Emmanuel Macron harmadik világháborús vízióihoz nem adott gyakorlatilag semmi
Horváth József: Macronnak részt kellene vennie egy alapkiképzésen
Emmanuel Macron harmadik világháborús vízióihoz nem adott gyakorlatilag semmi, mégis folyamatosan erről beszél.
Pénzzel önmagában nem lehet háborúzni, abból fegyvert kell venni és abból van a legkevesebb. Az EU fegyvergyárainak évekre le vannak kötve a kapacitásaik. Az Egyesült Államoktól lehetne venni, de a hadiipara az orosz–ukrán háború előtt is le volt kötve. De ha még lenne is fegyver, ember végképp nincs, aki használja. Az európai államok békeidőben sem tudják feltölteni a hadseregüket. Macron elnök által vizionált harmadik világháborús készültséghez semmi nem adott – mondta el lapunknak Horváth József biztonságpolitikai szakértő azzal kapcsolatban, hogy a NATO európai tagországai még mindig nem költenek eleget a védelmi célokra. Ezen országoknak még évi plusz 56 milliárd eurót kellene találniuk ahhoz, hogy elérjék a szövetség védelmi kiadási célját.
A woke kiirtotta a hazaszeretetet
– A német hadsereg száma 180 ezer fő. Egyszerűen nincs emberük. Hihetetlen, de felmerült lehetőségként, hogy az illegális migránsok állampolgárságért cserébe szolgálhatnának a hadseregben. Ez viszont nagyon veszélyes, hogy fegyvert adjunk egy esetleges terroristaszervezet tagjának a kezébe itt, Európában. Öngyilkos küldetésnek hangzik – mondta a szakértő.
Horváth József kifejtette hogy az elmúlt évek balliberális woke-ideológiája oda vezetett, hogy egész egyszerűen a hazaszeretet kiirtották az emberekből, és senki nem akar már Európáért meghalni.
Eljutottunk odáig, hogy nem jelent már semmit valakinek, hogy valamilyen nemzethez tartozik és nem tudnak azonosulni a saját szülőhazájukkal
– mondta.
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter pénteken rámutatott, hogy az orosz védelmi kiadások idén elérik a GDP hét százalékát. Az orosz gazdaság már háborús alapokon működik. – A háború első évének elhibázott stratégiája után az orosz gazdaságot átállítottak a hadigazdaságra, amit az emberek is elfogadtak és ezzel pedig felpörgetik a saját gazdaságukat is. Az amerikai gazdasághoz hasonló az orosz is, így meghatározó a hadiipar. Ám az oroszok a jelenlegi ütemmel még három–öt évig tudják finanszírozni az ukrajnai háborút, szemben a nyugatiakkal, ahol ez már akadozik.
A harmadik világháborút lebegteti Macron
Emmanuel Macron francia elnök minden adandó alkalmat megragad, hogy a harmadik világháborúról beszéljen, amit az európai átlag polgárok egyáltalán nem tekintenek olyan jó ötletnek. A NATO közvélemény-kutatása szerint néhány országban, ahol a legnagyobb hiányosságok vannak, igen alacsony a támogatottsága a védelmi kiadások növelésének. Az emberek nem akarnak több pénzt adni erre a célra.
– Macron elnöktől ez egy pánikreakció, hiszen hiába hozták a szankciókat az EU-ban, nem sikerült térdre kényszeríteni Vlagyimir Putyin orosz elnököt sem, sem pedig az orosz gazdaságot. Bíznak abban, hogyha háborús húrokat pengetnek, akkor talán sikerülhet.
Arról beszél a francia elnök, hogy Franciaország egy atomnagyhatalom, ám úgy tűnik, elfelejti, hogy Franciaország nem egy sziget, ha Oroszországgal oda-vissza atomcsapással fenyegetik egymást és meg is tennék azt, akkor ebből Európa sokkal rosszabbul jönne ki, mint az oroszok, már csak a területi nagyság miatt is
– mondta el a szakértő.
Horváth József kifejtette, hogy Emmanuel Macron szeretne valahogy bekerülni a történelemkönyvekbe, felmutatni valamit, és nem mellesleg nem tudni, hogy mennyire képzeli el magát valamelyik nemzetközi szövetség vezetői székébe. Az EU? A NATO? Az ENSZ? Macron elnök bármelyik széket kinézheti, ám ehhez külpolitikai sikert kell felmutatnia.
Egyszerűen, józan ésszel nem felfogható, hogy miért mond ilyeneket Macron, miközben a francia vezérkari főnök megjegyezte, jelenleg nincs elég katonájuk sem
– emelte ki a szakértő, aki szerint a józan észnek győzedelmeskednie kell. Úgy fogalmazott:
Macron nem egy katonatípus. Előbb célszerűbb lenne egy alap katonai kiképzésen részt vennie, hogy tudja, hogy egyáltalán mit követel meg az állampolgáraitól
A franciáknak sok történelmi tapasztalatuk van az oroszokkal kapcsolatban és egyik sem túl rózsás – jegyezte meg a szakértő.
Magyar Nemzet
Kiemelt képen: Emmanuel Macron francia elnök a párizsi Elysee elnöki palotában, 2023. november 9-én. © Ludovic Marin, AFP
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…