Ezért tiltja le valójában az USA világszerte a Russia Today-t – is…
Washington szélsőséges reakciója valójában egy pánikreakció, globális médiamonopóliumának elvesztése miatt
1986 végén Jegor Ligacsov, a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára és Viktor Csebrikov, a KGB akkori vezetője azt javasolta, hogy az ország szüntesse be a külföldi rádióállomások zavarását. Az „ellenséges hangok” volt az a népszerű kifejezés, amelyet akkoriban a külföldről érkező adásokra használtak.
Természetesen a két prominens tisztviselőt nem a burzsoá eszmék hatották át, amikor a rádiózavarás megszüntetésére törekedtek. Valójában üzletszerű megközelítést alkalmaztak. A páros elmagyarázta a Központi Bizottságnak, hogy a blokkolás drága, de az ország méretét tekintve nem túl hatékony. Ezért azt javasolták, hogy hagyjanak fel a jelzavarással, és a pénzeszközöket irányítsák át ellenpropaganda intézkedésekre. Ez a külföldi közönséggel való fokozottabb, aktív munkát jelentett, azért hogy a Szovjetuniónak a világ eseményeiről alkotott saját álláspontját, nézeteit közvetítsék.
Néhány héttel később, a Ronald Reagan amerikai elnökkel Izlandon tartott találkozón Mihail Gorbacsov szovjet főtitkár szóba is hozta a kérdést. Azt mondta Reagannek: „az Önök rádióállomása, az Amerika Hangja éjjel-nappal sugározza a rádiót sok nyelven az Önök különböző európai és ázsiai országokban lévő állomásaiból, mi viszont nem tudjuk a mi álláspontunkat bemutatni az amerikai népnek. Ezért az egyenlőség érdekében meg kell zavarnunk az Amerika Hangja adásait”. Gorbacsov felajánlotta, hogy felhagy a „VOA” (Voice Of America – Amerika Hangja – szerk.) blokkolásával, ha tárgyalópartnere beleegyezik abba, hogy Moszkva frekvenciát kapjon, hogy ugyanezt tegye az Egyesült Államokban. Reagan kitérően ugyan, de megígérte, hogy konzultál a kérdésről, ha hazatér. Végül a szovjetek egyoldalúan, mindenféle alku nélkül abbahagyták a külföldi rádióállomások zavarását.
Az elmúlt napok eseményei visszhangozzák ezt a régi történetet. Antony Blinken amerikai külügyminiszter egy egész beszédet szentelt az RT-nek (Russia Today – szerk.), amelyet „teljes elhallgattatással” (ez egy új képlet!) sújtanak állítólag romboló és felforgató munkája miatt világszerte. Blinken és az általa idézett amerikai hírszerző ügynökségek szerint az orosz cég által jelentett fenyegetés a legmagasabb szintű, és a leghatározottabb intézkedéseket követeli meg Washington összes szövetségesétől.
Irónia és túlzás nélkül kijelenthető, hogy az RT csak álmodhatott arról a globális elismerésről, amelyet Blinken felhívása elősegített. A médiacsoport hatékonyságát nem annyira megerősítették, mint inkább igazolták, méghozzá a riválisok prominens képviselői.
Sajnálhatnánk a véleménynyilvánítás szabadságának megsértését és a véleménypluralizmus korlátozását, de ennek kevés értelme lenne. Ezeket a fogalmakat csak az egyes országok belső információs terével kapcsolatban kellene támogatni; nemzeti szinten a normális fejlődésnek elengedhetetlen feltételei. Ami a külföldi információforrásokat illeti, az emberek általában a befolyásolás eszközeinek tekintik őket.
És ez aligha függ attól, hogy milyen társadalmi-politikai rendszer létezik egy adott államban. Minél átfogóbb az információs és kommunikációs környezet, annál nagyobb a hatása az emberek viselkedésére, és annál élesebb a kormányok azon törekvése, hogy szigorítsák az eszmeáramlás és az elemzések ellenőrzését. A nemzetközi médiaszféra szándékosan ideologikus, felfokozott és konfliktusos. Innen származnak Blinken, mondhatni, jellegtelen megjegyzései, miszerint az RT-t „úgy kellene kezelni, mint egy hírszerző ügynökséget”.
Mennyire hatékony az alternatív nézetek korlátozásának és a rádióhullámok zavarásának taktikája? Ligacsov és Csebrikov „elvtársak” helyesen mutattak rá, hogy az ellenséges műsorszolgáltatók zavarására tett költséges erőfeszítések finoman szólva sem voltak különösebben hatékonyak. Ami még rosszabb, ahogy a szerző jól emlékszik rá, maga a tény, hogy a hatóságok a külföldi rádióhangok ellen harcoltak, a kívánt hatás ellenkezőjét eredményezte – ha elhallgattatják a hangokat, az azt jelenti, hogy félnek az igazságtól. És a szovjet korszak végére ez a vélemény nemcsak a frontvonalbeli értelmiség körében volt elterjedt, de a „hétköznapi emberek” is fütyültek a hivatalos állami rádiócsatornákra.
Izlandi találkozójukon Reagan Gorbacsov felhívására azt válaszolta, hogy a szovjetekkel ellentétben „mi elismerjük a sajtószabadságot és az emberek jogát arra, hogy bármilyen nézőpontot meghallgassanak”. Az amerikai elnöknek nem voltak kétségei az amerikai rendszer minden tekintetben való felsőbbrendűségét illetően. Ennek megfelelően az információs pluralizmus követelései akkor és később is azt a washingtoni magabiztosságot tükrözték, hogy minden versenyből győztesen kerülnek ki. És így néhány év múlva az USA de facto monopóliumot szerzett minden értelmezésben.
Washington jelenlegi szélsőséges reakciója annak az érzésnek köszönhető, hogy elveszíti ezt a monopóliumot. Az események alternatív értelmezései most a közvélemény érdeklődését keltik fel. Valójában a nyugati, főként angol nyelvű média összesített erőforrásai összehasonlíthatatlanul nagyobbak, mint amit az alternatív nézőpontok összes hordozója jelenleg nyújtani tud. A belső bizonytalanság azonban egyre nő, ami önmagában is táplálja az információs tér beszűkítésére irányuló törekvést.
Ugyanebből az amerikai játékkönyvből származnak azok a kísérletek, amelyek az amerikai belső viszályokat és a felgyülemlett ellentmondásokat egy ártalmas külső befolyásra való hivatkozással próbálják magyarázni. Ez volt a szovjet tapasztalat is. A Szovjetunió azonban nem úgy oldotta meg saját problémáit, hogy külső okokra fogta azokat. Valójában, ahogy a problémái nőttek, ugyanezek a külső tényezők tulajdonképpen súlyosbítani kezdték azokat.
A célzott büntetőintézkedések bármely szervezet számára akadályokat teremthetnek, ez kétségtelen. Különösen akkor, ha ezek a bolygó még mindig legerősebb országától származnak. De az amerikai történelem azt tanítja nekünk, hogy a monopóliumok nem tartanak örökké. A kartell előbb-utóbb a fejlődés fékjévé válik, majd bekövetkezik annak bukása, felszámolása.
***
Írta: Fjodor Lukjanov , az Russia in Global Affairs főszerkesztője, a Kül- és Védelempolitikai Tanács Elnökségének elnöke és a Valdai Nemzetközi Vitaklub kutatási igazgatója. Fordította: a Nemzeti InternetFigyelő (NIF) közösségeA cikk eredeti címe: Here’s the real reason why the US sanctioned RT
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Kiemelt képen: a Russia Today angol nyelvű hírszerkesztőség. © Szputnyik / Jevgenyij Bijatov
Kapcsolódó:
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű
