Franciaország a legfontosabb afrikai bástyáját is elveszítheti

Szenegálról elsőre talán a Dakar-rali és a 2002-es labdarúgó világbajnokság jut eszébe az embereknek, és milyen érdekes: bizonyos értelemben az országot, mint a szaharai futamot, a franciák „találták ki”; az afrikai válogatott meglepetésgyőzelme pedig a torna nyitómérkőzésén a gall dominancia végét jelezte a futballban – hasonlóan Bassirou Diomaye Faye nem egészen két hete aratott választási sikeréhez. Legalábbis most így tűnik. Szubjektív elemzés Franciaország legfontosabb nyugat-afrikai bástyájának helyzetéről.

Gabon, Niger, Burkina Faso, Guinea, Csád, Mali. Ha visszafelé haladunk az időben, az elmúlt három évben e hat – mondjuk úgy, frankofón – országban hajtottak végre puccsot. Gabon és Csád sorsa még véleményes, az utóbbiban körülbelül ezer francia katona állomásozott tavaly, de Párizs oda vonta vissza a Nigerből kiebrudalt erőit is, amire a helybéliek heves tiltakozással feleltek. Ami a másik négyet illeti, mivel egy kép többet mond ezer szónál, elég egy pillantást vetni erre:

A jól öltözött úriemberek molinóján, az orosz zászlók alatt, Niger, Burkina Faso, Mali és Guinea katonai vezetőinek portréi láthatóak. Ezt nem kell magyarázni, ahogy a térképre nézve azt sem, hogy a Száhel-övezet szívében elhelyezkedő Csád, valamint az övezetet Nyugatról lezáró Szenegál miért olyan rendkívüli mértékben fontos Emmanuel Macronnak. (Sőt, innen nézve: az Afrika-szerte növekvő orosz befolyás legalább annyira, hanem inkább magyarázza a francia elnök háborús dühét, mint a közelgő EP-választás.)

Szóval, Szenegál „Francia-Afrika” kapuja, és mostanáig egy stabilnak tűnő bastille-ja volt, amelyet elkerültek a forradalmak, polgárháborúk, leszámítva a Casamance-i zűrzavart, ám a szeparatisták villongásainak az 1980-as évek elejétől mostanáig körülbelül ötezer áldozata volt, ami a fekete kontinens viszonylatában – sajnos – nem tétel. És megint csak a kifejezés afrikai jelentésmódosulásának figyelembevételével: ez egy működő demokrácia.

Amikor ott egy rezsim „elfáradt”, ímmel-ámmal ugyan, de hagyta magát leváltani: a függetlenség kikiáltásától Faye megválasztásáig eltelt 64 év alatt az államnak három pártból mindössze négy elnöke volt. A mostani a harmadik békés hatalomátadás az ország történetében, amihez persze az is kellett, hogy a leköszönő Macky Sall sietve Mekkába utazott imádkozni egyet, majd onnan a családjával Marokkóba repült.

Cserébe az utóda „élénk tisztelettel” adózott neki a beiktatási beszédében. Noha, lenne oka haragudni rá, hiszen a 44 éves volt adóellenőr szinte szó szerint a börtönből érkezett a köztársaság élére. Igen, a korrupció megfékezését, munkát és kenyeret ígérő outsidert, mikor a támogatottsága kilőtt, szélsebesen lecsukták, és csak 10 nappal a március 24-i választás előtt engedték szabadon.

Ebben az a pláne, hogy Faye tulajdonképpen egy másik volt adóellenőr, a karizmatikus – és az ellenfelei (plusz a franciák) által iszlamistának tartott – politikus, a 2019-es választásokon harmadik helyet szerző Ousmane Sonko helyett indult el, mivel őt második nekifutásra (2021-ben még a helyi hatóságok is kénytelenek voltak kimondani, hogy politikai okból került rács mögé) 2023-ban kétéves szabadságvesztésre ítélték.

Kettejük kapcsolatát tökéletesen jellemzi a kampány szlogenje: „Bassirou az Ousmane”. S az új elnök első intézkedése az volt, hogy Sonkót nevezte ki a miniszterelnökének.

Hogyan viszonyult Párizs mindehhez? A korábbi választások alkalmával a szenegáli nép kollektív bölcsessége valahogy mindig találkozott az Élysée-palota elképzeléseivel, vagy legalábbis nem tért el azoktól túlzott mértékben.

Most nem ez volt a helyzet. Másféltucat jelölt közül már az első fordulóban 54,28 százalék leszavazott Faye-ra, míg a franciák által alig burkoltan támogatott Amadou Ba, Macky Sall embere csak 35,79-et kapott. (Két ciklus után Sall nem indulhatott, bár kacérkodott a gondolattal, egyébiránt a februárban esedékes választást megpróbálta decemberre halasztani – sikertelenül.)

Macron mindenesetre sietve gratulált, és félórán át diskurált az új kollégájával. Közölte, hogy a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésére szeretne törekedni, Faye pedig azt mondta, hogy tisztességes kapcsolatot szeretne az országaik között.

A francia sajtó megörült: mindkét elnök a kapcsolatokról beszél. Az újságírók és kommentátorok erre helyezték a hangsúlyt. Ugyanígy tettek akkor is, amikor a rendszerkritikus politikus jelezte, hogy egyelőre (!) nem akarja elhagyni a CFA frankot egy saját nemzeti valutáért. Minden rendben van, írták, hiszen azt mondta, hogy nem akarja… Csak hát Faye – és ne feledkezzünk meg Sonkóról, aki a háttérből mozgatja a szálakat – nem olyan embernek tűnik, aki nem tudatosan válogatja meg a szavait.

Visszanézve a nyilatkozataikat, az látszik, hogy Szenegál új vezetése határozottan szuverenista politikát kíván folytatni. Ám Niger, Burkina Faso, Mali és Guinea példájával ellentétben nem felégetni akarják a gyarmati múlt maradékait és a posztokolonialista rendszer architektúráját – ők amolyan fontolva haladók. Ettől függetlenül a célok világosak.

A Faye-Sonko tandem többször egyértelművé tette, hogy Szenegál függetlensége szerintük addig nem lesz teljes, amíg Dakarnak nincs érdemi beleszólása a monetáris kérdésekbe. A Párizs által a volt gyarmataira erőltetett közös fizetőeszköz rontja az ország versenyképességét és akadályozza a fejlődést. A CFA frank korábban a francia frankhoz, most az eurohoz rögzített árfolyama miatt ugyanis egy sor döntést az Európai Központi Bankban hoznak meg helyettük.

Nagyon leegyszerűsítve ez azzal jár, hogy Franciaország és az EU általában a piaci árnál olcsóbban tud nyersanyagokat vásárolni, viszont a saját termékeit kicsivel a fölött tudja eladni többek között Szenegálban. És abba bele se menjünk, hogy a francia cégeket milyen kedvezmények és előjogok illetik meg, vagy hogy Dakar (is) köteles összehangolni kül- és biztonságpolitikáját Párizzsal.

Ha pedig ez nem lenne elég, Sonko néhány éve nagyon határozottan kifejezésre juttatta a jövőben követendő szenegáli „franciapolitika” lényegét: „Itt az ideje” – mondta egy 2021 júliusában tartott sajtótájékoztatón –, „hogy Franciaország levegye a térdét a nyakunkról. Több évszázadnyi nyomor, emberkereskedelem, gyarmatosítás és neokolonizáció elég volt. Itt az ideje, hogy Franciaország békén hagyjon minket”.

Ez nem zárja ki – Faye megfogalmazásával élve – a tisztességes kapcsolatotokat, azonban elgondolkodtató, hogy a 2023-as letartóztatása előtt nem sokkal az új elnök mentora a Száhel-övezet forradalmai változásait dicsérve azzal zárta a nyilatkozatát: „Néhány nap múlva Oroszországba utazom.”

Nagy Áron – Magyar Hírlap

Kiemelt képen: Katonák egy francia-szenegáli hadgyakorlaton / Fotó: ANADOLU VIA AFP / ANADOLU /CEM OZDEL