KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Háború jön Európába?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A lopásból meggazdagodott nyugati elitnek az a célja Oroszországgal, hogy vazallus állammá tegye – állítja Paul Craid Roberts amerikai közgazdász legfrissebb írásában.  Szerinte a Nyugat teljeséggel korrupt, a vezető réteg vagyona abból származik, hogy meglopja a gyengébb országokat, egyszerűen megveszi a vezetőit.

Járókelők haladnak el egy Hitlert, Sztálint és Putyint közösen ábrázoló plakát előtt a kijevi Függetlenség téren
Járókelők haladnak el egy Hitlert, Sztálint és Putyint közösen ábrázoló plakát előtt a kijevi Függetlenség téren

Különleges propagandának nevezi az amerikai közgazdász azt, ami Oroszország ellen folyik. Szerinte az amerikai és a brit kormány mellett a propaganda minisztériumok, azaz – idézőjeles megfogalmazása szerint – a „nyugati média” olyan háborúba akarják vezetni a világot, amit senki sem nyerhet meg. Európa biztosan nem, mert a szerző hanyagsággal vádolja az öreg kontinens kormányait: Európa először fog elporladni, azok miatt az amerikai rakéták miatt, amelyeket éppen a földrész „biztonsága” érdekében fogadott be…

Arról, hogy a Jukosz olajvállalat javára Moszkvát 50 milliárd dollárral megbüntette a hágai Állandó Választott bíróság július 28-án, Roberts azt írja: a bíróság korrupt, nem volt joga az ügyben ítélkezni, a Jukosz pedig korábban meglopta Oroszországot és adóelkerülésben jeleskedett. Roberts idézi Vlagyimir Putyinorosz elnök egyik tanácsadóját: „Háború jön Európában.”

Roberts a Nyugat oroszellenes bűnös összefogását azzal magyarázza, hogy a Nyugat teljeséggel korrupt, elitje gazdagságát annak köszönheti, hogy meglopja a gyengébb országokat, egyszerűen megveszi a vezetőit, miközben a Nyugat polgárait is megrövidíti. Az amerikai elit olyannyira kiváló a harácsolásban, hogy a XXI. században eltüntette az Egyesült Államok társadalmának középrétegét.

Ennek a lopásból gazdagodó elitnek pedig az a célja Oroszországgal, hogy vazallus állammá tegye. E cél érdekében fognak össze a Nyugat gazdasági és politikai imperialistái.

A közgazdász úgy látja, hogy a korrupt Nyugattal ellentétben Oroszország kiemelkedett az önkényuralomból és a hazugságon alapuló kormányzásból, miközben az Egyesült Államok és Nagy-Britannia éppen az ellenkezőjét tette – már ami a hazugságot illeti. A nyugati elit fosztogatni akarja a zsíros falatnak számító Oroszországot, csakhogy Putyin az útjukban áll. Így aztán meg akarnak szabadulni tőle, mint ahogy eltávolították Janukovics elnököt Ukrajnában.

Ez is érdekelheti:  Gulyás Gergely is reagált - Magyarország Kormányának hivatalos álláspontja Magyar Péter megnyilvánulásairól (videó)

A nyugati propaganda pedig igyekszik is démonizálni Putyint. Példakánt a The Economist gazdasági hetilap egyik cikkét hozza fel Roberts, ahol a hazugság hálójában ábrázolják Putyint. Annak a fajta vakmerő hazugságnak és nyilvánvaló propagandának, ami a lap cikkéből kiderül, nincs más célja, mint a világot háborúba kergetni – így szól Roberts riasztó konklúziója.

Adósság adósság hátán

„A neo-liberális politika hatására az 1990-es évektől kezdődően az amerikai gazdaság számos szektora elsorvadt, mert tönkretette az agyonfavorizált pénzügyi szektor” – állítja több tanulmányában is Paul Craig Roberts.    A 75 éves amerikai közgazdász Ronald Reagan amerikai elnök adminisztrációjában kincstárügyi helyettes államtitkár volt, majd a The Wall Street Journal és a The Bussines Week szerkesztőjeként kritizálta George Bush és Barack Obama amerikai elnök társadalompolitikáját.

Az Egyesült Államok ugyanis, mind a republikánus, mind pedig a demokrata elnök alatt végletesen eladósodott. Az egymással összefonódott két irányzat elitje szintén az eladósodottság útját kínálta Amerika polgárainak. Vagyis, az emberek csak hitelek révén legyenek képesek az addig elért életszínvonalukat átmenetileg megőrizni – állítja a szakember, akinek tanácsát eddig 30 alkalommal kérte ki a washingtoni kongresszus gazdasági bizottsága. „Véleményérmet azonban nem igen fogadták meg” – mondja a közgazdász, aki szerint, ha hallgattak volna rá, akkor talán nem került volna sor a globális eladósodottságra, amely végül is a 2008-as pénzügyi válsághoz vezetett.   Napjainkban Roberts Amerika terrorellenes háborúját is bírálja, amely szerinte több ponton ellentétes az ország alkotmányával, mert erősen sérti az amerikai polgárok alapvető jogát a szabadsághoz.

Forrás: Válasz.hu

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Háború jön Európába?

  1. Európába és Ázsiába ne exportáljon SENKI se kicsi , se nagy , főként minőségi háborút !!! A TÖRTÉNELEM folyamán eddig és ne TOVÁBB kikényszerítették arról a Földrészről DÖNTÉSÜNKET ! Be kell látniuk , hogy nem vezet sehová , csakis a MEGSEMMISÜLÉSÜNKHÖZ !!!
    Nem lehet ebből semmi . Az a legjobb , hogy bekövetkezik a Harmadik Felvilágosodás . Ez fogja lezárni a Nagy Kérdést ! AZ ÖRÖKÖS ZAKLATÁS egy NAGY ÖNGÓLLÁ válik . Nyugalom és több lábon álljunk ! Köszönöm Szíves figyelmüket !
    Óbester

  2. „Miért ne hinnők hát el Bartha Miklósnak, hogy a kazárságban nagy a szellemi züllöttség és sok az erkölcsi meghibbanás? Miért fogadnók kételkedéssel azokat a fejezeteket, amelyek a kazárság ravaszságát, kapzsiságát, üzérkedését, a földdel és pálinkával, a pénzzel és az élelmességgel űzött uzsoráját támadják. Ahonnan ez az elem beszivárgott, az orosz városok gettóiból, nem hozhatott magával sem tisztaságot sem magasabb erkölcsi színvonalat, sem a testi fáradságnak megbecsülését, sem szociális ösztönt, sem kultúrképességet. (… ) Ami antiszociális és kultúrképtelen elem van e barbár tömegben, azt bizony le kell róla nyesni, erős és ügyes kézzel. Az orosz cár elüldözte, idegeneredetű magyar arisztokrácia befogadta!
    Született egy ország, melynek uralkodó osztálya (idegen lévén) mindig a nép ellen, és saját önzése szerint élt! Akik soha nem átallottak idegen hatalomra támaszkodni, azt kiszolgálni saját uralmi helyzetük fenntartása érdekében.
    „István, a Szent, volt az első, csaknem tudatos szemétszállítónk, ez a kegyes király, kinek kóbor lovag-szállítmányairól talán csak a liberális angol premier tudhatna méltón megemlékezni.” Ady:
    Nézz végig Ártunk, és ormányunkon!

  3. Szerintem Paul Craid Roberts közgazdász elég tisztán látja a helyzetet – sajnos. Újabb és újabb kifosztható területekre van szüksége Amerikának és csatlósának, ezért egyik országot a másik után rángatja bele a pusztulásba. Félelmetes és szomorú, hogy ehhez a politikájához sok ország a támogatását adja. Pedig ettől a nagyhatalomtól senki nincs biztonságban – több példa volt arra, hogy szövetségesét megbuktatta és országát prédává tette.

  4. „Roberts a Nyugat oroszellenes bűnös összefogását azzal magyarázza, hogy a Nyugat teljeséggel korrupt, elitje gazdagságát annak köszönheti, hogy meglopja a gyengébb országokat, egyszerűen megveszi a vezetőit, miközben a Nyugat polgárait is megrövidíti. Az amerikai elit olyannyira kiváló a harácsolásban, hogy a XXI. században eltüntette az Egyesült Államok társadalmának középrétegét.”
    Ez bizony az utolsó szóig igaz.
    Ezért változtatták meg az alkotmányt,hogy a hadsereg bevethető legyen a lakosság ellen ugyanis ők képtelenek rá,mert csak a bűnözéshez és a buzisághoz értenek.
    H.B.
    „A többi is így él. Nem tanul, nem művelődik, nem mosdik. Csinálja az üzletet és a gyermeket. Esküszik hamisan. Sokszor gyújtogat. Megcsonkítja ellensége barmát. Vádaskodik alaptalanul. Veszteget, a hol, lehet. Korrumpál mindenütt. Pénteken este gyertyát gyújt és megfürdik a rituális lében. Hangosan imádkozik és némán csal. A földről lenyúzza a termőréteget, a népről a bőrt.”

Hozzászólás a(z) Horváth Bertalan bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük