Féltve őrzött örökségünk az a kereszténység, amely nemzetünket meg tudta őrizni


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Popovics Béla beszéde, mely elhangzott a Pesti Vigadó Dísztermében a Magyar Örökség Díj átadási ünnepségén 2014. június 21-én

Tisztelt Elnök Úr, Bíráló Bizottság, Kitüntetettek,
Tisztelt Ünneplő Közönség!

Engedjék meg, hogy a díjazottak és a magam nevében szóljak néhány szót. Nagyon nagy öröm és megtiszteltetés számunkra ez a kitüntetés. Köszönet mindazoknak, akik jelöltek bennünket, mindazoknak, akik korteskedtek mellettünk, köszönet a bíráló bizottságnak, amely a megtisztelő Magyar Örökség kitüntető cím díjazottai közé emelt. Mindez a megerősítés és a bizalom jele, amely kötelez. Köztelez, hogy tovább folytassuk azt a munkát, amely végeredményben családjaink, közösségeink, szeretett magyar nemzetünk szolgálata.

Külön öröm ez a szép ünnep ebben a gyönyörűen felújított Vigadóban, ahol az elmúlt több mint másfélszáz esztendőben annyi nagyszerű művész varázsolt örömet a hallgatóság szívébe. Felemelő érzés ebben a környezetben együtt lenni családtagjainkkal, itt találkozni barátainkkal, rokonainkkal, ismerőseinkkel, akik időt szakítottak erre a találkozásra, és akik közül sokan messziről utaztak ide, hogy együtt örülhessünk.

Megragadott és elgondolkodtatott a kitüntetésnek a megnevezése.
Értelmezésemben a Magyar Örökség a summája nemzetünk élni akarásának, teremtő tevékenységének.

Az a legnagyobb örökségünk, hogy „annyi balszerencse közt és oly sok viszály után” nem pusztultunk el, nem tűntünk el a történelem süllyesztőjében, hanem képesek voltunk és képesek vagyunk megmaradni itt a Kárpát-medencében. Nem is akárhogyan: országot, kultúrát, értéket teremtve.

Féltve őrzött örökségünk: a család tisztelete, a gyermekvállalás öröme, a megfogant élet védelme, élő közösségeink megbecsülése. Mindez azért fontos, mert csak ezen kapcsolatokon keresztül tanuljuk meg a szeretet lényegét: saját önzésünk lefaragását. Minél inkább sikerül ez a folyamat, annál inkább fedezzük fel a másik embert magunk mellett, értjük meg fájdalmát, örülünk örömének. És hogy ebben a folyamatban hol tartunk, mindig a másik ember a tükör. Ugyanis „Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat”.

Féltve őrzött örökségünk az a kereszténység, amely nemzetünket meg tudta őrizni. Nagyon fontos visszatalálnunk ahhoz a személyes Istenhez, akiben meg kell tanulnunk újra gyermeki ráhagyatkozással bízni. Nagy hittel teljesen ki kell tárnunk életünk ajtaját és beengedni az ő fényességét, hogy Ő ragyogja át életünket és vezessen az úton. Meg kell értenünk, hogy kizárólag attól vagyunk értékesek, hogy Isten fogadott gyermekei vagyunk, aki kereszthalálával megváltott bennünket, értelmet adva ezáltal életünknek.

Féltve őrzött örökségünk a magyarság szellemi és tárgyi kultúrája. Nagyon fontos, hogy meglássuk és megismerjük értékeinket, kincseinket, amelyeket ezután meg is tudunk szeretni. Ennek eredményeként tud kialakulni egy egészséges önértékelés és nemzeti büszkeség. Nagy dolgokra pedig csak olyan nemzet képes, amely büszke önmagára, értékeire. Csak az ilyen nemzetet fogják mások is értékelni, és csak az ilyen nemzet képes másokat is megbecsülni.

Féltve őrzött örökségünk az is, hogy egy és oszthatatlan magyar nemzet van a Kárpát-medencében. A politikacsinálók bűne Trianon óta az a gyalázat, amit velünk tettek.

Lesz felemelkedése a magyarságnak, de ennek egyik legfontosabb előfeltétele a lelki és szellemi megújuláson túl az, hogy az anyaország és az elcsatolt területek magyarsága újra átélje és újra megtanulja, hogy mi mindannyian eltéphetetlenül egymáshoz tartozunk: egy a nyelvünk, imáink, örömünk és bánatunk, muzsikánk és szívverésünk, álmaink és vágyaink. Csak együtt vagyunk teljesek.
A szétszakítottság, a szenvedés hosszú évtizedeinek könnyei drágakővé váltak. Ajándékozzuk meg egymást ezzel, amelyből egy eltéphetetlen gyöngyfüzér lesz. Nemzetünk ezáltal még jobban összekovácsolódik.

Ebben a hatalmas globális présben, ahol az álérték, a bűn, a hazugság, a talmi csillogás soha nem látott módon van piedesztálra állítva, megfogható valóságként kezd körvonalazódni a már korábban megjósolt „Nyugat alkonya”.
A dekadencia, a társadalmak morális mélypontra jutása a történelem folyamán kivétel nélkül mindig a tényleges pusztulás előjelei voltak. Ebben az értékvesztett, önpusztító őrületben a magyarság túlélésének egyetlen alternatívája a valódi értékekhez való következetes ragaszkodás és a minőség útja, a minőség forradalma. Egy szellemi és lelki többlettartalomra van szükségünk a túléléshez. A „Jót és jól” üzenete talán sohasem volt ilyen aktuális, mint ma. Mindenki tegye becsülettel és tisztességgel a dolgát ott és abban az életállapotában, ahol és amelyben van – a teljességre, a tökéletességre törekedve.
Az Isten az életre predestinálta ezt a nemzetet, csak ezt már egyszer valóban el kell hinnünk magunkról.

