Felbonthatja a borítékokat a Fidesz szövetségese
Számonkérték a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) aktivistái egy délvidéki kettős állampolgáron, hogy a lezárt borítékban leadott szavazólapján miért nem szerepel érvényes voks – legalábbis erről írt a Délhír elnevezésű vajdasági hírportál. A cikk szerint egy szabadkai olvasójuk mesélte el, hogy szándékosan érvénytelenül voksolt, a levélszavazatot odaadta a VMSZ aktivistáinak, majd ezután érkezett a meglepő telefonhívás. Ez pedig arra utal, hogy kibonthatták a borítékját.
Ezen a történeten kívül több, a nevét a nyilvánosság előtt nem vállaló külhoni magyar is beszámolt gyanús esetekről, közös jellemzőjük, hogy mind a VMSZ aktivistáihoz köthetők.
A szervezet, amelyet a magyar kormány stratégiai partnerének tekint, egyébként nyíltan arra buzdít mindenkit, hogy a Fideszt támogassa.
A Délhír egy zentai olvasójuk történetéről is beszámolt, akinél a VMSZ aktivistája még a kitöltésben is segített. Ráadásul nemcsak a csomagban lévő adatlapot, hanem konkrétan a szavazólapot is magához vette. Ám hibát követett el, a család ugyanis a Fideszt akarta támogatni, az aktivista viszont véletlenül rossz helyre húzta be az ikszet. Miután erre figyelmeztették, sűrű elnézések közepette felállt, majd kiment az autójához, és néhány pillanat múlva megjelent egy kitöltetlen szavazólappal. Márpedig ilyet csak illegálisan tarthat magánál. A portál egyik bánsági olvasója is panaszkodott amiatt, hogy egy VMSZ-es ismerőse folyton zaklatta, hogy segíthessen neki kitölteni a levélszavazatát, mert „az nagyon bonyolult feladat”.
A Vajdaságban az elmúlt hetekben kerültek ki olyan plakátok, amelyek a külhoniak szavazását „magyarázzák el”, az utolsó elem pedig az, hogy a borítékot át kell adni az aktivistáknak. A Nyugat.hu vette észre, hogy éppen ugyanezek a hirdetések voltak láthatók a háttérben akkor is, amikor Orbán Viktor nemrég a VMSZ-hez látogatott. Márpedig
a levélszavazatokat a választóknak kellene postára adniuk, elvinni valamelyik külképviseletre, leadni egy magyar választási irodában, nem pedig aktivistára bízni.
A jobbikos Szávay István a cikk megjelenése után úgy fogalmazott, hogy „a Fidesz bármit megtenne annak érdekében, hogy elkerülje az elszámoltatást és despotikus hatalmát akár évtizedekre is bebetonozza, a választások megnyerése érdekében mindenre képes, még a választási visszaélésektől sem visszariadva”. Egyúttal
felszólította a VMSZ-t, hogy tisztázza magát.
A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy sajtóinformációk szerint Erdélyben törvényellenesen regisztrálták állampolgárok tömegét, Kárpátalján pedig szervezetten buszoztatják a magyarokat a konzulátusokra szavazni.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…