Egy évtized az Európai Unióban: hogyan csatlakozott Lettország az EU-hoz
Lettország – a Szovjetunió egyik volt tagköztársasága – pontosan 10 évvel ezelőtt, 2004-ben vált az Európai Unió teljes jogú tagországává. Arról, hogy miként került Lettország a EU-ba, egy jelenleg Dániában élő rigai nő, Szvetlana Mosztovaja mesélt az Oroszország Hangjának. Messziről, a nyolcvanas évek közepétől kezdte megvilágítani a témát. Akkor, a Gorbacsov-korszakban a köztársaságban nagy tömegeket vonzó függetlenségi mozgalom bontakozott ki, amelyet Népfrontra kereszteltek el.
Valóban népi mozgalom volt az – hangsúlyozta Szvetlana Mosztovaja.
– Lettország minden társadalmi és nemzeti ereje támogatta a mozgalmat. A független állam megteremtése volt a célja. Ennélfogva amikor 1990-ben népszavazást rendeztek a Szovjetunióból való kiválásról, a szavazópolgárok többsége a kiválás mellett szavazott. Ennek egyik oka az volt, hogy a lett gazdaság annak idején olyan fejlett, szilárd és sokoldalú volt, hogy azt hittük, fenn tudjuk tartani magunkat önálló országként. 1991-ben, amikor felbomlott a Szovjetunió, Lettország a többi szovjet tagköztársasághoz hasonlóan független országgá vált. Úgy tűnt, hogy megvalósult az, amiért a Népfront harcolt. Azonban… rövidesen kezdték felszámolni az üzemeket, munkanélküliség ütötte fel fejét, romlott a lakosság szociális ellátottsága, drágább lett a lakás.
A Népfront aktivistáit lassan kezdték kiszorítani a hatalomból. Rövidesen már sem a parlamentben, sem a kormányban nem találkozunk velük. Viszont megjelentek más emberek, többek között olyanok, akik külföldről jöttek, például, Vaira Vike-Freiberga, akit elnökké választottak. Ezek az emberek egyre nagyobb mértékben határozták meg a politikai irányvonalat. Mindenki számára világossá vált, hogy bennünket valamire fel akarnak készíteni. És ez a valami az Európai Unió.
A kilencvenes évek elején Lettországban az embereknek nem volt semmi kifogásuk az ellen, hogy országuk uniós tagországgá váljon. Azonban új politikusaink furcsa gazdasági politikát folytattak: felszámoltak, ill. leépítettek több eléggé versenyképes és nyereséges üzemet, kvótákat vezettek be a kivitelre-behozatalra, többek között nagyon kemény kvótákat szabtak meg az oroszországi exportra. Egyre inkább világosabbá vált, hogy helyettünk és kormányunk helyett valaki más hoz döntéseket, méghozzá valahol külföldön. Ez elégedetlenséget szült. Meg kell hogy mondjam, annak idején a Népfront egyik legfontosabb feladatának tartotta, hogy meg kell szabadultni attól, hogy bárki kívülről döntsön arról, mit kell tennie Lettországnak. Akkor a Szovjetunióról és Moszkváról volt szó, most pedig…?
Így, amikor felajánlották nekünk 2003-ban az uniós csatlakozást, az euroszkepticizmus sokkal nagyobb mérvű volt a nép körében a kilencvenes évekhez képest.
Azonban már mindent eldöntöttek helyettünk. Helsinkiben tárgyalások folytak 1999-ben, amiről a lett médiák rendkívül szűkszavúan tájékoztatták a nagyközönséget. Athénben 2003 áprilisában gyakorlatilag aláírták a csatlakozási szerződést. A többi már formalitás volt csupán. Ez kitűnt többek között az elnök beszédéből is, amelyben Vaira Vike-Freiberga tudomásra juttatta, hogy amennyiben az EU-csatlakozás kérdésében rendezett népszavazás eredménye negatív lesz, akkor bizonyos idő múlva újabb szavazást rendeznek.. és ezt újra és újra megismétlik…
A referendum eredménye ragyogó volt. Hivatalos adatok szerint a lakosságnak több mint egyharmada a csatlakozás ellen szavazott. A valóságban, amennyire tudomásom van róla, sokkal több ellenszavazat volt. Lettország ekként lépett be az Európai Unióba egy évtizeddel ezelőtt.
Mementó 2006 emlékmű