Az emberi élet legnagyobb méltósága az, hogy a Teremtő megtisztelt és meghívott bennünket a világ továbbteremtésére, továbbalkotására. Fogantatásunk pillanatában mindenkinek a lelkébe beleoltott egy virágot, egy álmot, egy küldetést, egy testre szabott feladatot, amellyel hozzájárulhatunk az Isten által megálmodott Teljességhez. Életünk valódi boldogsága az, ha meglátjuk ezt a virágot és hagyjuk kibontakozni, illatozni, ha félelem nélkül és nagy bizalommal igent mondunk a meghívásra.
Ezen szép ünnepség díjazottjai változatos életpályájukkal és örökségükkel is az egységet erősítik, az Egész szerves részei.
A zene, amely a szóval már kifejezhetetlen szépséget és lelki mélységet közvetíti, a tisztességes újságírás, amelynek egyik legfontosabb feladata az igazság sokszor komoly veszélyekkel járó kutatása és közkinccsé tétele,
a családi hagyományból táplálkozó vállalkozás, amely egyrészt családi köteléket erősít nemzedékről nemzedékre, másrészt nemzeti értéket hoz létre, fogalommá emelve a pécsi kesztyűt,
a helytörténeti kutatómunka, amely büszkeségre és tisztánlátásra nevel azáltal, hogy egy adott közösség jobban meglátja és megérti helyét valamint szerepét a nemzet egészében, a művelődés, a művészetek megszerettetése és távol élő csángó rokonaink életének feldolgozása és megismertetése minél szélesebb körben, a példaértékű kemény küzdelem és önfegyelem árán elért kimagasló sportteljesítmény, ebben a valódi küzdésről lassan már leszoktatott társadalomban valamint a tudomány kimagasló innovatív teljesítménye és annak elismertetése mind része annak a magyar örökségnek, amely nemzetünket naggyá tudja tenni.

A közös ebben a fentebb vázolt sokrétű tevékenységben az, hogy hit, tisztességes munka, kemény kitartás, szolgálat és szív van mögötte.
Köszönet mindazoknak, akik megálmodták és létrehozták a Magyar Örökség Díj intézményét, s igyekeznek megtalálni mindazokat, akik tetteikkel, munkájukkal, életükkel valamilyen módon gazdagítják közös nemzetmegtartó örökségünket.

A magyarságot határon innen és túl külső erő nem tudja elpusztítani. A kishitűség, az állandó kesergés és elégedetlenkedés viszont sírásónkká válhat.
Meg kell tanulnunk minden nap hálát adni a Teremtőnek azért, amink van, s nem azért keseregni, amink nincs. Ha a hála lelkületével kezdünk minden napot, akkor kerülünk abba a lelkiállapotba, látjuk meg azt az összefüggésrendszert, amely megmutatja az igazi értékeket, békességet ad és elvezet az igazsághoz.
Hiszek abban, hogy ez így lesz. Az elmúlt évszázadok és különösen a XX. század nemzetpusztító boralmai után is itt vagyunk, mert megtanultuk megőrizni az Örökséget.
Az Isten megáldott bennünket. Megengedi valami miatt a nagypéntekek szenvedéseit, de megadja ezután a húsvéti örömünnepet is, a feltámadás boldogságát. Megpróbál bennünket, de közben mindig fogja a kezünket. Nagyon komolyan kell venni a szentistváni örökséget és különösen azt, hogy államalapító királyunk a Szűzanya oltalmára bízta nemzetünket.
„Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért, s keservben annyi hű kebel szakadt meg a honért”. El fog jönni „egy jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán.” Higgyünk benne, tegyünk érte és imádkozzunk. Mindszenty bíboros mondta: „ Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem félek a jövőtől.”

A szentéletű Pio atya elgondolkodtató jövendölésével zárom soraimat:
„Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őr¬angyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes len¬ne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”

Munkács, 2014.06.20. Popovics Béla

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

0 hozzászólás a(z) “Féltve őrzött örökségünk az a kereszténység, amely nemzetünket meg tudta őrizni” bejegyzéshez

  1. Bla-bla-bla-bla-bla……..Szoval a *jujjdejo*keresztenyseg amit raeroszakoltak az osmagyarsagra—-az egy *Atok*—-az oseink szerint—Szoval ez tartotta ossze?Tessek megnezni napjainkban is,hogy milyen konnyen vet eket kozenk az osellenseg!Nincs egyseg—–a *Palfordulas*ota van ez.Cafolj meg!Napjainkban is a Mirkoczki altal hirdetett *jujjdejo*keresztenyseg ami az O szovetseget tartja vezeto imadatnak–majd utann ebbol jon *Saul*szulemenye….(Atilla urunk forog a sirjaban.)

  2. A vilag felel kik kepviselik a kereszteny Magyarorszagot?Megmondom–ha eddig meg nem tudtad volna—A KDNP(a likudibenyalo fitymatesopart.)Nezzetek kik a vallasi vezetok!(Erdo Peter—Bolcskei Gusztav–Gancs Peter…stb..)Ez tart ossze?(Birkak!)

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Viktimológia
Vagylagos létezés – avagy Hogyan és miért nem akarunk tudomást venni a körülöttünk lévő valóságról?
Ki a Haza- és Nemzetáruló?
Close