Dróntámadás érte a Szentpétervár melletti gázterminált (videó)
Lángol a régió legnagyobb kikötői terminálja
Tűz ütött ki a Novatek, Oroszország második legnagyobb földgáztermelőjének exporttermináljában – erősítette meg vasárnap kora reggel Alekszandr Drozdenko, a Leningrádi terület kormányzója.
Az Uszt-Luga balti-tengeri kereskedelmi kikötőben keletkezett tűzvésznek nincsenek áldozatai.
A hatóságok magas riadókészültségbe helyezték a Kingisepp kerületet, és evakuálást hajtottak végre a kikötői terminálnál. Tűzoltókat és elsősegélynyújtókat küldtek a helyszínre.
Bár a tűz oka egyelőre ismeretlen, a közeli települések lakosainak elmondása szerint a robbanást megelőzően UAV-k hangját hallották. A Fontanka című helyi lap arról számolt be, hogy az incidens idején a szentpétervári Pulkovo repülőtéren elrendelték az úgynevezett Kovyor (szőnyeg) üzemmódot, amikoris külső fenyegetés miatt megtiltják a repülőgépek fel- és leszállását.
Ust-Luga a Balti-tenger legnagyobb kikötője, amely Szentpétervártól mintegy 170 kilométerre, az észt határtól pedig 35 kilométerre található. 12 terminállal rendelkezik, amelyek olaj és gáz, műtrágya, LNG, valamint fa és gabona kezelésére szolgálnak.
A hét elején az orosz hadsereg közölte, hogy meghiúsított egy ukrán dróntámadást Szentpétervár térségében, amely a helyi média szerint egy olajterminál ellen irányult. A 3 kilogramm robbanóanyaggal megrakott légcsavaros repülőgépet lelőtték.
Ukrajna rendszeresen célba veszi az orosz határ menti régiók infrastruktúráját drón- és rakétacsapásokkal, bár olyan távoli célpontok ellen, mint a Leningrádi terület – amely mintegy 1000 kilométerre van az ukrán határtól – ritkábbak a támadások.
Szombat éjjel és vasárnap este az orosz légvédelmi rendszerek több UAV-t fogtak el Szmolenszk és Tula régiók felett is, de a hatóságok még nem erősítették meg az Uszt Lugában történt incidens okát.
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Kiemelt kép: © Telegram / Alexander Drozdenko
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







