Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Érdekes kijelentést tett a belga miniszterelnök-helyettes – vajon meddig marad a helyén?

„Nem nézhetjük tétlenül, hogy Gázában nap mint nap gyerekeket ölnek meg” – mondta a politikus a Nieuwsblad című napilapnak szerdán. „Itt az ideje, hogy szankciókat vezessünk be Izrael ellen. A bombák zápora embertelen. Világos, hogy Izrael nem törődik a tűzszünetre vonatkozó nemzetközi követelésekkel”.

Petra De Sutter azt javasolta, hogy függesszék fel Belgium Izraellel kötött társulási megállapodását, és tiltsák be az Izrael által megszállt palesztin területekről származó termékek behozatalát. A háborús bűnökben bűnösnek talált tisztviselőket és katonai személyzetet, valamint az erőszakos, radikális zsidó telepeseket EU-ba történő beutazását meg kell tiltani – tette hozzá.

Hétfőn egy brüsszeli diplomáciai találkozón maga a belga miniszterelnök, Alexander De Croo bírálta Izrael katonai taktikáját.

„Ha egy egész menekülttábort bombáznak azzal a szándékkal, hogy egyetlen terroristát likvidáljanak, azt már nem tartom arányosnak. Az ilyesmi túl messzire megy”

– jelentette ki Croo.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képe: Petra De Sutte belga minisztelnök-helyettes / Kép forrása: nieuwsblad.be

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük