Dr. Varga Csaba: Ukrajna történelmi mítosza – szemelvények
Dr. Varga Csaba az MTA jogtörténeti doktora az Ukrajna történelmi mítosza című hosszabb tanulmányában ezer évre visszamenőleg kereste a gyökereket, de mint „ukrajna”, a fogalom csak az 1600-as években jelenik meg.
„A lengyel–litván eurointegráció idején megjelenik az ʻoukrajnaʼ szó — mert így nevezte a lengyel nemesség a megszállt orosz földeket. A krónikákban a lengyel határvidék lakóit ʻlakhove oukrajnaiakʼ-nak nevezik. E szónak nincs etnikai vagy nemzeti vonatkozása, egyszerűen a határ menti területek lakóit jelöli. (Az orosz nyelvbe itt is fokozatosan kerülnek be lengyel szavak.)” … „1654-ben, a Perejaszláv Rada után a kijevi lakosság is esküt tesz ALEKSZEJ MIHAJLOVICS cárnak. Kijev helyőrzői a sztrelecek, akik a kozákokkal együtt tartják a várost az orosz–lengyel háború alatt.” Dr. V.Cs.
Mint ukrán nemzetiség, és mint politikai fogalom csak jóval később jelenik meg:
„Az ukránság mint nemzeti projekt csak 1868 decemberében kezdődik az osztrák Lembergben, ahol a helyi hatóságok védnöksége alatt megnyílik az első, TARASZ SEVCSENKÓ-ról elnevezett, Proszvit nevű ukrán tudományos társaság.
A Proszvit fejleszti és élteti az ukrán nemzeti identitást: megkonstruálja az ukrán nyelvet, új és „tisztán ukrán” kultúrát és történelmet teremt. 1886-ban e társaság egyik tagja, EUGÉN ZSELEHOVSZKIJ feltalálja az ukrán írást, mely a radjanszki ábécé alapjává lesz.” Dr. V.Cs.
„Oroszország ellenségeinek támogatásával fokozatosan kialakult a maloroszok körében egy hazaáruló párt, mely az Orosz Birodalom megsemmisítéséről és egy sajátos, teljességgel ʻönjelöltʼ ukrán állam leválasztásáról álmodozik. E párt történelmi hősének, MAZEPÁ-nak a neve után újabban Mazepiknek nevezik tagjait, és nagyon büszkék erre a címre.
Úgy tűnik, hogy még soha nem alakult ki ilyen fájdalmas élességű politikai pszichózis. A legbuzgóbbak közülük, ezek a Mazepinek elutasítják a történelmi ʻOroszországʼ és ʻoroszokʼ elnevezéseket. Nem ismerik el magukat még maloroszoknak sem, mert egy sajátos nemzeti elnevezést alkottak maguknak: ʻUkrajnaʼ és ʻukránokʼ.
„Az első világháború újult erővel táplálja az ukrán közösségi mivolt érzetét. A németek nemcsak ideológiai, de katonai alapokat is előteremtenek az ukrán államiság számára. A háború első napjára az osztrák hadsereg megalakítja az első ukrán katonai egységet. Ez ʻUkrán Szicsovi Nyilasok Légiójaʼ, egyfajta akkori ʻAzovʼ. A légiót „felvilágosult” galíciai nacionalisták alkotják, akik Ausztria- Magyarország oldalán harcolnak Oroszország ellen.
A birodalom 1917. februári összeomlásával újabb lendületet kapnak a szeparatista törekvések. 1917 márciusában Kijevben kikiáltják a Központi Radát, amelynek élén az alternatív történész HRUSEVSZKIJ14 áll. A Rada tagjainak többsége politikai ukrán, akik az „ukrán progresszívek elvtársai” és a proszviták közül kerülnek ki. Ők erőltetik az első ukránosítási kísérleteket, amelyek komoly ellenállást váltanak ki az orosz városi lakosság, elsősorban a kijevi polgárság részéről.
1917 novemberében a Központi Rada kikiáltja az Ukrán Népköztársaságot, de a kikiáltott szabadság és önjelölt függetlenség helyett Pan HRUSEVSZKIJ a német hadsereget hozza Kijevbe. 1918 januárjában a Rada kikiáltja ennek az úgynevezett Ukrán Népköztársaságnak úgymond a függetlenségét, amelynek örvén egy németbarát hetmanságot hoznak létre.” Dr. V.Cs.
„LENIN 1919-ben megalapítja az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságot, harcot hirdetve a „nagyhatalmi sovinizmus” ellen. Nemzetpolitikájukban a bolsevikok a németek munkáját folytatják, de osztrák-galíciáner cimboraság helyett állami sínekre terelve azt.
LENIN az Ukrán SzSzK-nak biztosítja Novorosszija területeit, nevezetesen a Donyeck–Krivoj Rogi Köztársaságot, Harkiv fővárossal. E Donyeck–Krivoj Rogi Köztársaság lakói határozottan elutasítják az ukránság eszméit, megkezdődik tehát az erőszakos ukránosítás.
„Nyilvánvaló, hogy ha az ukrán városokban még mindig az orosz elemek vannak túlsúlyban, akkor idővel ezek a városok elkerülhetetlenül ukránosodni fognak” — jelenti ki SZTÁLIN.” Dr. V.Cs. …
“LÁZÁR MOJSZEJEVICS KAGANOVICS lenne az, aki az ukránságot létrehozná, megalkotná. 1923 nyarán az Ukrán SZSZK rendeleteket bocsát ki. Ezek értelmében a közszolgálatba lépőknek hat hónapon, a már közszolgálatban lévőknek pedig egy éven belül meg kell tanulniuk az ukrán nyelvet.” Dr. V.Cs.
„Az ukránosodás ütemét jól mutatja az Ukrán Kommunista (bolsevik) Párt magukat ʻukránnakʼ valló kádereinek statisztikája, akik 1920-ban még csak a 20,0 százalékát, viszont már 1925-ben 52,0 százalékát, majd végül 1933-ban 60,0 százalékát tették ki.” Dr. V.Cs.
„A náci csapatok 1941-ben átlépik a Szovjetunió államhatárát, s néhány hónapon belül szinte egész Szovjet-Ukrajnát megszállják. Akárcsak az első világháborúban, a németek aktívan támogatják az ukránságot, szembeállítva az úgymond „moszkovita bolsevizmussal”. A megszállás időszakában számos ukrán nyelvű kiadvány és ukrán nacionalista szervezet alakul.
Miközben a megszálló közigazgatás formálisan szembenáll a bolsevikokkal, a megszállók ugyanannak az erőltetett ukránosítási politikáját folytatják. Íme, mit ír 1942-ben KRAMARENKO harkovi főpolgármester:” Dr. V.Cs.
„Ötödik hónapja lobog a szabad város fölött a győztes német lobogó mellett a mi honos sárga-kék ukrán zászlónk… Azonban mindannyiunk — ukránok — nagy sajnálatára és szégyenére (…) egyes intézményekben, még járási tanácsokban is orosz nyelvű beszélgetéseket kell nekünk hallanunk, és nem más, mint éppen a hatóságok képviselői oldaláról. Szégyelljék magukat azok, akik így válnak a felszabadult haza szabad polgáraivá. Szégyelljék magukat azok, akik megvetik anyanyelvüket, és akiknek ezért nincs is helye közöttünk.”
„Itt jelenik meg az ukrán történelmi mítoszban MAZEPA után a második nemzeti hős, SZTEPAN BANDERA. Mivel ő az osztrák Galíciából származik, mint egy unitus pap fia, SZTEPAN hamar elsajátítja az ukránság oroszellenes eszméit. A második világháború kitörésével az Ukrán Nacionalisták Szervezete vezetőjeként aktívan együttműködik az Abwehr német hírszerző ügynökséggel, s annak égisze alatt létrehozza az Ukrán Légiót, amely a későbbi Ukrán Felkelő Hadsereg alapja lett. BANDERA ezután önkényesen támogatja Ukrajna függetlenségét, ami meglepetésként éri a német hírszerzésnél munkálkodó kapcsolattartóit. E szabadosságáért a nácik táborokba zárják, ahol azonban kiváltságos pozícióban fog csücsülni. Ráadásul a végén az Ukrán Nacionalisták Szervezete alkut köt a németekkel egy a Birodalmon belül megvalósítandó „független Ukrajna” ügyében, mire a németek BANDERÁ-t szabadon engedik.
Az ő agyszüleménye, az Ukrán Felkelő Hadsereg nem a fronton elért sikereiről híres, inkább a hátországban hajt végre büntető hadműveleteket. A banderisták leghíresebb akciója a volinyi mészárlás, ahol az ukránságért harcolók mintegy ötvenezer civilt öltek meg. A büntetőakciók és a felkelő bevetések között ezen „Ukrajna hősei” hidakat, raktárakat, utakat és más német hátországi infrastruktúrát őriznek. A visszavonulás során rejtekhelyeken rejtőznek el.
A Nagy Honvédő Háború befejezése után az Ukrán SzSzK mintegy kétszázötvenezer lakosa már Németország nyugati megszállási zónáiban, az ott szervezett kitelepített-táborokban találja magát. Többnyire az Ukrán Felkelő Hadsereg tagjai ők, VLASZOV-isták, rendőrök, kollaboránsok és mindezek családtagjai, kik a német csapatokkal együtt vonultak vissza. Sokan közülük az Ukrán Nacionalisták Szervezetének tagjai vagy szimpatizánsai voltak. A kitelepítettek táborai persze egyben az ukrán eszmék terjesztésének legjobb színhelyéül szolgálnak. És BANDERA, aki eleve a nyugati hírszerzés gyámsága alá került, neki is látott ilyen és hasonló ukrán emigráns körök megszervezésének. 1946-ban az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség elindította ʻBelladonnaʼ hadműveletét, szárnyai alá véve a banderista mozgalom maradványait. Az Ukrán Nacionalisták Szervezete s az Ukrán Felkelő Hadsereg az „Ukrajna Felszabadításának Nagytanácsa” (UHVR) része lesz, ami hírszerző és szabotázstevékenységet folytat a Szovjetunió területén, főként az egykori osztrák–lengyel birtokokon, így Lemberg, Voliny, Rivne régióiban és Kárpátalján.
Az Ukrán Felkelő Hadsereg jó konspirációs rendszert hozott létre. A ʻrajʼ közkatonái nem ismerik látásból a ʻszázasokʼ és ʻkurinokʼ parancsnokait, és gyakran változtatják becenevüket. A parancsokat levelek és titkosírások útján kapják meg összekötőkön keresztül. A rejtekhelyek bejáratait kutakban, sírokban, kutyaládákban és tuskókban rendezik be. A SMERSH és az MGB26 elleni harc során elzárt BANDERovisták gyakran követnek el kollektív öngyilkosságot, és azok, akik elvesztették a kapcsolatot az Ukrán Felkelő Hadsereg központjával, évekig rejtőzködnek efféle rejtekhelyeken. A britek és az amerikaiak a Szovjetunió elleni közelgő háborúról szóló történetekkel tartják sokáig magasan a banderovóiak morálját. Majd megindul a hidegháború, amelyben az ukránság ismét eszközzé lett a külvilág Oroszország elleni küzdelmében.
Az 1950-es évek elején a KGB ügynökei beszivárognak az Ukrán Felkelő Hadseregbe, és belülről rombolják le a szervezetet. Az Ukrán SzSzK nyugati régióit megtisztítják az ukrán földalatti képződményektől. Az évtizeden át tartó ʻlikvidálásʼ során több mint százezer BANDERA-tagot küldenek bűntársaikkal együtt táborokba.
„SZTEPAN BANDERA és a szervezet más vezetőinek pszichopátiája jó sorsot jósolt az Abwehr, a német katonai hírszerzés, a Reichswehr és a Wehrmacht, később pedig a CIA számára. 1949-ben a CIA úgy dönt, hogy a brit MI6-tal együttműködve közös műveleteket hajt végre az Ukrán Nacionalisták Szervezetével annak érdekében, hogy ügynököket küldjenek a Szovjetunióba, s további műveleteket hajtsanak végre, amelyek azonban katasztrofálisan mind megbuktak a szovjet KGB miatt” — így foglalták össze a Red Street Journal elemzői, akik a CIA utóbb feloldott titkosítású dokumentumait tanulmányozták.
HRUSCSOV beérkezésével kezdődik meg az ʻolvadásʼ. 1954-ben NYIKITA SZERGEJEVICS a Krímet az Ukrán SzSzK-nak adja, egy évvel később pedig rendeletet adat ki A Nagy Honvédő Háború alatt a megszállókkal együttműködő szovjet állampolgárok amnesztiájáról. E rendelet értelmében a banderovistákat, vlaszovistákat, az erdővidéki testvérek néven ismert balti partizánokat, a rendőröket és más kollaboránsokat kiengedik a táborokból.
Az Ukrán SzSzK Belügyminisztériumának adatai szerint a fogvatartásból kiengedettek száma több, mint kétszázezer fő volt. Közülük mintegy ötvenezren Galíciában telepednek le, a többiek az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságnak a háború után elnéptelenedett központi régióiban. A banderistákat teljes mértékben rehabilitálták, jogaikban is helyreállították, ám amikor már új helyeiken találták magukat, gyakran megváltoztatták nevüket, eltitkolva múltjukat a helyiek, a szomszédok elől.
HRUSCSOV amnesztiája értelmében az Ukrán Felkelő Hadsereg utolsó vezetőjét, VASZIL KUK-ot szabadon engedték. Hat évet töltött táborokban, majd visszatérhetett Kijevbe, ahol a szovjet hatóságok állást biztosítottak néki az Ukrán SzSzK Tudományos Akadémiájának Történeti Intézetében. HRUSCSOV az ukrán nacionalista PETRO SHELESZ-t állította az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának élére, aki aktívan elkezdte a „megreformált” banderovistákat a köztársasági hatalom rendszerébe terelni.
SHELESZT vezetésével kezdte pályafutását például az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságában LEONYID KRAVCSUK, Ukrajna későbbi elnöke, aki 1991-ben bevallotta, hogy „gyerekkorában, amikor egy Rivne melletti falucskában élt, valamilyen erdei rejtekhelyre még élelmiszercsomagokat vitt a banderistáknak”.
Mindennek eredményeképpen sok ukrán nacionalista és szimpatizáns csatlakozott a szovjet állam rendjéhez, elfoglalva helyét az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság pártstruktúrájában, gazdasági és tudományos rendszerében egyaránt.
Szintén ebben az időben történt, hogy a CIA megpróbálta újjáéleszteni ukrán projektjét, elindítva az AERODYNAMIC műveletet, melynek vezetőjéül BANDERA egykori harcostársát az Ukrán Nacionalisták Szervezetében, MIKOLA LEBED-et szemelték ki.
Az AERODYNAMIC célja nacionalista lázadások előkészítése volt a Szovjetunió különböző köztársaságaiban. A CIA úgy látta jónak, hogy a szakadárságot serkentse, a szakadár mozgalmakat támogatva különösen az unió peremvidékein, fokozott figyelemmel az Ukrán SzSzK-ra. A CIA továbbra is koordinálta az ukrán nacionalisták tevékenységét a ʻBelladonnaʼ hadműveletből már megismert Ukrajna Felszabadításának Nagytanácsa (UHVR) közvetítésén keresztül.
Az AERODYNAMIC-ban megalakítják a Prolog nevű kutatótársaságot, amelynek fő feladata a ʻfüggetlenʼ ukrán történelem és irodalom népszerűsítése, az Ukrán Felkelő Hadsereg dicsőítése, újságok, könyvek és rádióműsorok finanszírozása és kiadásra való előkészítése lett.
