Emlékezés a barátra, Solti Borbálára

Ma délben ért a hír, tragikus hirtelenséggel reggel eltávozott barátom, sokunk kedves barátja Solti Borbála.

Arcomra fagyott a mosoly, nem szégyenlem bevallani – sírva fakadtam. A halál magánügy általában, velünk van első percünktől, ezt tudva tudjuk. Miért is van, hogy most mégis a nyílvánossághoz fordulok bánatommal és kimondom elviselhetetlen szégyenemmel? Mert aki most önönmagáról döntött talán elkeseredettségében, kilátástalanságában sorsáról, az sokunk, elviselhetetlenül sokunk szeretetét tiszteletét vívta ki és úgy tűnik sorsa alakulásával magára maradt, mert magára hagytuk.

Bori intézménnyé vált az elhíresült családi vállalkozásával Solymáron, mert étterme nem csak csodálatos étkeivel és figyelmes, személyre szabott felszolgálásáról volt híres, hanem a Klingerhoff családi vállalkozás lányaival és határon kívülre szakadt honfitársaink rendszeres alkalmazásával a háttérben évtizedekig helyt adott az őszinte gondolatoknak, véleménycseréknek Nemzetünk sorsáért aggódó politikai együttléteknek.

Az itt hosszú ideig, évtizedig otthont találó Solymári Konzervatív Kör közéletünk legismertebb szereplőit, alakítóit láthatta színvonalasan vendégül, kielégíthetetlen információ éhségének csillapítására, alkotó vitáknak ötleteknek rendszeresen helyt adva. De betérhetett a fáradt vándor bármikor hozzá, nem is kellett fogyasztani, Bori személyes ügyként kezelte szeretett vendégeit inkább barátként családtagként fordulhatott hozzá mindenki gondjával, problémájával. Így voltam ezzel jómagam is a kilencvenes évek elejétől szeretett párommal, Györgyikével együtt, aki hirtelen haláláig személyes barátságot ápolt Borbálával. Otthonunkban is vendégül láttuk, számos közös élményünk volt vele, pedig Bori intézménnyé vált vendéglője folyamatos 24 órás üzem volt . Nagyon sokunk csodálatát vívta ki, hogy sohasem volt fáradt, erős asszony volt, telve mosollyal, mely örökkön a vele szemben álló barátnak szólt. Pedig barátai tudták,hogy évtizedes ballasztot hordott fölöslegesként magával, ami rendszeresen visszafelé húzta, terhelte nem könnyű életét, egyre több gondot okozva személyének. Bizony jószerivel magára maradt ebben is, de hát ezzel majd mindannyian így vagyunk.

Munka és alkotó teve ennek ellenére nem lankadt, szinte végsőkig kiszipolyozta magát,  mosolyogva!

Sorsa százezernyi sorshoz hasonlóan úgy alakult, mint a mai magyar valóság többsége. Álmodni mert nagyot. Tévedése volt, hogy a tankokként viselkedő bankokhoz fordult ő is gyógyírt remélve. De a bank érzéketlensége egyirányúan hat és rendszerint feneketlen kútként viselkedik, hiába ejtünk bele pénzt, csengését már nem halljuk. Az ördögmotolla bankhitel Bori álmait is zátonyra futotta sajnos, sok százezer sorstársához hasonlóan.

Igenis volt benne erő az újrakezdésre, volt tartaléka, mert hitt munkakedvében, tehetségében, szakképzettségeiben és főként az emberekben – akiket joggal barátainak gondolt -, köztük bennem is. Vigasztalhatatlan és szomorú vagyok, mert bár bekértem szakmai önéletrajzát, rendszeresen hívtam, vendégül láttam álmodtam részére is elszakított Hazánk közösségeihez kirándulást, amire úgy tudtam készült, mégis önző módon elhanyagoltam, nem figyeltem olyan intenzitással kétségbe esett burkolt üzeneteire, amennyire szükséges lett volna.

Három nappal tragikus döntése előtt üzenetet küldött a drótpostán laptopomra a szeretetről, az egymásra odafigyelésről és az emberi szolidaritásról. Kérte, hogy küldjem barátaimnak tovább, elakadt nálam én voltam a végállomás, elvből! És a fejem verem a falba, hogy önzésemben most nem hívtam fel, nem éreztem rá, hogy üzenete kapaszkodás volt az utolsó szalmaszálba, hogy segítőkészsége, odafigyelése egyirányú utca volt, amibe jószándékkal besétált, mert többnyire nem nyert viszonzást. Korunkból egyénisége kilógott, mert átkozott nyomorunk és küzdelmünk jelenkorunk emberét – különösen nagyvárosban – önzővé tette csak önnönmagára odafigyelővé, jó esetben talán családjára. Most már hiába az elkeseredés a pótolhatatlanság élményével kell szembesülnünk, csodás mosolya, mely szinte csak asszonyoméhoz volt hasonlítható, már belefagyott örök élményként lelkeinkbe.

Tanuljunk ebből barátaim, mert hiába a sietség, az emberi élet teljessége csak családunkkal és barátainkkal együtt képzelhető el, mert Nemzetünk jövője azon is múlik, hogy vissza tudjuk -e állítani élő szövetként azt a társadalmi szolidaritást, amit az önkényuralom és diktatúra évtizedei megkíséreltek végleg szétbontani, amire még rátett az utóbbi húsz év rombolása a pénz utáni hajsza mammonja.

Solti Borbála, szeretetben megelőzte korát és halálával is üzeni, minden eddiginél jobban figyeljünk egymásra, a szeretetlenséget végleg hagyjuk magunk mögött.

Drága Bori, bocsásd meg önzőségem, hidd el szerettelek és sokan, nagyon sokan szerettünk és tiszteltünk!

Drága emléked részemmé vált és segít további Nemzetépítő munkámban. Minden további cselekedeteimben benne leszel ,halálod,nem volt értelmetlen.,mert szeretetre tanít valamennyiünket!

Adjon az Isten Neked megnyugvást!

Örök és hű barátod

Reiner Péter Budapest 2010. május

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!