogadnia, hogy Petőfi Sándor földi maradványai nem az Ő tulajdonát képezik. A temetés helyéről, idejéről és egyéb körülményeiről nem Neki kell döntenie. Magyarország Országgyűlésének kell törvényt alkotnia és rendelkeznie a nemzet legnagyobb fiának méltó eltemetéséről. Ezt a felkérést megteheti Morvai Ferenc és joga van a nemzet minden tagjához fordulni, hogy ezt az országgyűlési döntést támogassa, ha kell kikényszerítse a parlamenti képviselőkön és pártokon keresztül. Ha ezt az Országgyűlés elutasítaná, akkor nem méltó a magyar nép képviseletére. Ebben és csak ebben az esetben kell – az államot mellőzve – össznemzeti összefogással eltemetni Petőfi Sándort.

Budapest-Bély, 2015. április 5.

Fuksz Sándor,
az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának koordinátora

MVSZ Sajtószolgálat