Hát ezt is megéltük: Kuleba aggódik Orbán Viktor egészségéért
Amennyiben Kulebának ez a legnagyobb problémája, mert attól tart, hogy valamilyen betegséget kap el az orosz elnöktől, meg kell nyugtatnunk, hogy annak ellenére, hogy Putyint már többször megpuccsolták, haldoklik vagy éppen eltemették – ezért csak az alteregói váltják egymást a kamerák előtt -, szerencsére a magyar miniszterelnök jó egészségi állapotnak örvend és bízunk benne, hogy ez sokáig így is lesz.
Bár ez nem az ukránokon múlik, hiszen akkor nem szerepelne sem Orbán Viktor, sem Szijjártó Péter más hazai közszereplőkkel együtt az ukrán kormány által pénzelt Mirotvorec internetes portál halállistáján.
Szóval, ez a Dmitro Kuleba nevű egyén, aki valószínűleg már nem sokáig lesz külügyminiszter, interjút adott a France 24-nak, ahol szóba került Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin pekingi találkozója is. Ebben az interjúban azt bírta magából kipréselni:
Remélem, (Orbán) legalább megmosta és fertőtlenítette a kezét, miután kezet fogott Putyinnal.
Az Orbán-Putyin-találkozóra Guy Verhofstadt és David Pressman is reagált. Előbbi azt írta, „ukrán vér a kezén, Európa elpusztítása a fejében… persze, Putyin Orbán legjobb barátja”. Míg az amerikai diplomata azt nyilatkozta: „Mindannyian aggódunk amiatt, hogy a magyar miniszterelnök találkozott Putyin elnökkel, miközben Oroszország agresszorként áll háborúban Ukrajnával” – emlékezetett a Mandiner.
Azért nem árt, ha néhány dolgot tisztába teszünk:
Az egészben a legszörnyűbb a valóság és a tények elhazudása az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban. Az természetes, hogy a „présember” Oroszországot agresszorként emlegeti, az azonban már kevésbé sem természetes, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is ezt teszi. Orbán Viktor mentségére legyen mondva azonban az, hogy mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a magyar miniszterelnök nem mondhat mást, hiszen, történelmileg már megint csak úgy alakult, hogy akaratunktól függetlenül (persze ez azért nem teljesen így van) újra a rosszabbik oldalra sodródtunk, tehát Orbán Viktor magyar miniszterelnök hivatalosan nem is mondhat mást. Ugyanakkor ő is jól tudja, hogy ez a konfliktus Ukrajnában már 2014-ben elkezdődött, amikor a Victoria Nulandék által puccsal hatalomba segített náci politikai erők fegyveresen rátámadtak a békés donbasszi lakosságra, aminek eredményeként legalább 14 ezer ember vesztette életét 2022 februárjáig. Ezalatt a 8 év alatt azonban a nemzetközi sajtó és közvélemény tudomást sem akart venni arról a népirtásról, amit az ukránok a Donbasszban folytattak saját, orosz ajkú állampolgáraikkal szemben. És közben az Egyesült Államok a náci ukrán rezsimet – mindegy éppen ki volt az elnökük – anyagilag és katonailag is támogatta, pedig tudott azokról a bűnökről, amelyeket az általuk irányított ukrán hatalom folytatott. És ezek tények, még akkor is, ha a szellemileg teljesen elborult oroszellenes politikusok és közemberek ezt letagadják.
Egy nagyon fontos dolgot ugyanezek az emberek rendszeresen elfelejtenek, mégpedig azt, hogy a Szovjetunió nem egyenlő Oroszországgal. Az Egyesült Államok pedig Putyin hatalomra kerülésével elvesztette Oroszországon belüli befolyását, vagyis képtelen volt tovább kizsákmányolni az országot, ahogyan azt megszokta Borisz Jelcin idején. Ezt képtelenek voltak megemészteni, és úgy gondolták, az Ukránokat használják majd fel céljaik eléréséhez. Ennyire tellett, az eredmény látható: egy folyamatosan erősödő Oroszország, egy emberileg és gazdaságilag kivéreztetett Ukrajna és egy, a szétesés folyamatában lévő Európai Unió.
Az, hogy a közel-keleti események még mit hordoznak magukban egyelőre nem tudható, de valóban igaz, amit a magyar miniszterelnök többször is hangoztatott: „Beléptünk a veszélyek korába”.
Kiemelt képen: Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Kulabácsi sokkal jobban teszi, ha saját magáért, és a kis pöcszongorista főnökéért aggódik. De legalább valaki aggódik orbánvityáért is.