KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gaudi-Nagy Tamás közleménye a tegnapi Kossuth téri tüntetésről

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

GaudiÁtütő erejű hatással járt mai földvédő tüntetésünk, most már nem állunk meg félúton

Kedves Hazafiak!

Örömmel jelentem, hogy ma a Kossuth téren, az új Országgyűlés nyitóülésével egyidejűleg tartott,  nyomásgyakorló földvédő tüntetésünk hatalmas sikert ért el, amiért hálámat és elismerésemet fejezem ki mindazon harcostársaknak, akik az egész napos akciónkban részt vettek és nyomatékot adtak követeléseinknek, továbbá azoknak, akik szervezőként segítettek. Köszönöm barátaimnak, akik közül több mint húszan szólaltak fel, különösen köszönöm Morvai Krisztinának az egész napos harcos kiállását és lényeglátó, kemény felszólalásait.
Sikerünk visszaigazolásaként nyugtázhatjuk azt is, hogy eredményes akciónk kapcsán a földvédelem életfontosságú ügye helyett a hazai sajtó többsége csupán a nemzetáruló Pásztor István leköpéséről adott hírt. Hozzáteszem: megérdemelte és még olcsón megúszta, mivel a délvidéki magyarság egyik vezető árulója, aki nem átallotta károsnak nevezni a tavaly őszi Európa Tanács-beli délvidéki magyarok önrendelkezése és az önkényesen fogva tartott temerini fiúk kiszabadítása érdekében véghez vitt akciónkat. (Akciónk sikeres volt: a hét délvidéki fiú rövidesen kiszabadult és Dr. Gaudi-Nagy Tamás a temerini fiúk szabadulásáról az Országgyűlésben.)

Ezen nyilatkozatát akkor még a Jobbik is elítélte és kiállt mellettem (A Jobbik visszautasítja Pásztor István nyilatkozatát), ma ez sajnos fordítva történt és megtörtént, amit soha nem gondoltam volna: a Jobbik a hazaáruló megélhetési politikus mellett állt ki velem szemben. Ezt Rubicon átlépéseként értékelem, de erről majd később.

[youtube=http://youtu.be/eh5gNjtCgss]

A frissen megválasztott országgyűlési képviselőkhöz és a kormányhoz intézett, mai napon közfelkiáltással elfogadott petíciónkban azt követeltük, hogy az Országgyűlés 15 napon fogadjon el olyan három elemből álló jogszabálycsomagot, amely alkalmas arra, hogy megakadályozza a magyar termőföld külföldiek általi elrablását, amelyet a hazaáruló földtörvénnyel 2014. május 1-étől lehetővé tettek.

Ez is érdekelheti:  Putyin: Radikális iszlamisták kezével követték el a terrortámadást

A felhívásunk a hatására a Jobbik frakció néhány tagja Hegedűs Lorántné vezetésével a mai napon benyújtotta az Országgyűlésnek az általunk követelt lépések közül kettőt teljesítő előterjesztést: az  egyik, a külföldiek földszerzését megtiltó Alaptörvény módosítást és a Kormányt az EU csatlakozási szerződés felülvizsgálatára kötelező országgyűlési határozati javaslatot, amelyért köszönet jár nekik.
Azonban szomorúan kell megállapítanunk azt, hogy a hazaáruló földtörvény hatályon kívül helyezésére irányuló törvénymódosítást  ígéretük ellenére nem nyújtották be. Ehelyett csupán egy olyan országgyűlési határozati javaslatot terjesztettek be, amely a magyar földet külföldieknek és oligarcháknak kiszolgáltató Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert hívja fel arra, hogy ő készítse el és nyújtsa be a saját maga és hazaárulótársai által kidolgozott, sőt körömszakadtig védett földtörvényt hatályon kívül helyező törvényjavaslatot.  Az országgyűlési határozat a törvénnyel ellentétben csupán egy közvetlenül érvényesülő hatással nem bíró, tehát külföldiek földszerzését közvetlenül megakadályozni nem képes alkalmatlan eszköz e körben. Régi mondás: kecskére ne bízzuk a káposztát, ne az árulótól várjuk az árulás megállítását.  De ez a hiány még a május 10-i első érdemi parlamenti ülésig pótolható, erre ezúton kérem őket minden magyar ember nevében és minden más képviselőt is.

Külön erénye volt mai tüntetésünknek, hogy nemcsak a hazaáruló vmsz-es Pásztor, hanem jónéhány kormánypárti és álbaloldali képviselő testközelből tapasztalhatta meg azt, milyen az, amikor a nép számonkéri elárulóit. Különös figyelmet kapott tőlünk a hazaáruló földtörvényért és az oligarchák földrablásaiért felelős Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, akit alig győztek biztonságba menekíteni a készenléti rendőrök: nem volt hajlandó a kisemmizett kajászói gazdával szembe nézni. Hende Csaba sem járt sokkal jobban: sebesen iszkolt el a tér azon részéről, ahol szembesítettük a magyar honvédelem terén kifejtett, áldásosnak semmiképpen nem nevezhető tevékenységével.  A libatolvaj Bajnai pont a tüntetésünk helyszínére meghirdetett sajtótájékoztatóját az északi kijárathoz tette, de azt is sietve be kellett fejezze, amikor az egész tüntető csapatunk megindult felé. Kijelenthetjük: ez a nap a mienk volt, uraltuk  a teret, a valódi nemzet képviseletet a téren tüntető több száz ember látta el, akik hitet tettek a magyar szabadság és föld védelme mellett.

Ez is érdekelheti:  1999: Miközben a NATO bombázta Jugoszláviát, a félelem hatalmába kerítette a koszovói szerbeket

Szombaton 14 órakor újabb tüntetést tartunk a Kossuth téren annak érdekében elérjük a földvédő javaslatcsomag napirendre vételét. Ezen az első érdemi parlamenti ülésen, ahol többek között dönt az Országgyűlés a miniszterelnök személyéről. Folytassuk együtt tehát ebben az időpontban a földvédő és nemzetvédő küzdelmünket ! Kérek mindenkit addig is terjesszétek a  petíciót minél szélesebb körben és írjatok minden országgyűlési képviselőnek annak érdekében, hogy a petíciónkban foglaltaknak megfelelően járjanak el ! A tüntetés részleteit később közzétesszük !
Négy éven át tartó országgyűlési képviselői megbízatásom mai napon megszűnt (tevékenységem összefoglalója itt olvasható), ezért nemzetünkért folytatott küzdelmet ismét „csak” nemzeti jogvédőként folytatom. Megtisztelő volt, hogy hazámat szolgálhattam országgyűlési képviselőként. De nem tehettem meg, hogy letegyem az ügyvédi talárt, mert ez lett volna a feltétele annak, hogy folytathassam. Meg volt más okom is, de erről majd még később. Nekem sokkal fontosabb, hogy aktívan részt vegyek mindazok jogi képviseletében, akik  a nemzetért való kiállásuk érdekében üldöztetést szenvednek el.
Isten óvja és vezesse Magyarországot! A magyar föld nem eladó!
Budapest, 2014. május 6.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő
www.gaudinagytamas.hu

NIF

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Gaudi-Nagy Tamás közleménye a tegnapi Kossuth téri tüntetésről

  1. Könnyű nagy magyarnak lenni Magyarországon. De egy magyar politikusnak mi köze most hirtelen Vajdasághoz? Hol volt akkor a 90-es években mikor magyar fiainkat és férjeinket háborúban hurcoltak és sokukat koporsóban hoztak vissza. Miért nem állt akkor ki a magyar testvéreiért? Mit tett akkor Magyarország a vajdasági magyarokért? Felléptek akkor annak idején valahol is az ellen hogy azokat a szerencsétleneket ne vigyék háborúban? De mehetünk még vissza a történelemben, miért nem köpdöstek akkor és tettek valamit annak érdekében hogy ne szagassák szét az országot?Hol voltak akkor a nagy magyar hazafiak? Meg se kellett volna engedni és most meg ítélkeznek köpdösnek! Azóta sem mozgatják a farkukat hogy az változzon, pedig tudjuk hogy az a szerződés rég nem érvényes! Ha már szerintük a hazaárulásról beszélnek. Még csak annyit doktor létére szégyelje meg magát!
    Írta egy vajdasági magyar

    1. Kedves Vali! Magyar vagy, vagy nem? Akkor mi köze lehet egy anyaországi politikusnak a vajdasági magyarokhoz??? Esetleg lehet, hogy inkább a „smrt madarim” firkálókhoz húzol, mint a Pastir? Az azért érdekes felállás nem gondolod?

    2. Én csak annyit kérdeznék, tisztelt délvidéki honfitársunktól, hogy ő vajon mennyit tett a Vajdaság visszakerüléséért? Tett-e annyit, mint Gaudi, bármiért is?

Hozzászólás a(z) Zoli bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük