A holland kormánykoalíció Dick Schoof korábbi titkosszolgálati vezetőt jelöli miniszterelnöknek
Az újonnan alakult holland kormánykoalíció kedden bejelentette, hogy a hírszerzés korábbi vezetőjét, Dick Schoofot jelöli miniszterelnöknek.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF) 🇭🇺
Hírek, politikai elemzések, belföldről és külföldről
Az újonnan alakult holland kormánykoalíció kedden bejelentette, hogy a hírszerzés korábbi vezetőjét, Dick Schoofot jelöli miniszterelnöknek.
Az a kérése a kormánynak, hogy az emberek most álljanak ki mellette, mert akkor a béke mellett állnak ki – mondta kedden Aszódon az építési és közlekedési miniszter.
A brit Munkáspárt vezetője szerint kormányra kerülése esetén a párt nem léptetné vissza Nagy-Britanniát az Európai Unióba.
Kudarcba fulladt Annalena Baerbock nürnbergi látogatása – írja a Magyar Nemzet.
A balliberális politikus szomorú, hogy Magyarország 2024 második felében az Európai Unió soros elnökeként komoly hatással lehet az uniós politika alakulására.
A védőügyvéd, majd az ügyész zárszavával folytatódott kedden a Donald Trump ellen New Yorkban indult büntetőeljárás, amelyben akár a héten meghozhatja döntését az esküdtszék. Todd Blanche, a volt elnök ügyvédje … OLVASS TOVÁBB!
Emberi méltóságában sértett meg több millió embert Magyar Péter egy utcai fórumán, ahol kihaló állatfajtának nevezte a fideszeseket.
„Ha megnézik Orbán Viktort, ő nem akar háborút, és én sem akarok háborút” – mondta Donald Trump a Timcastnek adott interjújában, amelyet Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója tett közzé … OLVASS TOVÁBB!
Tovább emelkedett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által beterjesztett európai parlamenti jelöltlista támogatottsága az INSCOP közvélemény-kutató legfrissebb, kedden ismertetett felmérése szerint, miután áprilisban ugyanez a cég először jósolt az … OLVASS TOVÁBB!
Arra a kérdésre, hogyan lehet összeegyeztetni a jobboldali álláspontokat, amelyek annyira eltérőek, mint amilyeneket például von der Leyen és Orbán Viktor magyar miniszterelnök képvisel, Meloni csattanós választ adott.