Figyelmeztetést küldött Putyin a Biden-kormányzatnak, kérdés, hogy vették-e a lapot
Noha az orosz elnök nem köntörfalazott, kérdéses: átgondolják e eddigi álláspontjukat Joe Bidenék Ukrajnát illetően.
Számos olyan húzása/kijelentése volt az elmúlt napokban Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, amelyre a hazai és nemzetközi sajtó is felkapta a fejét – fogalmaz a Mandiner. Legyen szó arról hogy a Reuters szerint a nukleáris indítókódokat tartalmazó aktatáska is Putyinnál volt a kínai tárgyalásai során, vagy éppen arról, hogy kerek-perec leszögezte: szerinte
Orbán nem oroszpárti, ez hülyeség”,
mondván, hogy az orosz elnök szerint „sokan irigylik Orbánt, ezért támadják”. Utóbbiról ide kattinva olvashat bővebben.
Putyint az indítótáskákkal követi a személyzet:
Figyelmeztetést kaphattak az amerikaiak
Az orosz elnök egyik legfontasabb megnyilvánulása az elmúlt napokban ugyanakkor kétség kívül az lehetett, hogy
Putyin kiadta a parancsot, hiperszonikus fegyverekkel felszerelt harci repülőgépek fognak járőrözni a Fekete-tenger felett. Ráadásul nem akármilyen gépekről van szó. A MiG31-eseknek több mint ezer kilométer a hatótávolsága és a hangsebesség kilencszeresével haladnak.
Putyin még „teázni” is meghívta az Egyesült Államok elnökét
És ha a bejelentés nem adna önmagában nem adna elég okot aggodalmora a NATO legfontosabb haderejét is irányító Egyesült Államoknak, az orosz elnök mintegy figyelmeztetőleg leszögezte:
az Egyesült Államok egyre inkább belekeveredik az ukrajnai konfliktusba”.
„Ráadásul mindez a közel-keleti konfliktus hátterében történik, ami felforrósítja a légkört” – jelentette ki. És bár Putyin szerint a nagy hatótávolságú ATACMS harcászati támadó rakéták Ukrajnába történő amerikai szállítása olyan „hiba”, amely további veszélyt jelent az orosz erőkre, az nem változtatja meg jelentősen a harcok menetét.
Sőt, az orosz elnök mondhatni csípősen egy alkalommal még arra is kitért: szerinte
ha Amerika szerint az oroszok úgyis elveszítették a háborút, nincs szükség Ukrajna további támogatására.”
Kijelentése mellett ráadásul még „teázni” is meghívta az orosz elnök Bident, mondván, hogy az Egyesült Államok elnöke mihamarabb beugorhatna hozzá Moszkvába egy teára, hogy megbeszéljék a fentiek részleteit.
Mi lesz USA válasza?
Az Egyesült Államok eközben nagyjából ott tart Ukrajna kapcsán, hogy drukkol Európának, hogy akár egyedül is finanszírozni tudja Ukrajnát. Az USA pénzügyminisztere ugyanis megígérte az EU-nak, hogy Biden elnökkel együtt harcolni fog az ukrán segélyek megszavazásáért, dee addig is: „Hajrá, Európa!”
A kérdés már csak az, mi lesz Ukrajna sorsa, ha Európa majd nem tudja, az Egyesült Államok pedig nem akarja majd támogatni. Németország például már bejelentette, hogy Izraelt részesítené előnyben Ukrajnával szemben a fegyverexportban, mert Berlin szerint történelmi kötelességük kiállni Izrael mellett…
Mandiner
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Kiemelt képen: Joe Biden / MTI/EPA-PAP/Marcin Obara