“Háborúzzunk (és menjünk előre) együtt” (Winston Churchill) Ő most nevet? Mi háborúba sodródunk, ő meg ezen nevet?
Régóta foglalkoztat, hogy egy mozgalommal nemzeti kormányzást kellene elindítani Nagy-Britannia érdekében, melynek külpolitikáját az Egyesült Államok kormánya diktálja. Emellett az is furcsa, hogy a szociálpolitikát nem állami szereplők dolgozzák ki és hajtják végre, hanem olyan erők, melyek a választási rendszeren kívülről alakítják társadalmunkat és kultúránkat. Izraelnek az Egyesült Államok kormányára gyakorolt nyilvánvaló befolyása miatt úgy vélem: itt az ideje, hogy az Egyesült Államok birodalmának és az általa leigázott országoknak nemzeti kormányokat követeljünk.
(Jelen írásom folytatásaként a második részben azt a kérdést teszem majd fel, hogy “kormányzat vagy despotizmus”, illetve miért nincs olyan dolog, amit “demokrácia” néven emlegetünk. Ebben majd azt a három halálkultuszt fogom vizsgálni, amelyeket a demokrácia helyén fejlesztettek ki. Ezek hívei “neokonok” néven ismeretesek és a Világgazdasági Fórum techno-futuristái tartoznak ide a jobboldali panaszmozgalmakkal, Sorossal és másokkal. Elmagyarázom majd, hogy az állandó pusztítást eredményező rendszerváltásával hogyan teremtenek ezek állandósult vészhelyzetet mindenfelé azzal, hogy földönfutóvá tett emberek millióit importálják a neokonok által szétbombázott országokból.)
‘Sherlock, maga szerint van összefüggés az erőszakhullám és a bevándorlás között?’
A nemzeti kormányzás mintája
A Brit Birodalomnak egykor alávetett nemzetek olyan mozgalmakat és politikai pártokat hoztak létre, amelyek segítségével szorgalmazták a birodalmon belüli autonómiájuk erősödését. Írországban 1870-ben megalakult egy ilyen, Nemzeti Kormányzás (Home Rule) elnevezésű mozgalom, amely 1873 és 1882 között működött. 1874-ben a Nemzeti kormányzás már politikai pártként tevékenykedett. (1870–1914 között az ír autonómia-követelés váltotta ki talán a leghosszabb ideig tartó brit belpolitikai vitát, melynek során a reformokat támogató liberálisok és az unionista ellentábor szónokai is gyakran Magyarország példáján keresztül szólaltak fel hol az írek védelmében vagy ellenében – a közreadó.)
1919-ben az Ír Köztársasági Hadsereg gerillaháborút vívott azért, hogy Írország teljesen független legyen a britektől. Az ellenségeskedések 1921-es lezáráskor a brit koronához hű Észak-Írország a nemzeti kormányzásra szavazott. Az így létrejött szerződés állami státuszt biztosított Írország kettéosztott szigetének. Ez azt jelentette, hogy észak és dél is a birodalomban maradtak, de a délt innentől kezdve szabad államként ismerték el. Szabad állam maradt egészen addig, amíg 1937-ben „Írországgá” nem vált, amikor is Eamon de Valera ténylegesen kikiáltotta a függetlenségét.
Az angol-ír szerződés külön parlamenteket hozott létre – egyet a mai Észak-Írország 6 megyéjében, egy másikat pedig a mai Ír Köztársaság 26 megyéjében. Egy ördögien öldöklő, de rövid polgárháború tört ki (1921-22), amelyet a hazai kormányzást lehetővé tevő, britekkel kötött szerződés természete miatt vívtak. A két fél a szerződést támogató Ideiglenes Kormány („Szabad államok”), illetve másfelől a szerződés ellen küzdő Ír Köztársasági Hadsereg volt.
A Szabad Állam vezetőjét, Michael Collinst 1922. augusztus 22-én lesből lelőtték. A feltételezések szerint az elkövető az IRA embereként a brit hadsereg mesterlövésze volt az első világháborúban, később pedig csatlakozott az Ír Királyi Rendőrséghez. A szerződéssel és annak az ír kormány jellegére gyakorolt következményeivel kapcsolatos megosztottságok és nézeteltérések valamilyen formában ma is jelen vannak az ír lakosság körében.
