KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Én csak röhögök a nyugdíjasokon, mert megérdemlik a sorsukat

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A múltkorában kaptam egy delejlevelet, amelyben két cikket küldtek nekem. Az egyik Muhari Juditnak a Népszavában megjelent „A Fidesz a nyugdíjasokat sarcolná, mint 1998-ban?” c., meglehetősen primitív kampánycikke volt, a másik egy bizonyos dr. Simon Péternek „A járulékfizetők lázadása előtt pár órával” c. írása

http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=5&i=121189 .

Simon Péter dolgozatát mindenkinek ajánlom a figyelmébe, mert a nyugdíjkérdés lényegéről és a gondjairól ilyen alapossággal, tényszerűen, röviden és könnyen érthetően, a hatvan éve unalomig ismételt hazug kliséktől mentesen megírt cikket még nem nagyon olvastam. Azt hiszem méltatlan dolog volna, ha szemelgetnék belőle vagy rövidítve ismertetném. Akit a kérdés érdekel és tisztán akar látni, annak el kell olvasnia. Az alábbiakban a nyugdíjkérdés néhány egyéb vonatkozását szeretném körbejárni.

Emlékeim szerint 1961-62 telén történt. 20 éves voltam. Fekete Gyula akkor robbantotta ki az első népesedési vitát az Élet és Irodalomban. Persze a „szocialista sajtó”, ugyanaz, amely ma is működik, lefasisztázta, lenacionalistázta, lemagyarkodózta, nemzethalállal riogatónak nevezte. (Érdemes emlékezni arra is, hogy a rendszerváltás idején, tehát 30 évvel később, a Fidesz akkori lapja, a Magyar Narancs úgy írt róla, hogy „Fogy a magyar, fogy, óbégat Agyalá Gyula”. A Fidesz még akkor is ezen a szellemi szinten állt, és máig sem sokat fejlődött.) Jó hogy antiszemita és rasszista nem volt, de csak azért, mert akkor ez a két jelző még még nem volt ennyire univerzális alkalmazásban. Nos, Fekete Gyula akkor, 48 évvel ezelőtt leírta és fehéren feketén bebizonyította, úgy, hogy még a hülye is megértette, mint én is, egy 20 éves mérnökhallgató – csak a mai nyugdíjasok nem, mert akkor is csak a Népszabadságot olvasták és a tévét nézték, de az újságírók és a tudományos szakértők sem, akik, mint Muhari Judit is, még ma sem értik, vagy egy kis baksisért megjátsszák a tudatlant -, hogy a nyugdíjrendszer egy-két nemzedék múlva össze fog omlani. Hogy a nyugdíjasok fenntarthatatlanná fogják tenni az országot. Ez Svédországban is így van, illetve nemsokára így lesz. Ezért csak egy ócska politikai trükk a Varga nevű fidesznyiktől, hogy a „svéd modellről” papol. Kell találni valami bűvös igét, amellyel etetni lehet az „istenadta népet” a választás előtt. Svéd modell!

Az elöregedő Németországban a török vendégmunkások tartják fenn a németek lassan romló életszínvonalát. Én 48 évvel ezelőtt levontam a tanulságot és fölneveltem 6 gyereket, abban a reményben, hogyha a nyugdíjrendszer összeomlik, meghúzhatom magam náluk. Ilyen mocskos, számító voltam. Mint egy buta paraszt, aki tudja, hogy ha kiesik a kezéből a kasza, valakinek föl kell emelnie. Aki tudja, hogy öreg korában csak a gyereke és nem a Winterthur nyugdíjpénztár fogja eltartani. Mert még a Winterthurt is a gyereke fogja fenntartani. Aki tudja, hogy az un. „magán pénzintézetek”, bankok, biztosítók, alapok, pénztárak, tőzsdék csak arra szolgálnak, hogy mások munkával megtermelt javait mindenféle agyafúrt pénzügyi technikával és a korrupt kormányzatok tevékeny közreműködésével (ld. nálunk a magánnyugdíjpénztár) elsajátítsák. (Aki nem hisz nekem, olvassa el a neves német közgazdásznak, Margrit Kennedynek a cikkét itt:  http://szivessegbank.hu/node/120 ).

A városi értelmiségi proletárok, az egyetemet végzett állítólagos „kiművelt emberfők” mind beveszik ezt a maszlagot. A kortársaim, az örökké sápítozó, akkor is, aktív korukban is csak síró, panaszkodó, akkor csak a Népszabadságot olvasó, most Győzike „sót” bámuló tömeg megspórolta a gyerekei felnevelésére fordítandó összeget és magára költötte. Felélte. Értik? Előre felélte a nyugdíját. Most, amikor bekövetkezni látszik, amit minden józan embernek már 48 évvel ezelőtt tudnia kellett, akkor megint felhangzik a nyugdíjasok „Síró Kórusa”. Az un. magyar értelmiség beszűkült tudatát és tisztánlátásra való képtelenségét (vagy tudatosan félrevezető szándékát) a Népszava szerzőjének, Muhari Juditnak a cikke szemlélteti a legjobban.   (http://kapcsolat.hu/blog/a_fidesz_a_nyugdijasokat_sarcolna_mint_1998_ban )

Tudják, mit üzenek a nyugdíjas társaimnak? Ezt:

„Egyétek meg, amit főztetek. Ostobák és semmirevalók voltatok akkor is és most sem vagytok jobbak. Ti egyszeri 13 ezer forintért beszavaztátok az MSZP-t a hatalomba. Hogy ti megdolgoztatok a nyugdíjért? Ezzel a hülyeséggel ne szórakoztassatok. A nyugdíjért csak az dolgozott meg, aki fölnevelt annyi gyereket, akik el tudják tartani öreg korában. Én megdolgoztam a ti nyugdíjatokért, szarháziak, mert az átlagnak több mint a háromszorosát neveltem föl. Ők, akikkel én fáradtam, akikre én költöttem, akik miatt én nélkülöztem, most rátok dolgoznak, semmirevalók. Tőlük kapjátok a nyugdíjatokat, amit fiatal korotokban fölzabáltatok. Nem sajnállak benneteket. Megérdemlitek a sorsotokat. Nem véletlen, hogy az un. „fejlett” országok nyugdíjas rétegét a szociológusok „szürke veszedelemnek’” nevezik. Kedves nyugdíjas társaim, ti vagytok Magyarország szürke veszedelme. Most pedig „jogosan” háborodjatok fel! A felháborodásotok csak azt fogja számomra jelezni, hogy még most sem tudjátok, hogy hol éltek. Mert ti nem Magyarországon éltek. Egyikőtök Tévélandon, a másik Gyurcsisztánban, a harmadik Orbániában. És papáljátok a napi maszlagot, amit a pártokrácia fölkínál nektek ebben a qrcsányi nagy demokratúrában.

Fekete Gyula egyik könyvének a címe: „Gondolkozzunk, Magyarok”.

Én most azt mondom: Gondolkozzunk, nyugdíjasok!

Végre!

Vagy Néri szent Fülöp módjára: Gondolkozzatok, ha tudtok!

De tudtok-e?”

Ez volt az üzenetem a nyugdíjasokhoz. Sajnos tisztában vagyok azzal, hogy minden józan figyelmeztetés süket fülekre talál a nyugdíjasoknál. Olvasták Fekete Gyulának a „Magunknak Élünk” c. könyvét? Valamikor a 70-es években jelent meg. Abból megtudhatják, hogy milyen a mai nyugdíjas réteg, akkor még javakorabeli emberek, erkölcsi, gondolkodási színvonala. Istenem, hányszor hallottam tőlük, hogy „rengeteg a gyerek Magyarországon”, hogy „minek az a sok gyerek”. Demográfiai hullámról, majdhogynem cunamiról vizionáltak, ami fel fogja borítani a magyar oktatási rendszert. Most megtanulják, mire jó a gyerek. Csak saját kárán tanul a hülye.  De lehet, hogy még most sem tudják felfogni. Muhari példája ezt mutatja.

