Együtt Szlovákiával a brüsszeli javaslat ellen
Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a küzdelmet az orosz energiaimport betiltását célzó brüsszeli javaslat ellen, az ugyanis brutális áremelkedést okozna mindkét országban – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
A tárcavezető a szlovák energiaügyi miniszterrel folytatott telefonbeszélgetését követően kiemelte, hogy az Európai Bizottság a napokban frontális támadást indított a magyar rezsicsökkentéssel szemben, miután a brüsszeli testület meg akarja tiltani, hogy Magyarország olcsóbb, Oroszországból érkező energiahordozókat vásároljon a jövőben.
„Mintegy 600 milliárd forinttal növelnék meg a Magyarország által fizetendő árát az energiaimportnak”
– figyelmeztetett.
„Ezzel gyakorlatilag agyonvágnák a rezsicsökkentést, és a magyar családok rezsiszámlái jelentős mértékben megemelkednének, tehát a magyar családokkal, magyar emberekkel akarja Brüsszel megfizettetni az ukránok Európai Unióba történő gyorsított felvételének és Ukrajna felfegyverzésének az árát”
– tette hozzá.
Szijjártó Péter elmondta, hogy a szlovák energiaügyi miniszterrel abban állapodtak meg, hogy a lehető legszorosabb együttműködésben harcolnak majd ezen brüsszeli javaslat ellen.
„Mind Magyarország, mind Szlovákia energiabiztonságát súlyosan sérti ez a javaslat. Jelentős mértékben növelné az energiaárakat mind Szlovákiában, mind Magyarországon, hogyha elvágnák a lehetőségét az olcsó energiaforrások megvásárlásának”
– mondta.
„Úgyhogy a szlovákokkal közös együttműködésben dolgozunk tovább ezen európai bizottsági javaslat ellen annak érdekében, hogy meg tudjuk védeni a magyar embereket, a magyar családokat egy brutális energiaáremeléstől”
– összegzett Szijjártó Péter.
Kiemelt képen: Szijjártó Péter Szentpéterváron 2024. október 10-én / Fotó: facebook
Legfrissebb anyagaink:
Nemzetegyesítés – kicsit másképpen
Elutasították a Pócs János elleni feljelentést – nem bűncselekmény bemutatni a valóságot
Lavrov: Zelenszkij egyértelműen megsértette Trumpot – „ez egy nyers és közvetlen provokáció”
Fedősztori vagy valóság? Az USA szerint leállt a hírszerzés, az oroszok szerint a radarok nem látják a hiperszonikus rakétákat
„Kijev olyan, mint egy frontváros: ez félelmetes” – de hol voltak nyolc évig a kijeviek, amikor Donyecket lőtték?
Zaharova: Kijev saját civiljeit támadja, majd Oroszországot vádolja – semmi sem drága a nyugati fegyverekért (videó)
Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja – „még Gyurcsányt is”






