„Big Mick” Michael Collins 1922. augusztus 7-én, két héttel halála előtt
Állami státuszban
Minden hibája ellenére az Ír Szabad Állam állami státusza véleményem szerint felülmúlta azt a demokráciának nevezett valamit, amelyben most mindannyian élünk. Miért? Először, mert az írek idegen fennhatóságtól függetlenül, maguk irányíthattak ősi hazájukban. Másodszor, akkoriban még nem léteztek olyan nemzetközi, nem állami hatalmak vagy szervezetek, amelyek az Ír Szabad Állam területén kívülről, de az Ír Szabad Államon belüli ágenseikkel arra törekedtek volna, hogy a választások politikai eredményétől teljesen függetlenül alakítsák át és forgassák fel az országot e külső szereplők kénye-kedve szerint. Az is lehet, hogy az Ír Szabad Állam ma is jobban járna az Egyesült Államok birodalmának államaként, ha az ezeket lehetővé tevő feltételek a mai helyzetre is alkalmazhatók lennének. De mi a helyzet magával az Egyesült Államokkal?
A Jerusalem Post, 2021. decemberi cikke történelmi eredményként dokumentálja, hogy mindkét amerikai párt Izrael-barát politikusait lefizették a szövetségi és az elnökválasztáson
A függetlenség meséje
Az Egyesült Államok vezető diplomatája, Antony Blinken Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel együtt jelent meg az Izraeli Védelmi Tanács október 12-i, nyilvános ülésén, ahol ezeket mondta:
„Nemcsak az Egyesült Államok külügyminisztereként állok önök előtt, hanem zsidóként is. A nagyapám, Maurice Blinken oroszországi pogromok elől menekült el. A mostohaapám, Samuel Pisar¹ koncentrációs táborokat élt túl. Személyes okom van arra, hogy miért értem meg azokat a megrázó beszámolókat, melyeket a Hamász mészárlásai okoztak az izraeli zsidóknak, sőt minden más zsidónak is.”
Csakhogy az efféle identitáspolitikai kinyilatkoztatás ezen a szinten igen veszélyes. Teljesen függetlenül attól, hogy személyesen kit szeretsz vagy kit utálsz. A diplomata feladata ugyanis az, hogy a vérontás elkerülése érdekében megegyezésre törekedjen, mégpedig úgy, hogy közben elismeri a felek eltérő álláspontját és sajátosságait, nem pedig az, hogy egyoldalúan elfogult véleményt képviseljen. (Lásd ennek ellenpéldájaként David Pressman Budapestre akkreditált, amerikai nagykövet sorozatos szereptévesztéseit! – a Közreadó) Ennek kapcsán az olyan újságírók, mint Max Blumenthal, joggal kérdőjelezték meg annak az állami tisztviselőnek a bölcsességét, aki leplezetlenül hangoztatja nyilvánvaló etnikai sérelmeit, miközben a Nyugat nemzetközi főtárgyalójának szerepét kellene betöltenie.
Eközben az Egyesült Államok képviselőházának új elnöke, Mike Johnson már az első beszédében határozottan leszögezte, hogy miként az Egyesült Államok kormánya, ő maga is Izraelt támogatja. Elmondta, hogy kinevezése óta minden nap kapcsolatban áll az izraeli kormánnyal. A Johnson által beterjesztett első jogszabály arról szólt, hogy a képviselőház feltétel nélküli és korlátlan támogatást nyújt Izraelnek. 412 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 6 tartózkodással, vagyis szinte egyhangúan hagyták jóvá ezt a határozatot. Max Blumenthal, a The Grayzone-t vezető zsidó újságíró figyelemre méltó leleplezést tett közzé az Egyesült Államok kormányára gyakorolt izraeli befolyás mértékéről, amiről itt írtam. Kutatásai azt is mutatják, hogyan vette meg szinte kilóra Trump, Obama és Clinton elnököket a zsidó lobbi.
„Van egy zsidó lobbi, amely sokféleképpen befolyásolhatja a kongresszust, és hatása alatt tartja az elnököt is – legyen az akár demokrata vagy akár republikánus –, hogy kizárólag Izrael érdekében járjon el, mégpedig anélkül, hogy figyelembe venné az Egyesült Államok nemzeti érdekeit.”
Azt mondja, bármennyire is szereti Izraelt, mégis figyelemre méltó, hogy az Egyesült Államok kormánya Izrael érdekeit az Egyesült Államok nemzeti érdekei elé helyezi. Én is írtam ismertetést egy Blumenthal által adott interjúról, amelyben azt dokumentálja, hogy milyen mértékben irányítja a zsidó lobbi az Egyesült Államok külpolitikáját.
