Életműve maradandó értéket hozott – Vizi Imrére emlékezve
Rutin telefon indult ma Erdélybe és a gyász és emlékezés borította el lelkem, meghallva a hírt, hogy elment egy perpetuum mobile, egy örökké feltöltött akkumulátor, egy magyarságügyi energiabomba.
Mindez Vizi Imre kiemelkedő egyénisége volt számomra ,nem is beszélve az egyetemes sportban, az oktatás és nevelő tevékenységben alkotott maradandó értékekről, ami személyéhez kötődött.
Áldott feleségemmel már kilencvenes évek legelején szorosan együttműködtünk Imre által kezdeményezett testvériskolai szervezet létrehozásáben,hogy csak két iskolát említsek a budapesti Szilágyi és Toldy gimnáziumokkal fenntartott gyümölcsöző kapcsolat megteremtésében és működtetésében,melyek hozzájárultak Kolozsvárott a Bátori Líceum magyar alapintézményként történt megmaradásához,mely küzdelemnek Lázár Baba mellett Vízi Imrének is óriási szerepe volt.
Az Imre által létrehozott Theodidaktosz Alapítványról is szót kell ejtenünk Kolozsvárott, benne a tehetség gondozó műhelyként Imre „gründolásában” felépített Szamos menti fiú és leány bentlakásokról,mely mindmáig a kolozsvári oktatás alapműhelyeinek számít ugyancsak, az Imre által alapított vendégházig Torockón.
Életműve maradandó értéket hozott létre és reménykedem,hogy gondoskodó és előrelátó egyénisége már jó előre megalapozta utódjait,hogy tovább működjenek az általa létrehozott nemzeti alapintézményei tovább segíthessék magyar közösségünket.
Lélekben elkísértem Imre barátomat utolsó útján Házsongárdon június 7-én és odatettem a magam gyászkoszorúját síremlékére.
Legyen emléked áldott! Béke poraidra!
Fájdalommal és tisztelettel barátod:
Reiner Péter
In memoriam Vizi Imre
Ki tudta még, hogy apostol voltál, Imre?
Minden tanulni vágyó, kolozsvári magyar diák, és nemcsak?!
Az apostoli hit, remény és cselekvés embere voltál! Kiben a szenvedély és konok kitartás mindvégig lobogott!
Férfi a pályán, a katedrán és a gáton is. Ki lelki szemeink előtt immár, még mindig élsportolóként lendül, s száll a labda kosárba, pontos poénként.., szűkebb baráti közösségünkben is, hol egyértelmű volt: a barátság komoly és kemény férfiak kiváltsága..!
Volt! Pedig mintha csak a klubvacsorák asztalánál élcelődnénk újra , úgy kezdem, írom s mondom ezt a búcsúzót. S érzem az utóbbi kolozsvári magyar évtizedek szellemi-erkölcsi mélyáramát s annak összetettségét, mely nélküle semmilyen módszerrel le nem írható, pedig valóságos, akkor is, ha csak metaforikusan érzékelhető már az egykori állapot. Hiszen Kolozsvár utolsó harmada históriájának talán legtanulságosabb, némelykor döbbenetes szellemi és morális, intézményépítő jelenségévé, alakjává lett, az eltérő korok parancsainak, lehetőségeinek, minőségeinek összevethetőségében.
Egy ilyen élsportolónak, oktatónak, tanárnak, közösségszervezőnek és intézményépítőnek a halála, mint amilyen Vizi Imre volt, egy nemzedék, egy értelmiségi létforma, egy morális magatartás autentikus illetékességének a hattyúdalát jelenti. Mert kitől is búcsúzunk, ha nem egy nagy, tanító életet még összefoglaló közösségi tétként megélni képes nemzedéktől?! Akinek befejezett élete, éppen annak a mélyáramnak a tanulsága és intim méltósága is!
Még előttünk talányos mosolya s pillantásának kutató huncutsága…Talán a rögeszmésen ránk találó halált is így fogadta.. S most, hogy három napon át érte szólt, kondult a harang is, rádöbbenhetünk, hogy minden harang hangja, a maradandó érték kiáltása az időben vagy időtlenségben. Ahogyan ő életében mindvégig tudta, hogy a számok költészetének eltulajdoníthatalan mágiája, zamata és időntúlisága sem elég a halhatatlansághoz, ha idejében nem és nem teszünk, önzetlenül nem cselekszünk, vállalva a küzdelemszükség folytonosságát. Ha a személyiség méltóságának restitúcióját nem követeljük minden elszemélytelenítő, eltömegesítő anyag- és haszonelvűség idején. S ha az eszmények szerint berendezett élet nem diadalmaskodik az eluralkodni bármikor kész káosz és zűrzavar fölött.
Béke poraidra , Imre! Amiként játszottál, tanítottál és küzdöttél, éltél és barátkoztál, olyan legyen az álmod, olyan a nyugalmad is! Nagyon megérdemelt s nemzedékek elismerésével koszorúzva!
S amit még barátként utánad küldhetünk: nincs nagyobb veszteség, mint az a tudat, hogy a helyed is betölthetetlen marad!
Kolozsvár, 2020. június 5.
Az Ambasador Klub baráti közössége nevében is
Kónya-Hamar Sándor
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű
