Gyalázat: Elítélték Donald Trumpot – mindenben bűnös
Donald Trump volt amerikai elnököt és jelenlegi elnökjelöltet bűnösnek találták a 2016-os választások befolyásolására irányuló üzleti adatok meghamisításában a Stormy Daniels pornószínésznőnek állítólagosan kifizetett „hallgatási pénz” ügyében.
A manhattani kerületi ügyész, a demokrata Alvin Bragg tavaly 34 rendbeli bűncselekménnyel vádolta meg Trumpot, azt állítva, hogy a republikánus politikus „törvénytelen pénzügyi akciók sorát hajtotta végre, hallgatási pénzt fizetett és és egyéb, szinte mesébe illő vádpontokban, ezeket a „tetteit” igyekezett eltitkolni az amerikai választók elől a 2016-os választások előtt és után”.
Az esküdtszék két napig tanácskozott, és csütörtökön nem sokkal 17 óra előtt hozta meg az ítéletet, mely alapján minden vádpontban bűnösnek nyilvánították a volt amerikai elnököt, így Trump az első amerikai elnök, akit bűncselekmény miatt elítéltek.
„Ez egy manipulált, szégyenletes per volt”
– mondta Trump az ítélethirdetés után újságíróknak.
„Az igazi ítéletet november 5-én, a nép fogja meghozni. És mi tovább fogunk harcolni, és a végsőkig harcolni fogunk, és győzni fogunk„.”
A 34 vádpont 11 számlára, 12 utalványra és 11 csekkre vonatkozik, amelyek Trump egy nőnek fizetett ki több részletben, 130 ezer dollár értékben. Bragg szerint ez az „üzleti feljegyzések meghamisítását” jelentette.
Az ügy alapja Trump volt ügyvédjének, Michael Cohennek az állítása volt, miszerint Trump utasította őt, hogy fizessen 130 ezer dollárt a felnőttfilmes színésznőnek, hogy az hallgasson az elnökjelöltel való állítólagos viszonyáról. Trump tagadta, hogy bármilyen kapcsolata lett volna a pornósztárral. Cohen 2018-ban bűnösnek vallotta magát a kampányfinanszírozás megsértése, valamint adó- és bankcsalás vádjában, és két és fél évet töltött szövetségi börtönben. Elveszítette New York-i ügyvédi engedélyét is.
Számos republikánus bohózatnak minősítette a pert, mivel úgy vélik, hogy Juan Merchan bíró megsértette az állami alkotmányt azzal, hogy elvállalta az ügyet.
Ha Trumpot felmentik, „az ország látni fogja, hogy a korrupt ügyészek mekkora kárt okoztak az országunknak” – mondta Vivek Ramaswamy volt republikánus elnökjelölt a Fox Newsnak az ítélethirdetés előtt. „Ha bűnösnek találják, látni fogják, hogy egy olyan embert ítélnek el egy olyan bűncselekményért, amelyet valójában senki sem tud bizonyítani”.
„Akárhogy is, az igazi ítélet novemberben születik meg” – tette hozzá Ramaswamy, utalva az elnökválasztás időpontjára, amelyen Trump a hivatalban lévő Joe Biden ellenfele lesz.
„Még a bizonyítékok felületes áttekintése is azt mutatja, hogy ennek az ügynek semmi alapja nincs” – érvelt blogbejegyzésében Jonathan Turley, a Georgetown Egyetem professzora és alkotmányjogász.
A volt elnök csütörtök este visszatért a manhattani Trump Towerbe. Egy csapat támogatója fogadta, akik amerikai zászlókat lobogtattak és Trump nevével ellátott sapkákat viseltek.
NOW: I’m at Trump Tower where Trump just returned from his guilty verdict. He walked to the corner of 5th Avenue, waved at the crowd gathered and raised his fist. pic.twitter.com/oeP2FEFjwa
— Marisa Kabas (@marisakabas2) May 30, 2024
Azt ítélet kihirdetése után Trump „szégyennek” nevezte azt és kijelentette, hogy az ügyben eljáró bíró „korrupt volt”.
„Semmit nem csináltunk rosszul. Teljesen ártatlan vagyok”
– jelentette ki közvetlenül az ítélet kihirdetése után újságíróknak a volt elnök.
Trump megismételte azt az állítását, hogy a vádemelést a Fehér Ház rendelte meg, hogy ellehetetlenítse a kampányát:
„Ezt a Biden-kormány tette azért, hogy megsemmisítse az ellenfelet, egy politikai ellenfelet”
– mondta a 45. elnök.
Kiemelt képen: Donald Trump volt amerikai elnök 2024. május 30-án a manhattani büntetőbíróságra érkezik New Yorkba. © Justin Lane / Getty Images
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Észrevétel. Nem gyalázat ez kérem ha nem kőkemény karcsi marxi uralom,már ott is , abban az államban ahol a szabadság szimbóluma virít z óceán szélén… a francba! …