Holtan találták Gene Hackmant és feleségét, valamint kutyájukat saját otthonukban
Gene Hackmant és feleségét Betsy Arakawa zongoraművészt és kutyájukat csütörtökön holtan találták holtan otthonukban – közölte az új-mexikói Santa Fe seriff hivatala. A hivatal közlése szerint idegenkezűségre utaló nyomokat egyelőre nem találtak.
„Még nem sikerült megállapítani, hogy bűncselekmény játszott volna szerepet a halálesetekben, azonban a halál pontos okát még nem állapították meg. A Santa Fe megyei seriff hivatal nyomozást folytat az ügyben”
– áll a közleményben.
Hackman, a rekedtes hangjáról ismert egykori tengerészgyalogos, több mint 80 filmben, valamint televíziós és színpadi szerepekben tűnt fel az 1960-as évek elején kezdődött hosszú karrierje során.
Első Oscar-jelölését az 1967-es „Bonnie és Clyde” című filmben a bankrabló Clyde Barrow testvérét alakító, áttörést hozó szerepéért kapta. 1971-ben a legjobb mellékszereplőnek jelölték a „Soha nem énekeltem apámnak” I Never Sang for My Father című filmért.
William Friedkin rendező „A francia kapcsolat” című thrillerében, Popeye Doyle, a nemzetközi drogdílereket üldöző, szakadt New York-i nyomozó szerepében vált híressé és nyerte el a legjobb színésznek járó Oscar-díjat.
Kiemelt képen: Gene Hacman / Fotó: embracenepal.com