Ami soha nem megy ki a divatból: a nem szűnő háborúskodás
Zsidó csiki-csuki: rakéták egyfelől az adómból, rakéták másfelől szintén az én adómból
Blumenthal Izrael iránti viszonyát az ukrajnai proxyháború modellje tükrében érthetjük meg. Leírja azt a Zelenszkij által említett tervet, hogy Ukrajnát „Nagy Izraellé” tegyék. Ez állítólag nem azt jelenti, hogy Ukrajnát cionista állammá kell tenni.
Inkább arról van szó, hogy stratégiai szempontból azt tartja hasznosnak, ha a nemzeteket tartós hadiállapotban tartják. Ez az állandó háború avagy az állandó vészhelyzet stratégiája, amelyet traumák és instabilitás tudatos előidézésével a népesség kezelésének eszközeként használnak. Ezt a stratégiát Zelenszkij hazájában és országokban is alkalmazzák. Blumenthal kifejti, hogy ez az állandó hadiállapot olyan stratégiai modellt mutat be, amit “ sokkdoktrína” névvel illetnek.
A „sokkdoktrína” arra tanít, hogyan kell a nemzetek feletti ellenőrzés fenntartásának eszközeit használni úgy, hogy szándékosan idézünk elő állandó vészhelyzetet. Blumenthal bemutatja azt is, hogy a sokkok sokaságából keletkezett jelenlegi állapot, amely az Egyesült Államok birodalmi uralmának és az azt irányító izraeli lobbinak a műve, hogyan szolgálja a nem állami szereplők, például a Világgazdasági Fórum kizárólagos hatalomkoncentrációra irányuló törekvéseit. Az olyan háborús térségben tehát, mint amilyen Ukrajna, a legújabb technológia felgyorsítja a negyedik ipari forradalmat és ezzel együtt teret nyit a Nagy Újrakezdésnek (Graet Reset), amely Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum igazgatója szerint egyesíti majd a digitálist a biológiai hatalommal.
E cél kivitelezése érdekében van szükségük olyan “tesztországokra”, mint amilyen Ukrajna és más, konfliktusok szabdalta övezetek államai. Izrael is e cél érdekében folytat állandó háborúskodást.
Ez a katasztrófakapitalizmus tehát – vagy az, amit Naomi Klein sokkdoktrína névvel illetett, még mielőtt még ő maga is ennek az új sokkdoktrínának a képviselője lett volna – kulcsfontosságúnak számít Nagy Izrael megteremtése szempontjából.
Blumenthal azt is felveti, hogy a NATO eredetileg azt tervezte, hogy Ukrajnával Izrael mintájára, egy afféle „izraeli típusú biztonsági megállapodást” köt, amely majd lehetővé teszi számára a pénz, a fegyverek és a fejlett technológia komplex hódítási eszközökként bevetett eszközrendszerének minél egyszerűbb és gyorsabb bejuttatását ebbe az új és egyre terjeszkedő, szándékosan állandósított háborúk színhelyévé tett övezetbe is.
Nemzeti törvényhozás és/vagy függetlenség?
Írország példája jól szemlélteti azoknak az országoknak a lehetőségeit, amelyek birodalmi fennhatóság alatt állnak. Akkor tehát függetlennek kell lennünk? Nagy-Britannia és hozzá hasonlóan alárendelt országok (Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, az EU és Mikronézia, Thaiföld és mások) esetében a válaszom az, hogy igen! Szerintem az én országomnak és az ön nemzetének is függetlennek kell lennie. Hogy miért? Nézzük előbb azt a szabályalapú rend(szer)et, amit nem is annyira mellesleg nem mi hoztunk létre!
Szabályosan játszani
A rendszert, amelyben élünk, „szabályokon” alapuló rendnek nevezik. De hát akkor mik azok a szabályok, melyek a rendet alkotják? Eddig még senki nem írta le ezeket, mert a lényegét tekintve ez sem más, mint egy reklám. Márpedig a legtöbb reklámhoz hasonlóan ez is részben becstelen, mert mint a legtöbb reklám, ez is valami álomba csomagolt szándékot sóz ránk. Ilyesféle reklám a politikai propaganda is. Itt olvasható, amit a szemfényvesztő, nyugati propagandáról írtam – Frank Wright (substack.com)
A propagandát a te hited táplálja, élteti, működteti. Szereted ugyanis elhinni azt, amit ígér, mert ha elfogadod, akkor máris jobban érzed magad. Jobban érzed magad, mint azok a többiek, akik nem hisznek. Sőt jobban érzed magad még annál a személynél is, aki lényegében te magad vagy (vagy aki esetleg lehetnél). A propaganda hatására ilyesféle gondolatok gerjednek fel benned: „Jog- és szabálykövető rendszer része vagyok.” „Az én országomban demokrácia van.”„Szabad vagyok.” „Ez az életforma tetszik nékem.” és így tovább. Jó lenne, bár kétségtelenül előzetes erőfeszítést kíván, ha fizetés előtt nem felejtenénk el kibontani és megvizsgálni a nekünk címzett küldeményt, vagyis ellenőrzésre szorul az, hogy miként viszonyul a “demokrácia” szépen becsomagolt hirdetésében megjelentetett ígéret ahhoz a ténylegesen leszállított termékhez, amit kézbe-szájba-lélekbe veszünk! Egy ilyen vizsgálat eredménye az, hogy a termék azonos azzal, amit nekünk megígértek. Miért hisszük el ezeket a reklámokat egy nem létező termékről? Valódi demokráciát kellene követelnünk a despotizmus demokratikus márkaépítése helyett.
A jelenlegi “szabályokon alapuló rend” rendetlenséggel és halállal jár. Miért is járna mással, amikor ez a szándékos öldöklés és felforgatás a leglényegibb része?!
Ahhoz, hogy a rend és élet nyomvonalából kizökkentett világot visszaigazítsuk a valóság és a józanság irányába, el kell tűnnie a Hazugság Birodalmának. Mert az itt a kérdés, hogy ők győznek le téged vagy te őket.
És végül még néhány vicc, melyek inkább betegesek, mint viccesek:
Egy brit katona elfog egy ír szabadságharcost. A brit katona már-már beleüti szuronyát az ír hasába, amikor az ír könyörögni kezd neki, hogy ne tegye.
– Miért ne öljelek meg? – kérdezi a brit. – Bökd már, ki hogy miért ne?!
Az ír így válaszol:
– Mert akkor soha nem tudjuk megbocsátani neked azt, amit veled tettünk.
Ez a régi és abszurd vicc komolyan rámutat a valóságra. És ma újra ez a helyzet, melyhez Izrael első női vezetőjének szavait kell idéznünk, akinek az 1973-as jom kippuri háború idején burkolt nukleáris zsarolással sikerült elnyernie Richard Nixon amerikai elnök támogatását. A Kijevben született, eredeti nevén Goldie Mabovitch Golda Meir néven Izrael miniszterelnökeként (1969-74) ezt nyilatkozta:
– Azt még valahogy meg tudjuk talán bocsájtani az araboknak, hogy megölték a gyermekeinket. Azt azonban soha nem tudjuk megbocsátani nekik, hogy a gyermekeik megölésére kényszerítettek minket.
Egy ilyen őrült világ miféle bölcsességet meríthetne ebből? Talán azzal kellene kezdenünk, hogy emlékezünk Will Durant történész gondolatára:
A barbárság olyan, mint a dzsungel, sosem hal ki, hanem csak visszavonul a civilizáció által ellene emelt korlátok mögé, de mindig ott várja, hogy visszaszerezze azt, amit a civilizáció ideiglenesen igénybe vett.
Ha egyszer elkezdődött, akkor az állandó vészhelyzetnek is megvan a maga logikája. Borzalmasan abszurd, és ezért mi, értelmiségiek kényszeredetten és kínosan nevetünk, ha ugyan szóba kerül. És ugyanezt az eltorzult és obszcén valóságot termeli ma az amerikai birodalmi állam, amikor háborús bűnöket szabadít az országra. De mivel ez a vicc, már nem másról, hanem nagyon is rólunk szól, ezért aztán nem is vicc, hanem inkább betegség.
Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg.Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.
One thought on “Frank Wright: Nemzeti kormányokat a szabad világnak! Autonómiát Amerikának!”
…..megmondtam, írtam már régen – az emberi törvények nem azért kell, hogy az állam mögé-bujt gyilkosok uralkodjanak felettünk, ha nem azért, hogy az emberiség közösségét um. kordában tartsa , (((ÓVÓM – VÉDEM…))) mellyel közelit az örök törvényhez az um. természetes rendhez! A SOHAKINEMADHATÓ KÖNYVEM első fejezetében írok róla…. címe XX-XXI- század MODERN VILÁG spartakusa ÉLETEM…”””
…..megmondtam, írtam már régen – az emberi törvények nem azért kell, hogy az állam mögé-bujt gyilkosok uralkodjanak felettünk, ha nem azért, hogy az emberiség közösségét um. kordában tartsa , (((ÓVÓM – VÉDEM…))) mellyel közelit az örök törvényhez az um. természetes rendhez! A SOHAKINEMADHATÓ KÖNYVEM első fejezetében írok róla…. címe XX-XXI- század MODERN VILÁG spartakusa ÉLETEM…”””