KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Halálra vert egy orvost a magyarellenes Baloga-klán egyik tagja

Viktor Baloga unokaöccse háromtól öt évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat.

A magyarellenességéről ismert Viktor Baloga kárpátaljai képviselő unokaöccse akár háromtól öt évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat, miután szó szerint leütött egy közlekedési vita során egy orvost, aki hat nap kóma után belehalt a sérüléseibe – számolt be a Mandiner a Kárpáthír értesülései nyomán.

A tanúvallomások és a térfigyelő kamerák felvételei alapján az elkövető, aki Pavlo Baloga, volt ukrán parlamenti képviselő fia is, összetűzésbe került Ivan Turok munkácsi orvossal. A vita verekedéssé fajult, melynek során az elkövető leütötte az áldozatot, aki a földre esett és elvesztette az eszméletét.

Viktor Baloga unokatestvére ezután elhagyta a helyszínt. 

Az autóban még jelen volt az elkövető felesége, Darija Begy, és annak testvére, Mikola Begy. Először Mikola vállalta magára az erőszakos cselekményt, de a rendőrség kiderítette a valódi elkövetőt – írta a Kárpáthír. A hatóságok elfogták a tettest, és ideiglenes fogdába helyezték.

Mandiner

Kiemelt kép: illusztráció, Munkács, Kárpáralja

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Ukrán parancsnok: Hétmérföldes léptekkel pucolunk visszafelé

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Halálra vert egy orvost a magyarellenes Baloga-klán egyik tagja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük