Egy euróért adta el a Heineken a 300 millió eurót érő oroszországi üzletágát, benne 7 sörgyárat
A Heineken sörgyártó konszern eladta oroszországi üzletágának száz százalékát az orosz Arneszt cégcsoportnak, amely egy nagy kozmetikai, háztartási cikkeket és csomagolóanyagokat gyártó vállalat – jelentette be a holland cég sajtószolgálata.
“A HEINEKEN OROSZORSZÁGI ÜZLETÁGÁNAK VÉTELÁRA EGY EURÓ A RÉSZVÉNYEK SZÁZ SZÁZALÉKÁÉRT. AZ ÖSSZES FENNMARADÓ ESZKÖZ, KÖZTÜK HÉT OROSZORSZÁGI SÖRGYÁR, AZ ÚJ TULAJDONOSOKHOZ KERÜL” – JEGYEZTÉK MEG.
Visszavásárlási jog nincs. A Heineken 300 millió euróra becsülte az eladásból származó veszteséget.
Az “Arneszt” azt is vállalta, hogy visszafizeti az orosz üzletág belső adósságát a csoport anyavállalata felé mintegy százmillió euró értékben. Emellett az új tulajdonos ígéretet tett arra, hogy a következő három évben 1800 alkalmazottnak biztosít munkahelyet.
Az Amstel márka hat hónapon belül megszűnik, és más nemzetközi márkákat nem engedélyeznek Oroszországban, kivéve néhány regionális külföldi márka három évre szóló engedélyét – áll a közleményben. A holland cégnek ehhez semmi köze nem lesz.
Az augusztus eleji adatok szerint a szövetségi költségvetésnek a barátságtalan országok cégei által az oroszországi vállalkozások eladásáról szóló üzletekből származó bevételei 54, 27 milliárd rubelt tettek ki.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