Most pedig kapaszkodjatok meg jól „nemzetiek”! Tudjátok, hogy ki az a ’45 utáni magyar politikus, aki toronymagasan a legtöbbet tette ezért az országért és nemzetért? Tévedtek! Nem Antall és nem Orbán, hanem a kommunista Fock Jenő, mert ő vezette be a gyest, amit az utódai aztán szép lassan devalváltak. Ha ő nem lett volna, talán mi sem mertük volna a 6 gyereket a világra hozni. Így sem volt könnyű eltartani és fölnevelni őket, de nem volt megoldhatatlan. Hányszor szárította a feleségem éjszaka, vasalóval az egyetlen nadrágjukat, hogy másnap tiszta ruhában tudjanak iskolába menni. Mert ha egyszer nem tisztán és vasaltan mentek volna, rögtön megkaptuk volna a megjegyzést – még jó, ha csak a hátunk mögött -, hogy minek csinál gyereket az, aki még rendesen járatni sem tudja. Ahogy ez a példa is mutatta, nem is az anyagiak jelentették a legsúlyosabb problémát, hanem a társadalomnak ez az undorító, ellenséges magatartása. Az ostobaság önteltsége! A sokszor tapasztalt hátrányos megkülönböztetés, a rosszindulatú megjegyzések, félművelt, primitív emberek alig, vagy egyáltalán nem titkolt lenézése, mert ők voltak a „felvilágosultak”, a „modernek”, mi pedig a régimódiak, horribile dictu, vallásosak. Sosem felejtem el, amikor az egyik alsó tagozatos gyerekem azzal jött haza az iskolából, hogy az egyik osztálytársa azt mondta neki, hogy „ti úgy szaporodtok, mint a nyulak”. Vajon kitől hallotta ezt az a kis gyerek, ha nem a „felvilágosult” szüleitől. Akik ma már nyugdíjasok és ketten lógnak, élősködnek az egyetlen gyerekük nyakán. És nem szégyellik magukat! Mert ők, úgymond, mindent meg akartak adni a gyereknek. Frászt a gyereknek! Maguknak! Főleg a minden értékeik legfontosabbját, a kényelmet.  De minderről sokkal szemléletesebb és sokoldalúbb képet kaphatnak Fekete Gyula hivatkozott könyvéből.

Tisztelt olvasóim! Semmi részvétet sem érzek a korosztályom iránt. Sokkal jobban sajnálom a fiatalságot, amelynek a vállát nyomja a sok önző, elöregedett, önsajnáltató nyugdíjas. Ha pártjaink és kormányunk, mint deklaráltan rossz gazdák, el fogják kártyázni a nyugdíjunkat, az én megélhetésemet csak-csak össze fogják dobni a gyerekeim. A többiek pedig, az „okosak”, a „felvilágosultak”, a „korszerűek” pedig, mint Gyurcsány szerint „öngondoskodásra érett polgárok”, öngondoskodjanak, vagy kérjék az ellátásukat az anyjuk méhében szétkaszabolt és koporsó helyett a kórházak kukáiba dobott 7 millió magzatuktól.

Dohán Mihály

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

40 thoughts on “Én csak röhögök a nyugdíjasokon, mert megérdemlik a sorsukat

  1. Nagyon furcsa dolog ez a nyugdíj, ez az öregség? Nem? Fából vaskarika. Valaki a vilgra jön – erre a csuf és gonosz világra – és arra gondol, ha már igy purul jártam és nem használtak óvszert a szüleim, akkor én iderakok néhány petét idomitásra váró nyulacskát, tanmese éhes bóhocpalántákat. aztán lesz ami lesz.- aztán ők is folytatják a Kényszerleszállást, „szegények, angyalgyártó kisiparosok.”
    Nem nem uraim soha többé…ide soha többé.

  2. Ez akkora baromság, hogy végig sem tudtam olvasni. Ki ez a Dohán Mihály? Egy megkövesedett idióta kommunista!

    1. Kár, Chilli!
      Ha végig sem olvasta -az Ön szavaival élve -, hogyan írhatott ilyen idióta baromságot hozzászólásként. Úgy látszik a feje csupán üres léggömbként himbálózik a nyakán.
      Gondolkodjon egy kicsit! No, és olvasson!!!!

  3. Üdv!
    Rég olvastam ennyire igaz írást! Gratulálok!
    Havrilla István

  4. Teljesen igaz az írás, gratulálok. Csak annyit tudok hozzátenni, hogy a nagyszámú gyerekvállalás is egy pilótajáték, mert az utolsó generációt ki fizeti? Mindenki belegondolhatna abba, hogy ha a jövedelmének 10 %-át fizeti be a nyugdíjára (nem is az övéére, hanem a szüleiére), 40 évi munkát feltételezve, ez csak 4 évre elegendő. Innen lehet tovább folytatni a gondolatmenetet …

    1. „Mindenki belegondolhatna abba, hogy ha a jövedelmének 10 %-át fizeti be a nyugdíjára (nem is az övéére, hanem a szüleiére), 40 évi munkát feltételezve, ez csak 4 évre elegendő. Innen lehet tovább folytatni a gondolatmenetet …”
      Folytatom…
      Amennyiben ez így lenne, akkor, az átlagjövedelemmel nagyvonalúan számolva, évente 120.000 Ft az elvont járulék. Eme összeg csak 5 százalékos éves kamat mellett is 40 év alatt több, mint 14 millió forint lenne! Ez pedig a mai átlagnyugdíjakat figyelembe véve is legalább 15 évi nyugdíjnak megfelelő összeg. (A hatvanéves kort figyelembe véve, a férfiak ezt az összeget átlagosan hét, a nők pedig 12 évig tudják „élvezni”. De most emelték a korhatárt 65 évre. Így meddig, és mit kapnak majd vissza?)
      Csakhogy ez mégsincs így, hiszen jelenleg ez az embertelen és törvénytelen rezsim a jövedelmeknek nem a 10, hanem több, mint a harminc százalékát vonja el nyugdíjjárulék címén. (Tessék utánanézni!) Nos, amennyiben csak a havi átlagkeresetet százezer forintnak vesszük, úgy, elnagyolva és kerekítve, harmincezer már el van vonva tőlünk, havonta. Ez évente nagyvonalúan számolva is: háromszázezer forint. Ez az összeg azonban húsz év alatt 5 százalékos kamat mellett már tízmillió forint, 7 százaléknál már több, mint 12 millió.
      Harminc év után ez az összeg 5 százalékos kamatnál 20 millió forintot jelent, 7 százalék mellett viszont több, mint 28 milliót.
      Negyven év múltán és 5 százalékos kamat mellett ez az összeg már több, mint 36 millió forint. Újra leírom: HARMINCHAT MILLIÓ FORINT! Hét százalékos kamatnál viszont már ez az összeg 60 millióra, azaz HATVANMILLIÓ FORINTRA rúg!
      EZEN IS LEHET GONDOLKODNI…
      Épp ezért elhibázottnak tartom a nyugdíjas kérdés ilyetén felvetését is (még akkor is, ha van némi igazságtartalma), amely csak arra alkalmas, hogy az amúgy is erősen felszított nemzedékek közti ellentétet még tovább mélyítse, pont azok örömére, akik ellen mi itt ilyenformán is fellépünk.
      A megítélésem szerint az sem lenne túl szerencsés, ha húsz évente megháromszorozódna az emberiség. Igaz a magyarságra nagyon ráférne egy létszámbeli megerősödés. Csakhogy az ember (mint emberi minőség) itt is egyre jobban silányodik, akkor viszont már jobb, ha fogyunk, egyenlőre.
      (A nyugdíjakat az annuitás alapján lehet kiszámolni, ami egy olyan pénzáramlás, mely véges számú elemből áll és az elemek nagysága minden időszakban megegyezik. Az annuitás jövőérték számítását elvileg elvégezhetnénk úgy is, hogy az egyes pénzáramlási elemeket egyesével a jövőre vetítjük, majd az egyes értékeket összeadjuk, azonban ez kissé időigényes művelet lenne. A képlet előnye, hogy egy összegképlettel megkönnyíti a számítást. Az annuitás jövőérték képlet segítségével kalkulálhatók például az olyan pénzáramlások, mint például hosszú időszakon keresztül egy nyugdíjalapba történő, azonos összegű befizetés jövőbeli értéke.
      http://www.internetsuli.hu/calculators.php?id=9)

    2. Az nem 4 ezer,mert kamatos kamattal kell számolni és ráadásul 40 évig!Ön elemi szinten sem tud számolni!

  5. Aki el sem olvassa,hogy mer véleményt nyilvánitani???
    Kedves Misi bácsi!!
    Ez az irása is nagyon igaz,és köszönet érte!!
    Az idióta hozzászólásokkal pedig ne is foglalkozzon!!!
    Baráti üdvözlettel:D.Éva

  6. Az eszem megáll ekkora idiotizmus hallatán!
    Egy tárgyi tévedést is tartalmaz az írásmű, mivel az említett összeg helyesen 19000 Ft.
    Felhívnám az író figyelmet arra a tényre is, hogy a nyugdíjasok kollektív elítélése hasonlít a Benes dekrétumok szellemiségéhez.
    A korosztály sajátja, hogy hajlamos az érzelmi alapon történő vélemény nyilvánításra és ezt a jobb oldal irányában is megteszik. Erre nagyon jó példa Hódmezővásárhely ahol Lázár János lakossági fórumain sokkal több az idős nyugdíjas ember mint a fiatal korosztály.
    Mielőtt billentyűzetet ragad kedve uram nem ártana tájékozódni!

  7. Nemzeti internet figyelő Cenzor!Csak a kataton vihogó kreténeket türi el?:Kitörli az ellenvéleményeket?Ez vélemény terror.
    Dohán(y)Miska nép-nemzeti polgári keresztényi minden tisztes öreget gyűlölő,anyáink apáink nagy és dédszüleink ellen uszító ..tollnok.
    Tán még Recsk-et is megnyitná a nyugdíjas kérdés megoldásához?
    Somogyi Lajos

    (Tisztelt Uram! Azért, mert ostoba és neveletlen hozzászólása miatt már figyelmeztettük, nem vagyunk cenzorok, ugyanis a tisztességesen megfogalmazott ellenvéleményeket változatlanul közöljük. Azt azonban nem engedjük, hogy mosdatlan szájú provokátorok szétzüllesszék portálunkat! – NIF szerkesztői)

    1. Kedves megfellebbezhetetlen nif szerkesztő-i!
      Ostoba az aki magát mindenekfeletti mindenható ítélethozóként,ordenáré módon hazug érvekkel a biztonság magasából megvádol tiszta életü embereket.
      Szocialista lusta parazitáknak állítva be generációkat.
      A hozzászólásokból kiviláglik termékeny talajra hull a mag!
      Saját szüleik nagy és dédszüleik ellen sikerült behergelni a keresztényi szeretet hirdetőket.

  8. Azert megosztottak a velemenyek mert nem is a nyugdilasok tehetnek arrol hogy mi lett beloluk. Az egesz rendszer szar ahogy van. Es a valodi felelosokrol kellene mar beszelni, es felelossegre vonni oket

  9. Kedves „kisnyugdijas”!
    Nagyon egyszerű,kinek nem inge,ne vegye magára!!!Én is nyugdijas vagyok (igaz,nem olyan régen!!) de mégis igazat adok a cikk irójának.Nekem sincs „csak” egy gyermekem( egészségügyi okokból nem lehetett több,és az egy gyermekemnek is örülök,hogy van!!) mégis igaznak tartom a cikket,márcsak azért is,mert látom hogy körülöttem hogyan „élnek” a nyugdijasok!!Abszolút igénytelenek,nem érdekli Őket semmi,csak a tv-t bámulják,és ez az időtöltésük!!! És még valami:szerencsés voltam,mert volt egy olyan fiatal munkatársam,akinek 6 testvére volt,azaz 7-en voltak,illetve vannak. Nagyon nagy szeretettel és tisztelettel gondolok az Ő szüleire,hogy vállalták tudatosan gyermekeiket-és rögtön hozzáteszem,hogy- nem „kissebbségi” családról van szó.Minden gyermeküket becsülettel felnevelték,és mint felelős szülők: szakmát adtak gyermekeik kezébe. Az a szeretet amit ettől a családtól láttam példaértékű volt mindenki számára. Igaz,hogy voltak kollégák (begyepesedett aggyal!!!) akik elitélték munkatársam szüleit.Na ez a szégyen,kedves „kisnyugdijas”

  10. Nem is az a baj a nyugdíjasokkal, hogy mit éltek fel, vagy mit nem , hanem az, hogy HOL VANNAK? Segyenek a gyerekeiknek? Elmennek az unokájukért az oviba, a suliba? Segítenek a dolgozó gyereknek a főzésben, a takarításban? Részei ők a családnak, vagy élik a megérdemelet nyugdíjas éveiket HEDONISTA módon? Úgy látom, több időt töltenek a tecsóban meg a sorozattal, mint a családdal… EZ A LEGNAGYOBB BAJ!

  11. Több sebből is vérzik az irracionális irás.
    Vegyünk egy hatgyermekes,idehaza élő családot.
    A két öregnek 40+43 évi szakadatlan munka után,78+80 ezer forint a nyugdíja! 158000 ft.Ebből dőzsölnek.
    Gyermekek:egy mérnök egy tanár egy két munkás,két tisztviselő.
    Ezek közül jó ha a két munkásnak multinacionális cégnél van állása.
    Az kétszer 70000 azaz 140000 ft.
    Összesen 298000.
    Osztva 13=22923.0.76/fő
    A védett kisebbségiek,ennek nagyságrendekkel többszörösét kapják,amiért egy szalmaszálat sem kellett generációkon át keresztbe tenniük.
    A családban összesen 5 unoka van.
    13 élet.
    Vajon el tudja e tartani a hat gyermek az öreg szüléket?
    Ellenkezőleg:a két öregnek kell,megvonva magától a falatot,kisegítenie a gyermekeket,ha életben szeretné látni tartani őket.
    Kedves szerző maradjunk a realitásoknál.
    Nem nehéz védett páholyból(Esetleg külföldi,tán kettős állapolgárként)a címzetteket megalázó sértő irritáló vádló módon észt osztani.
    Nem is igényel különösebb bátorságot!
    Üdvözlettel Somogyi Lajos

  12. Nagyon jó az írás, bár kissé egyoldalú, de akkor is igaz.
    Igaz viszont az is, hogy az egykézést a magyar, éppen a Horthy-rendszerben tapasztaltak miatt választotta.
    Ott ugyanis, a gyermekáldásban, bizonyos rétegek a szegénység melegágyát látták. Továbbá hittek egy olyan világban, ahol a taníttatott kevés gyermek, sokkal nagyobb eltartóerővel bír majd, mind sok szegény.
    Az kétségtelenül igaz, hogy mikor ez a zsákutca nyilvánvalóvá vált, lépni kellett volna a vezetőknek.
    Mert hiába hoztak gyes-t, gyed-et, a kor színvonalán kitaníttatni a gyermekeket, egyre nagyobb anyagi áldozatot jelentett.
    Ezt pedig nyomott bérekkel, csak plusz munkával lehetett előteremteni. És itt a kör bezárult.

  13. Az írás teljesen a valóságot tükrözi.
    A diktatúrában igen is elsörözték nyaralózták stb az öregségüket.
    A többség még mindig a fiatal kora után vágyódik.
    A rendszecsalás utánni fiatalokat azért megvédeném, ha nem is teljes mértékben.
    Van egy réteg aki megszületésekor már tudta, hogy gazdag lesz.
    Egyke szülő egyke gyermeke . A papa mama mindent meglovagolt és megszerzett az átlagos pártagokhoz képest „okos” „lelkiísmeret nélküli” „gazember” stb.. volt.
    Megszedte magát.
    Egyke gyermek ö tehetne valamit, de nem tesz semmit mert önző.
    Első az önmegvalósítás és a karrier.
    Ez a sugalt ideál.
    Ha valami történik kihalt, erröl ennyit. nem kár érte.
    Az középréteget a liftbe ültették.
    Egyszer középen aztán a mélyben. Hol van állás hol nincs.
    Ráadásul, ha nem vigyázott lakása sincs már, vagy nemis volt., ha most fiatal nem is lesz.
    Erre a jővőképre csak bátor ember (vagy vak) mer egy két gyerknél többet vállalni, ha egyáltalán eggyet is mer.
    Az erkölcsöt megsemmisíteték a „svéd” bevándorlók és a „svéd” őslakosok és szociálissan érzékeny kiszolgálóik.
    Vagy kurva valaki vagy buzi vagy kitartott , ha valamire akar ja vinni.
    Ezektől nem várhatunk gyermeket mert , ha akarnának sem tudnának. ” ráadásul ilyen helyre születni nem egy nagy szerncse lenne.
    Marad az a kevés aki tényleg jövőt, hazát, nemzetet, szeretne építeni sok gyermekkel, minden lehetőség nélkül.
    Ma annak születik több gyermeke aki valamilyen megkerülhetetlen tudással és bátorsággal rendelkezik. Sajnos nem sok va belőlük..
    Maradt a megélhetési szülők „patinás rézbőrüek” gyermeke.
    Ha igy nézzük még rosszab a helyzet, mert ezek ha lehetne se dolgoznának.

  14. Ha működne a CSALÁD, mint szervezet, senki nem sírna. Nehéz lenne, de egységben az erő. A környezetemben látom, hogy a nyugdíjasok zöme keresztbe szalmát nem tesz a családban. És ezt nem csak én látom, hanem azok a nyugdíjasok is, akik tevőlegesen részt vesznek a család életében. És nem feltétlenül az a segítség, hogy a szájától megvonja a falatot. Azt a legkönnyebb. És utána lehet sírni, hogy csak értetek, csak miattatok, csak nektek…Vicc, hogy egy ismerősöm azért nem tudott elhelyezkedni dolgozni, mert a nagymama megmondta, ő nem megy el minden nap az óvodába a saját unokájáért. Mi a megoldás? Valakit megfizetni, aki elmegy a gyerekért. Itt kezdődnek a bajok.

  15. Az írás több szempontból is megdöbbent. Részben,mert teljes félreértés a jövő nemzedék nyakába varrni az „öregeg” eltartását. Ezt a szoc.gazd politika találta ki: nem a folyó befizetésekből, hanem a nyugdíjalapok hozamaiból fizetk/ kellene fizetni a nyugdíjakat. Azok azonban a 2.vh után államosítva lettek. Tessék felnézni a Bajcsy úton hány bérház épült nyugdíjalapi befektetésből.
    Döbbenetes más szempontból is: hány nyugdíjít fog megtermelni a munkát nem látó szülő leszármazottja.
    Döbbenetes, mert azt sugallja, aki egyedülálló, az akassza fel magát!!! Vajon az ő befizetései nem nyújtanak az Ön gyermekének is szociális ellátást? Ők nem teljes jogú állampolgárok Ön szerint?
    és hány esetet tudunk, amikor a szülő idegenre szorul?
    Vajon, mi motiválta Önt a cikk megírására?
    Aztán említhetném az 54 négyzetméteres „élettereket”! Említhetném azt a társadalmi változást, amikor mindenki a leányát a továbbtanulásra ösztönözte- mellesleg a gazdaságnak is szüksége volt a női munkaerőre- mert szerették volna , ha a lányaik nem „kiszolgáltatottságban ” élik le életüket.
    Folytahatnám a sortazzal, aki szegényparaszt nagy családból jött, az valóban nem akart 7-12 gyereket.
    Uram, Ön magyarországon élte az életét?
    mellesleg görögkatolikus vagyok és 5 „nevelt” gyermek anyja.

  16. Csak röhögjön Tisztelt Dohán úr! De másutt.
    Mindkét cikket végig olvastam. Ezek a cikkek nem jelentenek mást mind egy aljas választási kampány kezdetét. Sajnos Magyarországon a legnagyobb választói tábor még mindig a nyugdíjasok tábora. Amennyiben sikerül ezeket az egyik liberális, vagy szocialista, esetleg egy narancssárga párt mellé állítani, akkor már megérte ezt a cikket felvállalni.
    Azon túl, hogy tele van csúsztatásokkal, fél igazságokkal melyekre most nem térek ki, de ígérem, egy napon belül itt közzé teszem, nincs más célja cikk íróinak mind a Jobbik pártoló idősek elijesztése.

  17. Én nagyon hiányolom a szeretetet és a megbocsátást . Gyűlölködéssel nem megyünk semmire , eddig se mentünk . Ráadásul ez most már egyáltalán nem lesz KIFIZETŐDŐ .

  18. Milyen brutális középkori dogma, Dohány úr . Szaparodni nem mennyiségi tényező, hanem minőségi – legalábbis annak kéne lenni. A minőségi életnek pedig feltételei vannak. Stabil otthon, kiegyensúlyozott szülők, lelkiismeretes pedagódusok, kultúra, szinvonalas szórakozás…hit a jövőben, nem ratyifesztivál, iskolai erőszak, maunika só. Igaz, amit az első hozzászóló Margarita irt. Pokol itt az élet. Rabszolgasors. A rózsadombi patkányok dáridója idáig hallatszik:….szülj csak buta liba, úgyis nekem lesz szolgám, cselédem…

  19. Ha jol szamolom aki ma 68-70 eves az husz evvel ezelott a nagy gensztervaltas idejen meg csak 48-50 volt. Nem idetlen kamasz, erett felnott ember, remelhetoen nemi jozan esszel ellatva. Felmerul a kerdes, legalabbis bennem, miert nem reklamaltak a nyugdijalap felszivodasa miatt? Akkoriban mar igenis kiderult, hogy a kassza ures es az elozo evtizedekben befizetett osszegek nemhogy nem kamatoztak de egy darab forintot nem tudnak felmutatni belole!
    Kedves uraim es hogyeim, ha mar (nagy vezirunket idezve) nem tetszettek forradalmat csinalni, a nagy „demokracia” kitorese utan esetleg (akar csoportosan is) feltehettek volna a kerdest, hogy ugyanis: hol a le? Peldanak okaert en igencsak kiegyensulyozottabb lelekkel elnek, ha nehany tucat „hanyag kezelot” most marianosztran oriznenek, teljesen megerdemelten. Azutan az a kerdes merul fel, hogy a felelossegre vonas mellozesevel miert is nem forsziroztak a nyugdijalap feltolteset? Vagy egyeb, a jovoben nemileg megnyugtatobb helyzetbe hozasat a nyugdijas generacionak? Ha mar nem tetszettek egy-ket gyereknel tobbet felnevelni (esetleg elfogadhato indokokkal) akkor legalabb kicsit elorelatobbnak es kicsit gondoskodobbnak kellett volna lenni, nem? Peldaul a sajat, jol felfogott erdekukben is. De ha az en emlekeim is nem csalnak, ebben az idoszakban is (mint elotte es utana) dallas lazban egtek es isaura kiszabaditasara gyujtogettek a lenyeges, eletbe vago dolgok intezese helyett, es aki probalta felhivni a figyelmet az egbekialto bajokra azt rovid uton remhirterjesztonek kialtottak ki. Szoval, szerintem, nem csak elmulasztottak a kovetkezo generaciot felnevelni, (csaladonkent 3 gyerek is eleg lett volna egy kis gyarapodashoz, ami azert, valjuk be, nem volt soha teljesen irrealis) de elmulasztottak allampolgari kotelesseguket is, miszerint, a demokracia szabalyai szerint, szamonkerik, ha ugytetszik elszamoltatjak „valasztott vezetoik” -et a regnalasuk idejen beszedett adok es egyeb bevetelek felhasznalasa ugyeben. Es esetleg elmulasztottak rabirni onagysagaikat, hogy a hibat korrigaljak es talaljanak megnyugtato megoldast az altaluk keletkezett hiany potlasara. Mert ugyanis nekik ez lenne az elso szamu feladatuk, azert fizetjuk oket. Meg ma is sokan hisznek abban, hogy ezek a hazaarulok, es nem mellesleg a nyugdijas generacio kifosztoi, valamilyen kulonleges embertipushoz tartoznak es erinthetetlenek, szamonkerhetetlenek akar az egyhazi szentek. Hat kedveseim az a nagy hirem, hogy ez nem igy van! Kedvenc nagyanyam szavaival elve, azok is pont olyan budoset sz…nak mint te! Aki meg eletben van es legalabb jartanyi ereje van kozuluk annak megadta az isten a lehetoseget, hogy kicsit igazitson a dolgok meneten. Bar oszinten szolva, nem lennek meglepve ha a kerdeses napon valami sokkal fontosabb nezni valot talalnanak a tvben. Ugy latszik mar en is kinottem a kamasz korbol, pedig meg csak feluton jarok hozzajuk kepest. A szoban forgo generaco is jol tenne ha kinone az almodozasok korabol, meg most sem keso.

  20. Olvasva ezeket a baromságokat (pl. mézvirág, vagy Kati)), tényleg vannak, akik elmulasztották nevelni a gyerekeiket, a hozzászólásaikból ez derül ki. Mert aki a saját felmenői ellen is ágál, az megérdemli a sorsát!

  21. Ezek a hozzászólók csak provokátorok. Talán nem is Magyarországról írnak, nézzük, csak az előző hölgyet Kati néven. nem használ ékezetet. Ha esetleg itt él, akkor érdemes lenne azzal foglalkozni kik is azok ma Magyarországon, akik idegen és nem magyar billentyűzetet esetleg operációs rendszert használnak? Magyarok egyáltalán. Ossza az észt otthon. Családon belül. Az én utódaim száma tucaton túl van, de nem kérkedek vele. Nevelhettem volna jobban őket, de nem kérdőjelezi meg egy sem az idősek jogát. A moderátor egy klikkeléssel ellenőrizheti a post írás helyét. Én meg szoktam tenni a blogomban, és kivágom a Közel-keleti és Ausztráliai, Sziléziai IP címűeket. A cikkírók eladták magukat, de ha jó indulatúak vagyunk, akkor csak megtévesztették őket. Térítsük észhez Őket.
    Ez egy uszítás, meg kell osztani választások előtt még a korosztályokat is. Talán ez az egyetlen területe a népességnek, ahol eddig nem sikerült ez az elhíresült módszer.
    Persze azt is látom, hiába próbálok a megosztó politika ellen ágálni, nem nagyon vagyunk rá vevők. Felkapjuk kidobott csontot és marakodunk rajt.
    És akkor csak röhöghet Dohán úr!

    1. Igen kedves Kromek ur, en agalok a felmenoim ellen, mert tunyak voltak, az elvezeteket hajhasztak, isten nelkul eltek sot egyk-masikuk „elhivatottsagot” erzett a kommunista eszme irant. Ne felejtse el, akar kozunk van hozzajuk szemelyesen akar nem ez a nemzedek tapsolta vegig a kommunista rendszert, ez a nemzedek volt keptelen nemzetben gondolkodni, ez a nemzedek turt el minden remtettet amit a kun bela orokosok vegigcsinaltak. Igen nekem jutott ilyen is olyan is. A csaladom egyik aga hithu kommunista volt a masik megrogzott ellenallo. Erdekes karacsonyaink voltak……
      Bizony kellet nehany evtizedig toprengenem amig eldontottem melyikuk is gondolkodik realisabban. Sajnos a jobbakat elobb szolitotta el az isten (valoszinuleg mert nekik volt lelkiismeretuk es nehezen turtek a sok megalaztatast, idetlen gonoszkodast) de hiaba maradt koztunk sokkal tovabb az aki folyamatosan globalis bekerol papolt, mikozben a becsi rokonainal huzta meg magat telviz idejen, hogy ne kelljen futenie a partkasszabol kapott es felujitott szep videki hazat. Nem voltak es nem is lehettek jozan paraszti esszel elfogadhato ervei.
      Miutan sok utana olvasas aran rajottem, mi az alapveto problema es husz evet (eletem felet) varakozassal toltottem, hatha a tobbiek is rajonnek elmenekultem ebbol a fertobol. Eljottem, mert nem lett volna eleg penzem a gyerekeim oktatasara, en ugyanis egyedul maradtam kettovel. Mivel sem zsido sem cigany sem semmilyen part tag nem vagyok az ehenhalas elol menekitettem el ket egeszseges jo eszu gyereket akiknek mindig van eselyuk visszamenni es hasznos tagjai lehetnek a nemzetnek, mert nem tomik tele a fejuket azzal az idiota finnugor alapu tortenelemmel. Amugy pedig en, megragadva az utolso lehetoseget feleskudtem a szent koronara, igy teljesen mindegy melyik pontjan elek a vilagnak. Mivel a szent korona tan ott eppen ugy nem ervenyesul mint itt. Addig nem vagyok hajlando visszakoltozni amig a szent korona tant vissza nem helyezik a hatalyos jogrendbe. De addig is nem ulok tetlenul, figyelemmel kovetem az otthoni esemenyeket es ha kell hat megyek is, ha lehet tenni valamit az ugy erdekeben. Mert en atmeneti idonek tekintem a tavolletemet, amint tehetem haza megyek. Amig otthon voltam is tevekenyen igyekeztem reszt venni az esemenyekben, mindenhol ott voltam ahot mindenkinek ott kellett volna lenni. Kezdve a 2002-es hidlezarastol egeszen az erre valo megemlekezes fogocskas napjaig. On mit tett a billentyu virtuozitason kivul?
      A felmenoim kozul azok akik asszisztaltak sot hasznot huztak az idiotizmus tombolasabol igen is elitelem, mert kizarolag a kora miatt semkit sem illet tisztelet. Azok akik a legsotetebb idokben is megmaradtak magyarnak es pontosan lattak, hogy a vegso megsemmisules fele tartunk, koran elhaltak, de olyan nyomot sikerult hagyniuk ami millioszor tobb ertelmet ad az eletnek a munkanak a gyermeknevelesnek es vegul is a nemzetnek. Hala ezert a magassagosnak. Ok soha sem aszerint iteltek ki milyen idos, ok csak a tetteik alapjan rangsoroltak az embereket. Szegenyet gazdagot, okosat, butat, jo csaladbol valot vagy jottmentet. Mindenkinek megadtak a lehetoseget, hogy jo ember legyen, de ha a tetteik alapjan nem erdemeltek ki akkor meg volt a velemenyuk. Es mostanaban igy az eletem felutjan azt gondolom, hogy ebben igazuk volt, ehhez tartom magam, ha megengedi. On szandekosan felre erti a mondani valo lenyeget, nem generacios ellentet van, hanem azok akik kepesek es akarnak tenni valamit a jovo erdekeben, szamonkerik azokat akik a fotelbol karomkodnak de nem tennenek semmit a sajat erdekukben. Ha jol vettem ki a cikk iroja is nyugdijas koru, en is tudok nehany idos emberrol akiket rendszeresen lattam az utcan konygazzal is hadakozni. Senkit sem a kora miatt itelunk el, csakis a tettei miatt, es ha az illeto idosebb nalam, az nem ad mentseget semmire. Adon az isten vilagossagot!

  22. CarChilli! Látom, talált süllyedt. Ha már személyeskedik, akkor megkérdezem: TALÁN MAGÁRA ISMERT? Remélem, nem olyan stílusban nevelte a gyerekeit (ha egyáltalán vannak), mint amilyen a hozzászólása. Ha továbbra is személyeskedni kíván és problémái vannak ebben a témában, javaslom, a családjával beszélje meg!

  23. CarChilli! Magára ismert? A további meglátásait esetleg a családjával beszélje meg! Ennyit a személyeskedéséről.

  24. CarChilli!
    Látom talált, süllyedt. Hozzászólását nem minősítem. Minősíti az Önt.

  25. Visszatértem. Ugye nem bántódnak meg? Elbeszélnek egymás mellett, és a szolidaritás- amir a nyugdíj és betegbiztosítás alapult, az nyomokban sem fedezhető fel. Szomorú vagyok. Azt hiszem, a lelke szegényedtek el.

    1. Tisztelt Hozzászólók!
      Legelőször is megköszönöm a fáradságukat, hogy billentyűzetet ragadtak abból a célból, hogy megosszák velem a nyugdíjasokkal és a nyugdíjrendszerrel foglalkozó fenti írásomról a véleményüket. Még azoknak is köszönöm, akik meglehetősen minősíthetetlen szavakkal nyilatkoztak rólam és az írásomról, mert ezek a vélemények is roppant hírértékkel bírnak számomra. Bepillantást engednek a gondolatvilágukba, probléma kezelési módszereikbe, intelligenciájukba és társadalmi ismereteik szintjébe. Még egyszer köszönöm nekik is az őszinte véleményeiket. Sokat tanultam belőlük. Természetesen a véleményeikkel a továbbiakban nem foglalkozom.
      Nem túl régen olvastam valahol, hogy az érettségizett fiataloknak egyre romlik a szövegértésük. Folyékonyan tudnak ugyan olvasni, de nem értik meg pontosan a mondatok jelentését, arról nem is beszélve, amikor bekezdések, vagy egymástól távol eső szövegrészek összefüggéseit kell észrevenni. Ezt több hozzászólásban tapasztaltam, de nem fogok rá példákat mondani, mert nem kívánok nyilvánosan senkit sem pellengérre állítani és kicsúfolni, csak megkérem azokat, akik olyasmit olvastak ki a cikkemből, amit sosem írtam le, amit sosem állítottam, hogy olvassák el még egyszer, amit írtam. Biztosan jobban meg fogják érteni a soraimat. Még azt sem kívánom, hogy nyilvánosan vonják vissza a hamisan nekem tulajdonított állításokat. Elég, ha maguk belátják, hogy nem volt igazuk.
      Köszönetet mondok azoknak is, akik egyetértenek velem. Külön köszönöm az értékelő, szép szavaikat. Az embernek olykor szüksége van a vele azonos nézetet vallók bíztatására, támogatására. Kedves szavaik nagyon jól estek. Ne vegyék rossz néven, hogy nem említem meg mindnyájukat név szerint.
      Végül azoknak mondok köszönetet, akik részben vitába szálltak ugyan a nézeteimmel, de azt kulturált formában, érvek fölsorakoztatásával tették meg. Ezekben az esetekben lehet igazán szó egy-egy kérdés megvitatásáról.
      Egyes véleményekből világossá vált számomra, hogy többek előtt nem világos a hazai, és általában a nyugdíjrendszer működése. Ezen olvasók által fölvetett kérdésekre hozzászólás formájában nem lehet kielégítő választ adni, ezért elhatároztam, hogy írok még egy cikket a nyugdíj kérdéséről.
      Tovább szűkíti a megválaszolandó kérdések körét a már megjelent, dr. Simon Péterhez címzett nyílt levelem, amely – gondolom – sok mindent megvilágít.
      Végül pedig voltak olyan levelek is, hogy nem értettem meg belőlük az írójuknak sem a szándékát, sem a mondandóját.
      Ezzel meglehetősen leszűkítettem a célszerűen most megválaszolandó kérdések körét. Hadd menjek végig azokon a leveleken, amelyek kérdésfeltevése megválaszolható:
      „Apa”:
      Nem értem, hogy mit jelent a pilótajáték és mit az utolsó generáció. Nincs utolsó generáció. A nyugdíjrendszernek nem kell beterveznie a társadalom kihalását.
      A számítása szemléletes. A létező rendszerek ugyan nem így működnek, de szemléltetésnek nagyon jó. Tehát egy ember négy évi nyugdíjat tud félretenni magának negyven év alatt. Hogy lehet ebből megélni? Gondolja meg, a nyugdíjkorhatár mindig valahol ott van az átlagos életkor környezetében, mert a nyugdíjat, életbiztosítást így tervezik. Ebben az esetben a befizetők kb. fele addigra meghal, tehát a túlélőknek, az egyszerűség kedvéért mondjuk, hogy 8 évi nyugdíj áll a rendelkezésükre. Ha a nyugdíjkorhatár után várható átlagos túlélési idő 8 év, amibe bőven belefér néhány százéves ember is, akkor a rendelkezésre álló pénz elegendő. A nyugdíjbiztosításban, mint minden biztosításban van egy kockázati elem. Ha sosem követek el közlekedési balesetet, akkor csak fizetek, de nem kapok semmit. A biztosítás mindig a bajba jutottak megsegítését célozza. A nyugdíj esetén a baj az, hogy az ember már nem tud dolgozni, vagy nem tud úgy, mint korábban.
      Fényes István:
      Nem akarok belemenni a számításába, mert ez a megközelítés sajnos nem reális. Ha meg akarja tudni, miért állítom ezt, olvassa el Margrit Kennedynek a hivatkozott cikkét magyar nyelven. Az ilyen módon történő kamatszámítás képtelenségére a legjobb példa az un. szt. József fillérje. Ha szt. József 2000 évvel ezelőtt betett volna egy fillért a bankba, valami ésszerű kamatra, akkor ma már több, földgolyó méretű színarany golyója volna. Azzal nyilván egyetért, hogy ez irreális. Könnyen ellenőrizheti. A számítógépen nem okoz gondot a kiszámítása. Az annuitás számítása is meglepően egyszerű. Egy Wolfram Engels nevű német pénzügyi szakember mondta, hogy a világtörténelem legnagyobb pénzügyi géniuszai Mózes, Jézus és Mohamed voltak, mert mindhárman tiltották a kamatszedést. (Idézi Helmut Creutz „A Pénz Szindróma” c. könyvében.) Az un. gazdasági válságokat szándékosan gerjesztik azért, hogy a betéttulajdonosokat kizsebeljék, és a folyamat megint kezdődjék elölről. A háborúk is ennek az eszközei és a mesterségesen fenntartott infláció is. A kamatkapitalizmusnak a létfeltételei közé tartoznak a háborúk és válságok, mert a kamatozó pénz irreális és életidegen modelljére épül. A mostani pénzügyi válság miatt az USA-ban milliók veszítették el a teljes nyugdíjukat, mások az eddigi megtakarításaikat, és havonta százezrével űzik ki a bankok a családokat a hajlékukból az utcára. Mi pedig ezt a példát követjük. Bocsánat! Nem mi, hanem a „négypártunk és kormányunk”. Simon Péter cikkéből tudtam meg, hogy a magánbiztosítók nálunk is jelentős veszteségeket okoztak a biztosítottaiknak. A közelmúltban jelent meg Bogár Lászlónak, Drábik Jánosnak és Varga Istvánnak a „Válság és Valóság” c. könyve. Egyelőre még nem tudtam megszerezni (nyugdíjas vagyok és eddig még nem telt rá), de mivel mindhárom szerzőt ismerem, biztos vagyok benne, hogy az USA-ban és a fejlett országokban folyó pénzügyi szélhámosságokról elég jó képet fog kapni belőle.
      „Törvényenkívüli”:
      Amit a rendszerről mondott, azzal teljesen egyetértek. Az ember azonban állítólag gondolkodó és önnevelésre is képes lény. Én a marxista ideológia által átjárt középiskolámban úgy tanultam, hogy az ember bűneiért a társadalom, a rossz törvények a felelősek. Majd a fejlett szocializmusban a jó törvények és az igazságos rendszer hatására minden ember jó lesz. Emlékeim szerint Rousseau is ezt a nézetet képviselte. Ez nem jött be. Igaz, az igazságos rendszer sem. Meglep, hogy Ön ezt a marxista nézetet ismétli, amelyet én nem fogadok el, mert kikapcsolja az egyéni felelősséget. Én azt vallom, hogy felelősek vagyunk saját magunkért. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy az ember teljesen függetleníteni tudja magát a környezeti behatásoktól, csak annyit, hogy ezeket a hatásokat kritikával kell kezelnie az embernek és lelkierejének és szellemi képességeinek a mértékében meg kell próbálnia a saját útját járni.
      „Évaanyu”:
      Nagyon örülök annak, hogy Ön nyugdíjas és egygyermekes anya létére megértette az írásomat, és nem vádol azzal, hogy recskre küldeném a nyugdíjasokat, vagy hogy nemzedéki ellentéteket szitok, sem azzal, hogy az egygyermekesektől el akarom venni a nyugdíjat. Ezeket egy későbbi cikkben majd részletesebben kifejtem. Egyeseknek még az sem tűnt fel, hogyha 61-62. telén 20 éves voltam, akkor már legalább 68 évesnek kell lennem. Az igazság az, hogy pár héten belül 69 leszek. Vagy talán arra gondolnak, hogy valami szadomazochizmusból recskre akarnám internáltatni magamat, mégpedig saját magam által? Persze, tudom, sok embernek nagyon nehéz szembenézni az igazsággal és belátni, hogy a maga köré épített ideológiai védőfal hazugságokból áll és ezért nagyon dűlékeny. Ezért kezdenek rögtön vagdalkozni, ha valami veszélyeztetni látszik azt a hazugságokból épült kártyavárat, amelyet életvezetésük igazolására maguk köré építenek. Köszönöm a megértését.
      „Hunnia”:
      Kedves „Hunnia”!
      Igaza van! Az írásom nem kicsit, hanem nagyon egyoldalú. Ugyanis nem egyoldalú írást nem lehet készíteni. Egyrészt egy témát sosem lehet teljesen kimeríteni, tehát sok minden kimarad belőle. Mi ennek az eredménye? Egyoldalúság. Másrészt az embernek van egy bizonyos meggyőződése. Ez átsugárzik az írásán. Mi az eredménye? Egyoldalúság. Tudja, a világ egyik legnagyobb hazugsága a pártatlan újságírás. Olyan nincs. Legfeljebb az un. pártatlan szerzők le akarják tagadni a kötődésüket, mert így több embert tudnak megvezetni. Én életpárti vagyok, és azt a berendezkedést keresem, amelyik – Albert Schweitzer megfogalmazás szerint – az életet segíti és gazdagítja és nem pusztítja értelmetlenül. Ne haragudjon a kérdésemért, mert manapság nem tudja az ember, kivel áll szemben: Tudja, hogy ki volt Albert Schweitzer? Nehogy sértésnek vegye, mert Magyarországon érettségizett emberek százezrei nem tudják. És ne szégyellje megírni, ha nem tudja. El fogom magának mondani.
      Baldrick:
      Kicsit összefésületlen, amit írt, de nagyon sok igazság van benne. Nem látom okát, hogy vitatkozzam Önnel, mert a szőrszál hasogatásnak, akadékoskodásnak nem látom értelmét. Azt hiszem, megértettem a mondanivalója lényegét és azt el tudom fogadni.
      Cser Borbála:
      Látja, ez korunk egyik legnagyobb hazugsága, hogy nem az általunk felnevelt nemzedék tart el bennünket nyugdíjas korunkban. Csak az, és senki más. Ha az emberek ezt tudnák, sokkal nagyobb volna a nemzedékek közötti szolidaritás. A nyugdíjasok nem mondanának olyanokat, hogy „nekem jár, mert befizettem!” Azt is tudnák mondani a fiataloknak, hogy köszönöm, és nem a megszólásuk, becsmérlésük volna a kedvenc időtöltésük. Nem csak engem és nyugdíjas társaimat tart el az aktív korosztály – amiért én személyesen nagyon hálás vagyok -, hanem még az üzleti biztosítók őket meglopó, élősködő sisera hadát is. Ez a hazugság az oka, hogy minden un. „fejlett” országban recseg-ropog a nyugdíjrendszer és mindenütt népesedési gondokkal küzdenek, amit egyelőre külföldiek betelepítésével igyekeznek kivédeni. Olyanokéval, akiket nem ők neveltek fel, tehát nem kellett munkát és pénzt befektetniük ahhoz, hogy élvezhessék a munkajövedelmükből befizetett nyugdíj és egyéb járulékokat. Ezzel szó szerint meglopják azokat a szülőket, akik a bevándorlókat fölnevelték, mert az általuk fizetett nyugdíjjárulék a szüleiket illetné meg. Ezt egyébként Simon Péter a hivatkozott cikkében nagyon világosan összefoglalta. Hogy ez hová vezet, azt Franciaországban módunk volt látni. A nyugati társadalmak még nagyon meg fognak bűnhődni ezért a magatartásukért. A nyugati jólét onnan származik, hogy kegyetlenül kizsákmányolják a fejlődő országokat. Most nem gyarmati megszállással, hanem pénzügyi és kereskedelmi eszközökkel. Ugyanúgy, mint minket. A legjobb könyv, amit ennek a megértésére ajánlani tudok David C. Kortennek a „Tőkés társaságok világuralma” c. könyve.
      Nem is tudom, hányszor csúfították már el Budapest utcáit a nyugdíjbiztosítók sztereotip, „tudatformáló” plakátjai. Mindegyiken egy bájos, ártatlan gyermekarc és mellette a bűntudatot fölébreszteni szándékozó szöveg: „Csak nem ő fog téged eltartani?!” Az egész olyan szuggesztíven megkomponálva, hogy az ember azt is olvasni véli, hogy „te szégyentelen szemét, hogy nem sül le a … stb.” Mellette pedig a pénzünkre utazó nyugdíjbiztosító neve, amelyiknek az önzetlen gyermekszeretetéből a legdrágább hirdetésekre is futja, mint a TV hirdetés és az egész országot beborító óriásplakátok. Mondja, Ön szerint az „önzetlen gyermekszeretetből” telik ennyi hirdetési költségre? Tudja, én úgy vagyok, ha egy termékforgalmazónak telik arra, hogy egy krémet, vagy valami hasonló, semmi árút az egész országot elborító óriás plakátokkal reklámozza, ha még TV-hirdetésre is telik neki, én abból az árúból sosem veszek, mert ott valami egetverő átejtés van, pontosabban az árú a töredékét érheti annak, amiért adják. Ha nekem a magán nyugdíjpénztárat is így hirdetik, arról ugyanaz a véleményem. Az átverés az, hogy a gyermekem fog eltartani, de úgy, hogy a nyugdíjbiztosító az ő saját nyugdíjjáruléka formájában elvonja majd tőle az eltartásomra nekem adandó összeget megtetézve a maga fejedelmi hasznával is. Ezért hajtanak annyira, hogy minél többen biztosítsanak náluk. Ha pedig valamilyen „jövedelmező befektetés” révén elveszti a nyilvántartott pénzemet, akkor élhetek a gyermekem nyakán, és a biztosító a tőle beszedett teljes összeget zsebre vágja, mert nekem már nem kell adnia semmit. Most a hajdani, ”az állam ad” helyébe „a biztosító ad” hazugsága lépett. Asszonyom, pénz vagy lopásból, vagy munkából származik. A munkamegosztás az lesz, hogy a biztosító fog lopni, a gyermeke meg dolgozni. Ez a kapitalizmus.
      Ajánlom, olvassa el Fekete Gyulának a „Véreim Magyar Kannibálok”, vagy a „Gondolkozzunk Magyarok” c. könyvét. Sokat fog tanulni belőlük. Látja, D. Évának, („Évaanyu”) is csak egy gyermeke van, de nem azt olvasta ki az írásomból, hogy akinek nincs gyereke az akassza föl magát. Önnek öt van (az nem számít, hogy nevelt, sőt ezért én Önt még jobban tisztelem), mégis így értette. Miért? Remélem, hogy a Simon Péternek írott levelemből világosabbá vált Ön előtt az álláspontom.
      Kati:
      Nagyon sok igazság van a szavaiban, de azt tudnia kell, hogy Magyarországon nem volt nyugdíjalap. Ezzel a kérdéssel részletesen fogok foglalkozni a legközelebbi cikkemben. A háború előtti dolgokról nem érdemes beszélni, mert a háború, mint egy cunami, mindent leradírozott.
      Végezetül mindannyiuknak ajánlom a napokban 88 évesen eltávozott Fekete Gyulának a „Magunknak élünk” c. könyvét. (Lehet, hogy a cím végén egy kérdőjel is volt. Már nem emlékszem biztosan.) A 70-es években adták ki, tehát már csak könyvtárban vagy antikváriumban szerezhető meg. Amikor elkezdett a társadalom fennmaradásának az emberi oldalával és persze ezen belül a nyugdíjrendszerrel foglalkozni, az írásai nagyon nagy vihart kavartak. A neki írott levelekből állította össze a könyvet. Szomorú, hogy a társadalmi tudatosság szintje 40 év alatt semmit sem emelkedett. Az akkori időknek azonban volt egy előnye. Nem volt internet és aki hozzá akart szólni valamihez, annak levelet kellett írnia, tehát tudnia kellett írni és fogalmazni. Ebből következőleg ez az alpári hang, amelyet egyesek az interneten megengednek, akkor még ismeretlen volt. Igaz, akkor még a kabaré sem volt olyan közönséges, mint manapság. Sajnos, az értetlenség hasonló volt. A leveleket az én korosztályom tagjai írták, akik azóta nyugdíjasokká váltak. Jól ismerem a gondolkodásukat, mert egy egész életet éltem le a társaságukban. Ne vegyék rossz néven, de e tekintetben nem fogadom el a fiatalabbaktól a kioktatást.
      Végezetül megkérem Önöket, hogy osszák meg velem a dr. Simon Péternek írt nyílt levelemről is a véleményüket. Előre is köszönöm.
      Mindenkinek az általa kiérdemelt tisztelettel,
      Dohán Mihály,
      a jobboldali kommunista és egy eldugott kis faluban élő, külországi, dúsgazdag, szocialista nyugdíjas, mucsai provokátor.
      Ps.: Látják? Ezen is csak szomorúan nevetni tudok. Kína a mosoly országa, Magyarország sajnos kész röhej. Sok esetben nem csak a mondatok megértésével, hanem a szavak jelentésének az ismeretével is baj van.

  26. Kati! Azért, mert a Te felmenőid között voltak vérmes komcsik, nem jogosít fel arra, hogy minden nyugdíjast annak nézz. Te kimenekültél a „megváltó” nyugatra, éled a jóléti életed és most, miután az itthon maradottak elértek némi változást, Te idegenből osztod az észt. Honnan veszed a bátorságot? Nem élted végig a Te rokonaid által is üzemeltetett rendszert, nem ellenük küzdöttél hanem gyáván elmenekültél, távol a hazádtól neveltél gyerekeket, akikre most hivatkozol, és becsmérled az itthon maradottakat. Azt mondod, elítéled a fotelből káromkodókat, igazad van. De kedves Kati, Te mit csinálsz? A nyugati nyugdíjad biztos fedezékéből lövöldözöl az itthon maradt, nyugdíjas kort megélt emberekre. Igazad van, ne a koruk, a tetteik után ítéljük meg az embereket. Például Téged is, aki elmenekült az országból, cserben hagyta hazáját és most azt hiszi, ö megváltó! És végül, Terád is ráférne egy jó nagy adag megvilágosodás!

  27. Honnan veszem? Ingyen van! Kaptam a genjeimmel. Valami nagyon nagy szerencse folytan orokoltem a szekely orszagbol szarmazo nagyapamtol. O is eljott onnan, mert nem szivelhette a roman allampolgarsagot. En meg nem szeretnek izraeli allampolgarsagot. Kulonben soha sem mondtam, hogy am-blokk elitelem a nyugdijasok osszesseget. A felmenoim kozott volt kommunista ezert kis ralatasom van az o koreikre. Jelentem nem voltak egyedul ezzel. A mondandomat fenntartom, bar olvastam a kiigazitast valoszinu tevedtem amikor nyugdij alaprol irtam. Viszont emlekszem egy ujsagcikkre, valamikor a 90-es evek legelejerol, amiben hirul adtak, hogy a nyudij kifizetesekre felallitott szamlak (?), vagy valami penz osszegek gyakorlatilag nem leteznek, pedig eddig ugy mukodott a rendszer, hogy az ebben felhalmozott tartalek osszegekre tamaszkodtak ha szukseg volt ra. Ebbol alakult is egy kis vita otthon, szuleim akkor mar kozel jartak a nyugdij korhatarhoz es kicsit megremitette oket a hir.
    Vegul de nem utolso sorban: milyen alapon keri szamon tolem barki abbol az orszagbol, hogy elmenekultem? En nem erzem ugy, hogy cserbenhagytam volna az orszagot, viszont erosen ugy erzem, o hagyott cserben engem es a ket gyerekemet, pusztan azert, mert feher boru, kek szemu. En a magam reszerol kifejezetten diszkriminacionak eltem meg, hogy semmilyen, ertsd: semmilyen segitseget nem kaptunk! Az akkor 9 eves kisfiamnak az utolso amolyan magyaros elmenye magyarorszagon a 2006 oktober 23.-ai menekules, amikor a golyozapor, konygaz es lovasroham elol szaladgaltunk a belvarosban. Szoval en nem a fotelbol hoskodtem. Mint emlitettem husz esztendeig vartam valtozasra. Meddig kellett volna meg? Nekem ez kozel eletem fele volt, es mar nem a puszta eletben maradasunk volt a tet. On bealdozta volna ket gyereke eletet a nagy forradalom kivarasa erdekeben? Nem elvezem az itt letet, a nyugdijig meg hatra van kb 25 ev, a gyerekeim egyetemre es kozepiskolaba jarnak, legnagyobb oromomre kituno eredmenyeket produkalnak angol nyelven, bar csak 3 eve vagyunk itt. Amugy en heti 50 orat dolgozom, fizikailag es mentalisan is eleg faraszto munkakorben, es az elmult 20 evben nem jutott sem ido sem penz nyaralasra. Egyebkent koszonom kerdeset, jol vagyunk. Senki se oruljon, visszaterunk!

  28. Kati!
    Az utolsó hozzászólásoddal nem vitatkozom. Az első az, ami felháborított. Mert abban magukat a nyugdíjasokat hibáztatod a nyugdíjrendszerért, meg hogy miért nem csináltak több gyereket. Arról volt szó, azon háborgok, az ami nem tetszett a Te, és még néhány hozzászóló véleményében. A nyugdíjrendszernek semmi köze, legalábbis nem kéne összemosni a 2006-os eseményekkel. Az utolsó mondatodhoz pedig csak annyit: aki nem gyűlölködve jön haza, azt, azokat szívesen látja és örömmel fogadja mindenki Magyarországon! Ne csak szavakban, szívedben, tetteidben is légy Magyar!!! HAJRÁ MAGYARORSZÁG, SZEBB JÖVŐT!

    1. Jolenne, ha kicsit utanna gondolnal a dolgoknak. Nagyon is sok koze van oktober 23.-anak a nyugdij rendszerhez! Azok akik akkor felhergeltek, manipulaltak a rendoroket vajon miert tettek?
      Mi celja lehetett ennek a brutalitasnak?
      Egyertelmu, hogy mindenkeppen el akarjak tuntetni, meg akarjak felemliteni azokat akik kenyelmetlen kerdeseket tesznek fel, vagy uram bocsa’ meg el is kivanjak szamoltatni oket. Ennek az elszamoltatasnak igen nagy tetele lesz a nyugdijak kerdese.
      Vannak elkepzeleseid hanyan elveznek kiemelt nyugdijat, hanyan kapnak apanazst, gyogyszerpenzt a parttol? Ezeknek tetemes resze az 56 utani megtorlasokban „nyujtott kimelkedo teljesitmeny”!
      Nekik semmilyen szempontbol nem erdekuk a nyudij rendszer felulvizsgalata es igazsagossa tetele. Akkor ugyanis ugrik a sok partizan potlek! A targyhoz hozza tartozik, hogy ezek utodjai is konnyebben jutnak penzhez mint akarmelyik mezitlabas honfitarsunk.
      Meg mindig nem vilagos ezek szerint, hogy olyan halot szottek korenk aminek minden pontja osszefugg az osszes tobbivel? Eppen ezert nekem meg mindig nem szimpatikus amikor a fidesz ezek szerint a jatekszabalyok szerint akarja „levaltani” oket.
      Ezek a jatekszabalyok ugyanis ugy vannak kitalalva, hogy ne lehessen oket levaltani. Ezek a torvenyek pont arra lettek kitalalva, hogy az o erinthetetlenseguket bebetonozza az orokke valosagig. A fidesznek is vannak olyan tagjai, de foleg tettei amit esetleg szamon lehetne kerni. Igy ok elfogadjak a halot es kihasznaljak az altala nyujtott vedelmet amit a nagyon lagymatag ellenzeki szerep eljatszasaert kapnak cserebe.
      Jo lenne, ha vegre mindenki megertene, ezt a jatszmat ezekkel a feltetelekkel nem lehet megnyerni, csak orok idokre nyujtani. Ezt a sakktablat egyszeruen fel kell rugni es uj tablat es uj jatekszabalyokat kell alkotni. Hogy ezt milyen korulmenyek kozott tesszuk az majdnem lenyegtelen. A tortenelmet ugyanis mindig a gyoztesek irjak! Ennek isszuk a levet 90 eve. Es akor itt be is zarult a kor. Csak gondolkodj. Minden mindennel osszefugg, mit egy halo. Mindegy melyik csomot vagjuk kette eloszor, a halo, ha egyszer kilyukadt, menthetetlenul felfeslik es az abban ficankolo halak kiszabadulnak. Reszemrol erre a lyukra varok, nagyon-nagyon regen!

  29. Sajnos a megfellebbezhetetlen cikkiró szerint mindenki antitalentum ,s intelligencia nélküli aki nem ért egyet az ő magasröptű gondolataival..
    Mondja ő s az őt támogató hozzászólók,akik generációkat bélyegeztek meg egészen megalapozatlan rosszindulatu rágalmakkal.
    S ha valaki visszautasítja ezen bélyegeket,akkor már közellenség,plusz hülye.
    Aztán meg a kereszténység meg a vallás:aki nem hisz a nem létezőben az szintén értéktelen szerintük.
    Pedig a nem létezőben hinni azt hirdetni,sulyos betegség:téveszme!

  30. Visszatértem erre a cikkre,és szomorúan látom,hogy a „sorok mögött” nem sokan tudnak olvasni,pedig ott van a lényeg abban amit Misi bácsi leírt .Ezért szoktam mondani: jó hogy nem vagyunk egyformák!!! Azt remélem,ebben mindenki egyetért velem!! és a Szebb Jövő reményében is!!!

    1. Kedves Éva,ha ez a szebb jövő amit a cikkíró lefest:akkor legyen kizárólag az Önöké!
      Magunk elnyomorított kisnyugdíjasok nem kérünk belőle.

Hozzászólás a(z) Báthory Erzsébet bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük