Elhallgatja a baloldali sajtó Karácsonyék újabb, bűncselekménygyanús botrányát
Súlyos bűncselekmények gyanúját is felvető, újabb külföldi finanszírozási botrányra derült fény a baloldalon, ami Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányát érinti, ám a magát függetlennek nevező sajtóban eddig semmilyen hír nem jelent meg az ügyről.A Magyar Nemzet munkatársai egy hete hozták nyilvánosságra, hogy rengeteg dokumentum, többek között belső levelezések és hangfelvételek jutottak el hozzájuk, feltehetően Karácsony Gergely közvetlen bizalmi köréből. A leleplező anyagok alapján cikksorozatot indítottak, amelyben bemutatják, hogyan működik a Karácsonyék és a baloldal belső világa. Az információs csomag feldolgozása azóta is zajlik, amelynek eredményeként eddig feltárták, hogy már a 2019-es önkormányzati választások idején külföldről finanszírozták Karácsony Gergely kampányát.Az első cikk megjelenése óta ez már a hetedik nap, de a magát függetlennek nevező sajtóban eddig még semmi nyoma nincs a botrányos ügynek. Május hetedike óta nem tartják említésre érdemesnek, hogy Karácsonyék 2019-es kampányába bűncselekmények gyanúját is felvető módon juttattak több tízmillió forintot rejtélyes külföldi forrásból. Sem az Index, sem a Telex, sem a HVG, sem a 24, sem a 444, sem a Népszava, sem pedig a 168 óra felületein nem olvashattunk erről, mint ahogy az RTL Klub, az ATV és a Klubrádió hírműsoraiban sem láthatott-hallhatott beszámolót a közönség a főpolgármester és a baloldal újabb botrányáról.
Összefoglaljuk a Magyar Nemzet által eddig feltárt részleteket, amelyekből kiderül, hogyan épül fel, és kik a kulcsszereplői annak a struktúrának, amellyel Karácsonyék igyekeztek lepapírozni a 2019-es önkormányzati választások idején a külföldről érkező pénzt.
A pénz forrása
Egy gépjárművek bérbeadásával foglalkozó cégen keresztül érkezett, mégpedig külföldről az a tekintélyes összeg, amellyel Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampányát finanszírozták 2019-ben. A kampányt a Mindenki Budapestért Egyesület (Mibu) bonyolította, a szükséges pénzforrást pedig kísértetiesen hasonló módon teremtették elő, mint a szintén Karácsony nevével fémjelzett 99 Mozgalom a 2021-es baloldali előválasztási kampányban.
Az egyik Tordai Csaba
A finanszírozási technikában mindkét esetben ugyanazok a személyek voltak a kulcsfigurák. Tordai Csaba, aki Karácsony Gergely jó barátja és jelenleg jogi főtanácsadója a Városházán, régi baloldali káder, hiszen a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára volt Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon kormányzása idején. A már említett autókölcsönző cég, név szerint a Bakony Rental Kft. ügyvezető-tulajdonosa nem más, mint Tordai élettársa, Mravik Zsolt, aki szintén felbukkant az elmúlt években Karácsony Gergely környezetében.
A másik Perjés Gábor
A másik kulcsember Perjés Gábor, akit a 99 Mozgalom „adománygyűjtő” akciójában Karácsony pénzhordó embereként ismert meg a nyilvánosság. Perjés a Mibu akkori irányítója volt, és ő fizette be a készpénzben kapott összegeket az egyesület bankszámlájára. Szintén az ő aláírásával készültek a szervezet állítólagos adománygyűjtő dobozainak felnyitását dokumentáló jegyzőkönyvek.
A pénz útja
A már hivatkozott korábbi Magyar Nemzet-cikkben cégadatok, jegyzőkönyvek és bankszámla-kivonatok bemutatásával feltárták, hogy milyen módon érkezett a Bakony Rental Kft.-hez egy rejtélyes külföldi céggel kötött tanácsadói szerződés címén 112 millió forint. Ebből – a lap információi szerint – 75 millió forintot egy, a Városházán dolgozó közvetítőn keresztül Mravik Zsolt, a kft. tulajdonosa készpénzben továbbított Perjés Gáborhoz, a Mibu vezetőjéhez. Perjés pedig az egyesület bankszámlájára több részletben befizetett alkalmanként tízmillió forintot meg nem haladó összegeket. Azért kellett figyelnie az egyes befizetések nagyságára, mert a pénzmosás elleni törvény értelmében 10 millió forintos összeghatár felett már nyilatkoznia kellett volna a pénz eredetéről.
A papírozás
A Mibu bankszámlájára befizetett pénzek „lepapírozását” szolgálhatták azok a – korábbi Magyar Nemzet-cikkben szintén bemutatott – jegyzőkönyvek, amelyek az egyesület állítólagos adománygyűjtő dobozainak felnyitásáról készültek.
Bűncselekmények gyanúja
A lap által megkérdezett jogász szerint több bűncselekmény elkövetésének gyanúját is felveti Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányának külföldi finanszírozása, illetve annak gyakorlati megvalósítása. Ifj. Lomnici Zoltán állítja, ha a cikkekben leírtak bizonyítást nyernek, úgy a kft. ügyvezetője hűtlen kezelés és sikkasztás miatt felelhet, a cég vezetése és Perjés is érintettek lehetnek pénzmosás és költségvetési csalás elkövetésében.
Az öt évvel ezelőtti cselekmények jogi konzekvenciáiról elmondta: büntetőeljárás, nyomozás indulhat a külföldi cég által kifizetett pénz eredetének feltárása érdekében.
A büntetőeljárásban ellenőrizhető a Bakony Rental Kft. által kifizetett 75 millió forint alapjául szolgáló teljesítés valós, esetleges fiktív volta is. A szóban forgó strómangyanús önkormányzati képviselő esetében vizsgálható a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény esetleges megvalósulása is.
A főpolgármestert akkor terheli büntetőjogi felelősség, ha a finanszírozási folyamatról, illetve annak esetleges bűnös voltáról tudott. Ebben az esetben a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja vetődhet fel.
Origo
Kiemelt kép: Magyar Nemzet/Havran Zoltán
Az első cikk megjelenése óta ez már a hetedik nap, de a magát függetlennek nevező sajtóban eddig még semmi nyoma nincs a botrányos ügynek. Május hetedike óta nem tartják említésre érdemesnek, hogy Karácsonyék 2019-es kampányába bűncselekmények gyanúját is felvető módon juttattak több tízmillió forintot rejtélyes külföldi forrásból. Sem az Index, sem a Telex, sem a HVG, sem a 24, sem a 444, sem a Népszava, sem pedig a 168 óra felületein nem olvashattunk erről, mint ahogy az RTL Klub, az ATV és a Klubrádió hírműsoraiban sem láthatott-hallhatott beszámolót a közönség a főpolgármester és a baloldal újabb botrányáról.
Összefoglaljuk a Magyar Nemzet által eddig feltárt részleteket, amelyekből kiderül, hogyan épül fel, és kik a kulcsszereplői annak a struktúrának, amellyel Karácsonyék igyekeztek lepapírozni a 2019-es önkormányzati választások idején a külföldről érkező pénzt.
A pénz forrása
Egy gépjárművek bérbeadásával foglalkozó cégen keresztül érkezett, mégpedig külföldről az a tekintélyes összeg, amellyel Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampányát finanszírozták 2019-ben. A kampányt a Mindenki Budapestért Egyesület (Mibu) bonyolította, a szükséges pénzforrást pedig kísértetiesen hasonló módon teremtették elő, mint a szintén Karácsony nevével fémjelzett 99 Mozgalom a 2021-es baloldali előválasztási kampányban.
Az egyik Tordai Csaba
A finanszírozási technikában mindkét esetben ugyanazok a személyek voltak a kulcsfigurák. Tordai Csaba, aki Karácsony Gergely jó barátja és jelenleg jogi főtanácsadója a Városházán, régi baloldali káder, hiszen a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára volt Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon kormányzása idején. A már említett autókölcsönző cég, név szerint a Bakony Rental Kft. ügyvezető-tulajdonosa nem más, mint Tordai élettársa, Mravik Zsolt, aki szintén felbukkant az elmúlt években Karácsony Gergely környezetében.
A másik Perjés Gábor
A másik kulcsember Perjés Gábor, akit a 99 Mozgalom „adománygyűjtő” akciójában Karácsony pénzhordó embereként ismert meg a nyilvánosság. Perjés a Mibu akkori irányítója volt, és ő fizette be a készpénzben kapott összegeket az egyesület bankszámlájára. Szintén az ő aláírásával készültek a szervezet állítólagos adománygyűjtő dobozainak felnyitását dokumentáló jegyzőkönyvek.
A pénz útja
A már hivatkozott korábbi Magyar Nemzet-cikkben cégadatok, jegyzőkönyvek és bankszámla-kivonatok bemutatásával feltárták, hogy milyen módon érkezett a Bakony Rental Kft.-hez egy rejtélyes külföldi céggel kötött tanácsadói szerződés címén 112 millió forint. Ebből – a lap információi szerint – 75 millió forintot egy, a Városházán dolgozó közvetítőn keresztül Mravik Zsolt, a kft. tulajdonosa készpénzben továbbított Perjés Gáborhoz, a Mibu vezetőjéhez. Perjés pedig az egyesület bankszámlájára több részletben befizetett alkalmanként tízmillió forintot meg nem haladó összegeket. Azért kellett figyelnie az egyes befizetések nagyságára, mert a pénzmosás elleni törvény értelmében 10 millió forintos összeghatár felett már nyilatkoznia kellett volna a pénz eredetéről.
A papírozás
A Mibu bankszámlájára befizetett pénzek „lepapírozását” szolgálhatták azok a – korábbi Magyar Nemzet-cikkben szintén bemutatott – jegyzőkönyvek, amelyek az egyesület állítólagos adománygyűjtő dobozainak felnyitásáról készültek.
Bűncselekmények gyanúja
A lap által megkérdezett jogász szerint több bűncselekmény elkövetésének gyanúját is felveti Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányának külföldi finanszírozása, illetve annak gyakorlati megvalósítása. Ifj. Lomnici Zoltán állítja, ha a cikkekben leírtak bizonyítást nyernek, úgy a kft. ügyvezetője hűtlen kezelés és sikkasztás miatt felelhet, a cég vezetése és Perjés is érintettek lehetnek pénzmosás és költségvetési csalás elkövetésében.
Az öt évvel ezelőtti cselekmények jogi konzekvenciáiról elmondta: büntetőeljárás, nyomozás indulhat a külföldi cég által kifizetett pénz eredetének feltárása érdekében.
A büntetőeljárásban ellenőrizhető a Bakony Rental Kft. által kifizetett 75 millió forint alapjául szolgáló teljesítés valós, esetleges fiktív volta is. A szóban forgó strómangyanús önkormányzati képviselő esetében vizsgálható a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény esetleges megvalósulása is.
A főpolgármestert akkor terheli büntetőjogi felelősség, ha a finanszírozási folyamatról, illetve annak esetleges bűnös voltáról tudott. Ebben az esetben a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja vetődhet fel.
Origo
Kiemelt kép: Magyar Nemzet/Havran Zoltán
Mementó 2006 emlékmű












