KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Elsők közt érkezett a magyar segítség a gátrobbantás áldozatainak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Magyarország ismét az elsők között sietett Ukrajna segítségére a Nova Kahovka-i gátrobbantás után, amely miatt több tízezer embert kellett evakuálni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója éppen a súlyosan érintett Herszon és környéke körül tett látogatást, amikor a katasztrófa megtörtént, így a helyszínről azonnal részt vehetett a koordinációban.

– Az emberek menekülnek a térségből, de a tragédia ellenére a többségük nem megy messzire, legfeljebb Mikolajivig vagy Odesszáig. Az ő elszállásolásukat a legsürgetőbb megoldani. Folyamatos kapcsolatban vagyunk a kormányzósággal, sorra látogatjuk a közösségi helyeket, felmérjük, hogy mire van szükségük – érte utol lapunk Ukrajnában Lehel Lászlót. Elmondása szerint az újabb csapás nagyon megrázta a helyieket és őket is.

 

Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy vajon hol van a lélek terhelhetőségének határa? Gondoljunk csak bele, milyen lehet annak a herszoni családnak, amely elmenekült a háború elől, majd visszatért, miután az ukrán erők visszafoglalták a várost. Erre most elmossa az árvíz a házukat

– magyarázta.

Magyar segítség érkezik Herzonba.
Magyar segítség érkezik Herszonba. Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

Elmondása szerint mindenesetre Magyarország ismét a legelsők között sietett a bajbajutottak segítésére, amiben nagy szerepe volt annak, hogy már hosszú évek óta jelen vannak a térségben. – Tárgyalásaim során mindenütt nagyon örültek a magyaroknak – tette hozzá.

Az Ökumenikus Segélyszervezet szerdai közleményéből kiderül, partnerszervezetükön keresztül első körben azonnali segítséget nyújtottak 350 bajba jutott háztartásnak: elsősegélykészletet, valamint zseblámpát, telefon- és laptoptöltőket, gyertyát, takarót tartalmaznak, ami nagy segítség az érintett, illetve evakuált lakosoknak, hiszen várhatóan nem lesznek közműszolgáltatások – víz, villany, gáz – bizonytalan ideig a térségben. Azóta újabb szállítmányok indultak útnak.

Elindítottunk egy húsztonnás szállítmányt, csütörtök délután már el is hagyta Beregszászt. Ilyenkor a tartós élelmiszer és a higiéniai felszerelés a legfontosabb. A legegyszerűbb dolgokra kell gondolni, amit a nagy sietségben nincs idő összekapni a menekülőknek: szappan, fogkefe, mosószer, törölköző, WC-papír

Ez is érdekelheti:  Ennyit még biztosan nem látta ölelkezni Dobrev Klárát és Karácsony Gergelyt, mint ebben a videóban!

– sorolta Lehel László, hogy mi ilyenkor a prioritás.

Magyar segítség érkezik Herzonba.
Magyar segítség érkezik Herszonba. Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

Az elnök-igazgató szerint azonban közben már a jövőre is gondolnak, igyekeznek a helyszínen beszerezni azokat a felszereléseket, amelyek egy árvíz után szükségesek lehetnek, például gumicsizmákat, fertőtlenítőszereket, vagy szivattyúkat a pangó víz eltávolítására. Ehhez Magyarországon gyűjtést is indítottak. Sőt, a háború utáni időszakkal is terveznek: egy herszoni partnerszervezetüknek korábban annyira megtetszett a magyar rendszer, hogy annak mintájára – magyar támogatással – anya- és krízisotthont építettek, amely reményeik szerint újraindulhat.

Elárulta azt is, hogy alig egy órányira Herszontól, Mikolajivban apró, mintegy 30 fős magyar közösség is él, akiket szintén segélyszállítmánnyal támogattak.

Közben Magyar Levente külügyi államtitkár 34 autóbusz átadását jelentette be Ukrajnának, amelyeket a Volánbusz Zrt. ajánlott fel – ezek nagy része is az árvizek sújtotta területekre megy. – Az ukrán nép barátjaként folyamatosan készen kell állnunk arra, hogy mindig a legrugalmasabban, a leghatékonyabban és gyorsan tudjunk reagálni – jelentette ki. Az államtitkár leszögezte, „Magyarország igyekszik megadni mindazt a segítséget, amire az ukrán népnek szüksége van”.

MIKITA, Viktor; MAGYAR Levente
Autóbuszokat adományozott a Volánbusz a háborús károkat elszenvedett ukrán régiók számára. Fotó: Nemes János

 

Magyar Nemzet

Kiemelt kép: A Dnyeper folyón lévő Nova Kahovka-i víztározó részleges megsemmisítése előidézte árvízből mentik az embereket Herszonban 2023. június 7-én. (Fotó: MTI/EPA/Mikola Timcsenko)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük