Drogkészítést tanultak az egyetemen
A Macujama Egyetem egyik tanára engedély nélkül tanította meg gyógyszerészeti hallgatóinak, hogyan állíthatnak elő MDMA-t.
Ez a mesterségesen előállított anyag az ecstasy – más néven partidrog – fő hatóanyaga. Az MDMA (3,4-metiléndioxi- N- metil-anfetamin) legfőbb hatása az eufória, tehát ez az anyag akadályozza vagy teljesen megszünteti a tudatos gondolkodást. A drogkereskedelemben a tablettákat más anyagokkal is hígítják, ezért nem találni tiszta ecstasyt és emiatt több káros hatása is lehet. Szakértők vizsgálják, hogy a gyógyászatban, mint például a mentális zavaroknál használható-e ez a szintetikus anyag.
A japán drogtörvények ételmében, minden tudományos intézmény munkatársainak engedélyre van szüksége, hogy ilyen anyagot előállítsanak vagy felhasználjanak a munkájuk során.
Az oktatónak volt ilyen licence, ám az 2013 elött lejárt, éppen ezért a professzor bűnösnek vallotta magát. Rajta kívül még egy kollégája és négy diákja érintett a témában. A hatóságok már január óta vizsgálódnak az ügyben. A professzor laborjában végzett vizsgálatok alapján nem találtak MDMA-t, viszont egy másik anyagra utaló nyomokat igen. Ha a bűnösségét bizonyítják, akár 10 év börtönbüntetésre is ítélhetik.
A Macujama Egyetem elnöke, Mizogami Tacuja, elnézést kért a történtek miatt és kijelentette, hogy igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy ilyen eset ne forduljon elő többet. Hozzátette, hogy a két oktató ellen fegyelmi eljárás is indult.
Lékó Eszter
Inter Japán Magazin
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…