Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Érkezik a várva várt felfrissülés, a meleg azonban velünk marad

Felhős, ugyanakkor meleg időre számíthatunk napközben, a csúcshőmérséklet általában 27 és 33 fok között várható, késő estére azonban 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Délelőtt főként délnyugaton, nyugaton, majd délután, este már a középső országrészben alakulhat ki elszórtan zápor, délnyugaton néhány zivatar is – írja a HungaroMet Zrt.

A szakadozott felhőzet egyre inkább a Győr-Szeged vonal szélesebb sávja fölé húzódik. Délelőtt főként délnyugaton, nyugaton, majd délután, este már a középső országrészben alakulhat ki elszórtan zápor, délnyugaton néhány zivatar is. A keleti, északkeleti szél északon megélénkül, zivatarok környezetében erős lökések is előfordulhatnak.

A csúcshőmérséklet általában 27 és 33 fok között várható. Késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő.

A felhőzet lassanként feloszlik, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve időszakok. Egyre csökkenő számban lehetnek záporok, délen zivatar is, de hajnalban sem kizárt egy-egy záporos góc kialakulása. A keleties szél többnyire mérsékelt marad.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 14 és 21 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal hűvösebb is lehet az idő.

 

Kiemelt kép: illusztráció / Shutterstock

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük