Elmélkedés a legutóbbi párizsi tömeggyilkosságról és a cionizmusról

Az alábbi cikk szerzője egy volt cionista, másként gondolkodó, izraeli újságíró, aki hajdanán az Irgun nevű terrorszervezet tagjaként harcolt Izraelért. Függetlenül attól, hogy az ember egyetért-e egy-egy megállapításával, vagy nem, érdemes elolvasni kissé gunyoros hangú írását, mert érdekes adalékokkal járul hozzá az események jobb megértéséhez.

2015. január 18. „ICH” – A három iszlám terrorista büszke lehetne magára, ha megélte volna a következményeket. Két (izraeli mértékkel hétköznapi) támadással rémületbe ejtették egész Franciaországot, embermilliókat csődítettek ki az utcára, több mint 40 államfőt tereltek egybe Párizsban. Zsidó és egyéb szóba jövő célok védelmére katonák és rendőrök ezreinek a mozgósításával megváltoztatták a francia fővárosnak és sok francia városnak a képét. Napokon keresztül ők uralták világszerte a híreket.

Három terrorista, akik bizonyára magányosan cselekedtek. Három!!!

Ez Európa és Amerika szerte minden jövőbeli terrorista számára bizonyára óriási útmutatásnak számít. Szinte felhívás egyének és jelentéktelen csoportok számára, hogy ugyanezt tegyék mindenfelé.

A terrorizmus félelemkeltést jelent. A háromnak Párizsban ez nagyon sikerült. Rémületbe ejtették a francia lakosságot. Ha három, kiképzés nélküli fiatalember képes erre, képzeljük el, mit tudna tenni 30, vagy 300!

Őszintén szólva, nem szeretem a nagy tüntetéséket. Az én időmben rengeteg tüntetésen vettem részt, tán több mint 500-on, de mindig a létező hatalom ellen. Sosem vettem részt a kormány által szervezett tüntetésen, még akkor sem, ha a szándék jó volt. Azok nagyon emlékeztetnek engem a néhai Szovjetunióra, a fasiszta Olaszországra, vagy rosszabbra. Köszönöm, ez nem nekem való.

Ez a tüntetés is visszafelé sült el. Nem csak azt bizonyította, hogy a terrorizmus hatékony, nem csak hasonló támadásokra késztet, de a megszállottak elleni valódi harcnak is ártott.

Hogy hatékonyan harcoljunk, először a megszállott helyébe kell képzelnünk magunkat és igyekezni megérteni, hogy milyen erő készteti a helyben született, fiatal muszlimot ilyen tettekre. Kik ők? Hogy gondolkoznak? Mit éreznek? Milyen körülmények között nevelkednek? Mi tehető a megváltoztatásukért?

És ki masírozott a legelső sorban, győztesként sugárzó arccal?

A mi saját és egyetlen Bibink. (Binjamin Netanyahu ¨C a ford.)

 

Hogyan keveredett ő oda? A tények pillanatok alatt kiderültek. Kiderült, hogy meg sem hívták. Ellenkezőleg: Francois Hollande elnök kifejezetten megüzente neki: kérem, ne jöjjön. A tüntetést a jelenléte zsidó szolidaritási látványossággá tenné, a sajtószabadság és más „demokratikus értékek” melletti kiállás helyett. De Netanyahu ment, két szélsőjobboldali miniszterrel az uszályában.

Miután a második sorban kapott helyett, azt tette, amit az izraeliek általában: az előtte álló afrikai, fekete bőrű elnököt félrelökte és befurakodott az első sorba.

Mihelyt ott volt, nekiállt integetni a teraszokon álló emberek felé, végig az egész úton. Úgy ragyogott, mint egy római császár a győzelmi felvonulásán. Az ember csak találgathatja, hogy Hollande és a többi államfő, akik megpróbáltak ünnepélyes és gyászos képet vágni, mit érezhettek a Chutzpah-nak (Jiddis: gátlástalan pimaszság ¨C a ford.) eme bemutatóján.

Netanyahu a választási kampánya részeként ment Párizsba. Veterán kampányolóként tudta, hogy zsinagógalátogatásokkal és büszke zsidó beszédekkel eltöltött három párizsi nap többet ér, mint otthon három, sárdobálással eltöltött hét.

A kóser áruházban meggyilkolt négy zsidó vére még meg sem száradt, amikor az izraeli vezetők fölszólították a franciaországi zsidókat, hogy csomagoljanak és menjenek Izraelbe, mert mindenki tudja, hogy az a legbiztonságosabb helye a földnek.

Ez szinte önműködő, cionista, zsigeri válasz. A zsidók veszélyben vannak. Az egyetlen biztos menhelyük Izrael. Siessetek és jöjjetek. Másnap az izraeli lapok boldogan jelentették, hogy 2015-ben 10 000-nél több zsidó tervezi, hogy a növekvő antiszemitizmus miatt ide jön élni.

Látható, hogy Franciaországban és más európai országokban van antiszemitizmus, de valószínűleg sokkal kisebb, mint az iszlámgyűlölet. A francia földön folyó zsidó-arab harcnak nem sok köze van az antiszemitizmushoz. Ezt a harcot Észak-Afrikából importálták.

Amikor az algériai szabadságharc 1954-ben kitört, a zsidóknak térfelet kellett választaniuk. Majdnem mindegyikük úgy döntött, hogy Franciaországot, a gyarmatosító hatalmat támogatja az algériai néppel szemben.

Ennek megvan a történelmi háttere. 1870-ben a francia igazságügyi miniszter, Adolphe Cremieux, aki történetesen zsidó volt, francia állampolgárságot adományozott minden algériai zsidónak, amivel elválasztotta őket muszlim szomszédjaiktól.

Az Algériai Felszabadítási Front (FLN) mindent megtett, hogy a helyi zsidókat a maga oldalára állítsa. Tudom, mert valamennyire benne voltam. A franciaországi földalatti szervezetük felkért engem, hogy állítsunk fel egy izraeli támogató csoportot algériai hitsorsosaik meggyőzésére. Megalapítottam az „Izraeli Bizottság a Szabad Algériáért” szervezetet és készítettem anyagokat, amelyeket az FLN használt a zsidók megnyerésére.

Hiába. A helyi zsidók, büszkén a francia állampolgárságukra, rendíthetetlenül támogatták a gyarmatosítókat. Végül a zsidók főszerepet vittek az OAS -ban, a szélsőséges francia földalatti szervezetben, amely véres küzdelmet folytatott a szabadságharcosokkal. A végeredmény az lett, hogy a franciákkal együtt gyakorlatilag minden zsidó elmenekült Algériából, amikor a számadás ideje elérkezett. Nem  Izraelbe mentek. Szinte valamennyien Franciaországba mentek. (Nem úgy, mint a marokkói vagy tunéziai zsidók, akik közül sokan mentek Izraelbe. Általában a szegényebbek és kevésbé képzettek választották Izraelt, míg a francia nevelésű elit Franciaországba és Kanadába ment.)

(Egy izraeli szerző írta ¨C talán Israel Shamir ¨C, hogy az európai zsidók IQ-ja, ha az európai átlagot 100-nak vesszük, 120-as. Nem a zsidók magasabb rendű intelligenciáját akarta ezzel igazolni, mert a folytatás úgy hangzott, hogy az izraeli zsidóké ¨C ha jól emlékszem ¨C 70-es. Szerinte az intelligens zsidók nem hagyták el jól fizetett, bankigazgatói, lapszerkesztői európai állásaikat, viszont tömegével mentek azok, akik az átlagnál jóval alacsonyabb izraeli IQ-ért felelősek. Hogy ez igaz, vagy nem, azt nem tudom, de számomra megerősítette az a tény, hogy a gázai bombázások idején zsidók tömegei nézték azt gyönyörködve, táncra perdülve és örömujjongásban törve ki egy-egy nagyobb robbanás alkalmával. Ilyet nem szoktak 120-as IQ-jú emberek tenni, már csak a jó hírük megőrzése érdekében sem.)

Amit ma látunk, az ennek az algériai muszlimok és zsidók közti háborúnak a folytatása francia földön. Mind a négy „francia” zsidó, akiket a támadásban megöltek, Észak-afrikai nevet viselt és Izraelben temették el őket.

Ez sem ment gond nélkül. Az izraeli kormány nagy nyomást gyakorolt a négy családra, hogy itt temettessék el a fiaikat. Ők Franciaországban akarták őket eltemetni az otthonuk közelében. A temetési költségek körüli hosszas alkudozás után a családok végre beleegyeztek.

Azt mondják, hogy az  izraeliek szeretik a bevándorlást, de nem szeretik a bevándorlókat. Ez biztosan igaz az új „francia” bevándorlókra. A legutóbbi években sok „francia” turista jött ide. Gyakran váltottak ki ellenszenvet. Különösen, amikor lakásokat kezdtek el felvásárolni a Tel avivi tengerparton, majd üresen hagyták, mint egyfajta biztosítást, miközben helyi fiatalemberek nem találnak lakást, vagy nem tudnak hozzá jutni a főváros környékén. Gyakorlatilag az összes „francia” turista és bevándorló Észak-afrikai származású.

Amikor megkérdezik, hogy mi űzi őket Izraelbe, az egyhangú válaszuk: az antiszemitizmus. Ez nem új jelenség. Tény, hogy az izraeliek túlnyomó többségét, vagy a szüleiket, nagyszüleiket az antiszemitizmus űzte ide.

A két fogalom, az antiszemitizmus és a cionizmus, majdnem egy időben született a 19. század vége felé. Theodor Herzl, a cionista mozgalom alapítója akkor öntötte formába az eszméit, amikor egy bécsi újság külföldi tudósítójaként Párizsban dolgozott a Dreyfus per idején, amikor Franciaországban a rosszindulatú antiszemitizmus a tetőfokán volt. (Az antiszemitizmus természetesen rossz kifejezés, mert az arabok is szemiták. A fogalmat általában a zsidógyűlöletre alkalmazzák.)

Herzl később kifejezetten antiszemita vezetőket nyert meg Oroszországban és másutt, kérve a segítségüket és megígérve, hogy minden zsidót elvisz az útjukból. Így tettek az utódai is. 1939-ben az Irgun földalatti szervezet fegyveres támadást tervezett Palesztinába a lengyel hadsereg mélységesen antiszemita tábornokainak a segítségével. (Csak közbevetőleg: a cionisták a nácikkal is együttműködtek. – a ford.) Az ember elgondolkodhat, hogy Izrael állama 1948-ban létrejött volna-e, ha nem lett volna holokauszt. Legutóbb másfél millió orosz zsidó menekült Izraelbe az antiszemitizmus miatt.

A cionizmus a 19. század végén született az antiszemitizmus kihívására adott közvetlen válaszként. A francia forradalom után a nemzeti eszme meggyökeresedett az európai népeknél, nagynál és kicsinél, és valamennyi nemzeti mozgalom többé-kevésbé antiszemita volt.

A cionizmus alapvető hite az volt, hogy zsidók sehol sem tudnak élni, csak a zsidó államban, mert az antiszemitizmus győzelme másutt elkerülhetetlen. Élvezzék bár a zsidók a szabadságukat és jólétüket Amerikában ¨C ez előbb-utóbb véget ér. Pusztulásra vannak ítélve, mint a zsidók mindenütt, Izraelen kívül.

A legújabb párizsi gaztettek csak megerősítik ezt az alapvető hiedelmet. Nem sok részvét volt tapasztalható Izraelben, inkább valami titkos diadalérzet. Az átlag izraeli zsigeri válasza: „Nem megmondtuk!”, majd: „Gyere gyorsan, míg nem késő!”

Többször próbáltam arab barátaimnak megmagyarázni, hogy az antiszemitizmus a palesztin nép legnagyobb ellensége. Az antiszemitizmus segítette Palesztinába űzni a zsidókat, és ma újra azt teszi. Az új bevándorlók közül bizonyára sokan fognak a Zöld Vonalon túl letelepedni a megszállt palesztin területen, az ellopott arab földön.

Az a tény, hogy a párizsi támadásoknak Izrael a haszonélvezője, néhány arab médiumban azt a hitet keltette, hogy az egész ügy a valóságban „hamis zászló” művelet. Ebben az esetben tehát a tetteseket az izraeli Mossad manipulálta.

Egy bűnügy után mindig az az első kérdés, hogy „cui bono”, kinek használ. Nyilvánvaló, hogy a bűntény egyetlen nyertese Izrael. De azt a következtetést levonni, hogy Izrael bújik meg a dzsihádisták háta mögött, az ostobaság csúcsa.

A valóság az, hogy az európai dzsihádizmus csak a muszlimoknak árt. A fanatikusok minden faja általában a legveszedelmesebb ellenségeiket segíti. A három muszlim férfi, akik a párizsi szörnyűségeket végrehajtották, nagy szívességet tett Binjamin Netanyahunak.

Írta: Uri Avnery

http://www.informationclearinghouse.info/article40739.htm

Fordította: Fehér Farkas

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)