Gaudi is arra biztatja Dúró Dórát, hogy tartsa meg mandátumát
Az elmúlt napokban rejtélyes okból nem tudtam szerkeszteni a közösségi oldalamat, így nem tudtam feltenni ezt az interjút, amelyet múlt szombaton adtam a 888.hu-nak. Ezt most pótlom. Sajnos azóta csak újabb szomorú bizonyítékok keletkeztek arról, hogy az általam elmondottak ülnek és a szakadás elkerülhetetlen. Az eredeti, nemzeti radikális irányba való visszatérést szorgalmazó Toroczkai Laci elleni fegyelmi eljárás elindítása és Dúró Dóri puccsszerű kizárása a frakcióból és – rendeltetésellenes joggyakorlást és joggal való visszaélést megvalósító, jogilag és morálisan is érvénytelen és hatálytalan – „visszahívása” a megélhetési pártélősködők részéről nyilvánvalóvá tette, hogy a Jobbik mélyrepülése a megsemmisülés irányába tovább folytatódik…
Arra biztatom magam is volt képviselőtársamat Dórit (aki több mint két évig volt közvetlen „padtársam”), hogy ne adja fel, és az esküjéhez, elveihez és a nemzethez hű kitartással szolgálja nemzetünket képviselőként, legyen a nemzet lelkiismerete, ha már a lelkiismeretlenek totálisan meggyalázzák mindazt, ami a nemzeti radikális hazafias közösségnek fontos.
Itt az idő minden nemzethű jobbikos képviselő számára, hogy eldöntse: eltűri-e a nemzeti radikális értékeket eláruló opportunista Jobbik vezetés balliberális és sorosista érdekeket szolgáló ámokfutását és az elvhű hazafiak módszeres levadászását a legrosszabb bolsevik időket idéző módszerekkel vagy az elvhű hazafiakkal tart, hogy a nemzet szolgálatát az árulóvá vált vezetéstől független képviselőként folytathassa !
Forrás: Facebook
Elkerülhetetlen a szakadás a Jobbikban – 888.hu interjúmAz elmúlt napokban rejtélyes okból nem tudtam szerkeszteni a…
Geplaatst door Gaudi-Nagy Tamás op Woensdag 30 mei 2018
Kapcsolódó: Gaudi Nagy Tamás: Elkerülhetetlen a szakadás a Jobbikban
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…