KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egy CSÜRHE tagjának tarthatom magam

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Kedves Nemzettársaim, kedves Barátaim!

Valaki felhívott ma reggel és javasolta, kapcsoljak át egy köztudottan nemzet romboló céllal létrehozott, vallásinak álcázott, behajtó-hülyítőként működő egyesület kizárólagos tulajdonában működő TV csatornára. A csatornából megtudhattam egy felkért történelemhamisítótól és a tegnap gyalázatos kiállításnak helyet adó, nemzeti zászlóinkat ellenségképként használó holokauszt központ igazgatójától, hogy valójában egy CSÜRHE tagjának tarthatom magam a Magyar Gárda pártolójaként.

Azt is megtudhattam, hogy hazám szerinte tisztességesebb része, nem tűrheti tovább a Budai Turul nácizmushoz kapcsolható üzenetét, mely látványa továbbra is félelmeket kelt az övéiben, ezért követeli az engedély nélkül emelt emlékhely azonnali lerombolását.

Végül pedig felnyitotta a szemem a farkasvakságú árnyékember, hogy tévedésem volt sokadmagammal CSÜRHEKÉNT néhány nappal ezelőtt megemlékeznem a gyilkos és nemzetveszejtő bolsevista ármádiák néhány hónapos tombolása után, vörös rongyokba öltöztetett székes fővárosunk nemzetünk kebelébe történő visszatérésére, a később egységesen Kormányzóvá választott államférfinek, Vitéz Nagybányai Horthy Miklósnak hódolva.

Barátaim, méltatlannak tartom ahhoz magam, hogy hasonló módon minősítsem ezt a csőlátó, gyűlölettől átitatott, nyilatkozataival bűnelkövetőket tudatosan védelmébe vevő, a másik Magyarország zuhanórepülését szimbolizáló alakot. Elégtételem, hogy könyvei az érdektelenségre ítélve ott hevernek a remélhetően végérvényesen magunk mögött hagyott múlt szimbolikus raktáraiban. Viszont ismételten figyelmeztetek minden jövőre készülődő, nemzetünkért felelősséget érző társamat, hogy soha egy percig sem hitessék el magukkal, hogy a legyőzött ellenség már erőtlenül a lábainknál hever. A hétfejű sárkánynak egyes hüllőkre jellemző tulajdonsága, hogy képesek alkatrészeiket változatos formákban újranöveszteni.

Az ellenség várható működésének baljós előjelét látom az egyre szaporodó aljas támadások össztüzében, elviselhetetlen számukra a várható vereségük és az elszámoltatás tudata. Értem, hogy milyen nehéz elviselniük, a segítségükkel és általuk tudatosan lerombolt hazánk elkerülhetetlenül közeledő, számonkérés utáni végre megkezdhető tudatos nemzetté válását. Nehéz elviselniük, hogy őket hátrahagyjuk ebben az építkezésben, mert nem lehet olyan jövő előkészítés, ahol a bűnök elkövetőit vagy a bűnösök tevékenységét a közös érdekeltség miatt elfedők, még egyszer a köz szereplői legyenek.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Sajátos szóhasználatukat kölcsön kérve büszke vagyok, hogy ahhoz a CSÜRHÉHEZ tartozom, amelyek tiltakoznak nemzeti szimbólumaink meggyalázói  ellen. Ahhoz a CSÜRHÉHEZ tartozom, amelyek készek bármi áron megvédeni szent Turulunkat, a lerombolására készülőkkel szemben. Ahhoz a CSÜRHÉHEZ tartozom már sokadmagammal, egyre növekvő számban, amelyek  büszkén hordják továbbra is a törvénytelenül betiltott viseletünket. És ahhoz a CSÜRHÉHEZ tartozó vagyok, amelyekben a farkascsorda által törvénytelenül felhatalmazott, nemzeti ünnepeinken és hétköznapjainkban magyarságunkat jeltelen zsoldosként folyamatosan megalázó, idegenek tulajdonaként közhatalommal felruházott, feketeruhás ármádiák keltenek egyre növekvő félelmeket.

Olyan ügyészséget és bíróságot szeretnék végre, amely nem a bűnteleneket üldözi koholt vádak alapján, hanem felfigyel végre az árnyékhadseregek törvénytelen tevékenységére és azok működését teszi végre vizsgálata tárgyává. Majdani jogalkotásunkban, többséggel olyan törvényeket kell kíméletlenül meghoznunk, melyek mindenképpen ősi nemzetmegmaradásunk garanciájaként felfogandó Szent Koronánkhoz fűződő és jelenünkre, jövőnkre adaptálható ősi alkotmányunkhoz történő visszatérésünkből vezethetőek le. Remélt  majdani törvényeinknek mindenki számára kiskapuk meghagyása nélkül kell meghatározniuk, kik lehetnek a jövőben a köz meghatározói, kik lehetnek a jövőben a majdani köz művelői és kiket kell végleg némasággal büntetni.

Ez lesz az igazi demokrácia garanciája, hiába vonyítanak majd a farkas csordák. A nemzetté válás legelső lépése, kimondom, országunk politikai visszamagyarosításának törvényekkel védett megkezdése, magyarságunk törvényekkel biztosított pozitív diszkriminálásával. Így válhatunk végre valódi, egyenjogú partnereivé az erre az útra már régebben rálépett európai nemzetek családjának. Csak így kezdhetjük meg végre nemzetegyesítésünk elkerülhetetlen folyamatát.

Adjon az Isten végre Szebb Jövőt Drága Hazánknak, Drága Nemzetünknek!

2009. 11. 27.

Reiner Péter

a Magyar Gárda pártoló tagja

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Egy CSÜRHE tagjának tarthatom magam

  1. Reiner úr – zsidóként – talán elfeledkezett arról a dologról, hogy Horthy Miklós diktátor uralma alatt alkották meg a három zsidótörvényt.
    Ha annak idején a derék, hitehagyott Reiner úr élt volna – akkor ma talán már nem élne.
    Egyébként úgy a figyelmébe ajánlom, hogy a napjaink utcai csürhéjét a diktátor annak idején börtönbe záratta, agyonverette, felakasztatta. (A hungaristákat is.)

  2. Nekem Reiner – a zsidó – nem a nemzettársam, legfeljebb a honfitársam (merthogy egy országban élünk.)
    Horthyról pedig valóban furcsa véleménye van: a kormányzó ugyanis a zsidók deportálására utasította a csendőrséget és a vidéki előljárókat.

    1. Akkor Ön most Székely úr antiszemita? Miért zsidózik itt? Mert aki zsidózik, az rögtön antiszemita, no meg az, akire a zsidók ezt a bélyeget rásütik.
      Ezen gondolatmenet alapján Horthy is olyan antiszemita volt, mint Ön, ha ilyen utasítást adott. Csak azt nem értjük, hogy akkor miért nem találták bűnösnek Nürnbergben? Talán mégsem adott ki ilyen utasítást? De hát akkor nem is volt antiszemita! Illetve dehogynem, mert ma hazánkban ezt mondják a neoliberális médiumok. Akkor viszont Nürnbergben tévedtek. Tehát antiszemiták lehettek azok, akik az antiszemita Horthy-t felmentették. Pedig de sok zsidó volt a bírák között.
      Szóval van itt gond elég…

Hozzászólás a(z) Nifadmin bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük