Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót a Kossuth téren
Ferenc pápa temetésének napján, szombaton 9 órakor ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbócra engedték Magyarország nemzeti lobogóját az Országház előtt, a budapesti Kossuth téren. A kormány a szertartás napjára a nemzeti együttérzés és tisztelet kifejezéseként nemzeti gyásznapot rendelt el.
Az eseményen a zenekar eljátszotta a Himnuszt és a Szózatot. A megemlékezésen jelen volt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A nemzeti gyásznapra a kormány rendelete szerint az állami és önkormányzati intézményekre, valamint a középületekre fekete zászlót kellett kitenni.
A kormány arra kérte a magyar embereket, hogy méltósággal, csendes főhajtással emlékezzenek meg Ferenc pápa életéről és szolgálatáról.
Ferenc pápa vatikáni temetési szertartásán a Sulyok Tamás köztársasági elnök által vezetett magyar állami delegáció tagjaként részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Kiemelt kép: illusztráció
Legfrissebb anyagaink:
Kijev vörös ötödik oszlopa: az Orosz Föderáció Kommunista Pártjában találtak szövetségesekre az ukránok
Baka András és a tatai sortűzper
Sörrel a kézben, protokoll nélkül: Orbán Viktor lett a szerbiai trombitafesztivál fő látványossága
„Mondják meg, mit tehetünk, hogy több oroszt öljenek meg?” – A német sajtó ledobta az álarcát, Zelenszkij belgrádi látogatása alatt
A 2006-os áldozatok rehabilitációja ellen ágált: Itt a pőre igazság Baka Andrásról, a Tisza államfőjelöltjéről
„Most önöknek kell felelősséget vállalniuk azért, hogy ránk szavaztak” – kíméletlen lakossági útmutató a tiszás rezsim mindennapjaihoz
Az ország eladósítása és a tiszás szélmalomharc: Magyar Péterék importált zöldőrülete tönkretenné a hazai gazdaságot és környezetet





