A németekhez hasonlóan az amerikaiak szintén mindenben az ukránságot támogatják, szembeállítva azt az orosz civilizációs identitással. Így lett többek között a Prolog az ukrán mítoszteremtéssel foglalkozó szovjet disszidensek gyűjtőhelye.
1977-ben CARTER elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, ZBIGNIEW BRZEZINSKI segít abban, hogy a Prolog tevékenységét kiterjesszék a Szovjetunió más nemzeteire és köztársaságaira is. Az ötlet változatlanul, továbbra is ugyanaz: a közvélemény-vezérek szovjetellenes hálózatának létrehozása, amely immár az „elnyomott népek” nevében szólal fel.
Miközben a „szovjet megszállás” idején a mai Ukrajna szinte teljes lakásállománya és infrastruktúrája felépült, fejlett vállalkozások nyíltak. A dnyipropetrovszki Yuzhnoye tervezőiroda a Szovjetunió vezető rakétaépítő központjává vált. Itt jöttek létre a Szovjetunió más vállalkozásaival együttműködve a szovjet rakétakomplexumok, itt készültek az űrhajók. Az antonovi üzem pedig csúcstechnológiás repülőgépeket épített, köztük az An-225 néven ismerten a világ legnagyobb szállító repülőgépét.
Az Ukrán SzSzR acélgyárai a gazdaság minden ágazata számára fémet olvasztanak, az atom- és vízi-erőművek pedig olcsó energiát biztosítanak a gyorsan fejlődő ipar számára. A szovjet mérnökök öntözőrendszereket hoznak létre, s ezek a sivatagokat mezőgazdasági területekké változtatják. Mindennek köszönhetően az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság életszínvonala magasabb, mint számos más szovjetunióbeli köztársaságé, beleértve magát az Orosz Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaságot is. Az Ukrán Köztársaság lakossága időközben 35-ről 52 millióra nőtt. Az 1980-as évek végén leomlik az úgynevezett vasfüggöny.
Az USA-ból az ukrán diaszpóra képviselőinek ezrei özönlenek az ukrán Szovjetunióba — ugyanazok az emberek, akik egykor a nyugati megszállási övezetekbe menekültek. Ők pedig új ukrán módszerekként új önszerveződési elveket és tiltakozási formákat hoznak magukkal az országba.
1989 szeptemberére jött létre az Ukrán SzSzK első tömeges ellenzéki politikai szervezete, az „Ukrajna Népi Mozgalom”, amely már az állami függetlenség megadását követelte. 1990. július 16-án a Verhovna Rada elfogadta az Ukrajna állami szuverenitásáról szóló nyilatkozatot. A függetlenségi népszavazás során az Ukrán SzSzK lakosságának 70%-a ugyan a köztársaságnak az unión belül tartása mellett szavazott, de 1991. augusztus 24-én, még a Belovezsi Megállapodás megkötése előtt, Ukrajna kilépett ebből.
Az ukrán állam kezdettől fogva hibákkal terhelten formálódott, hiszen eleve áthidalhatatlan civilizációs ellentmondásokat rejtett magában. Az egykori Novorosszija régiói szinte teljes egészében orosz ajkúak. Ők Oroszországgal azonosítják magukat, oroszbarát pártokra és jelöltekre szavaznak. Hiába volt egy évszázadnyi kísérletezés, ennek ellenére soha nem vert gyökeret az ukránság ezen a területen. Viszont Galíciából és más nyugati régiókból, amelyek évszázadokon keresztül lengyel–osztrák megszállás alatt voltak, elkezdték az ukrán mivoltot az egész országra rákényszeríteni. Két egymást kizáró fejlesztési projekt van jelen tehát, s Kijev ezek között őrlődik. Olyan ellentmondások között, amelyek szükségképpen és csakis háborúhoz vezethetnek a jövőben.
Az 1990-es évek elején az UHVR-nak a CIA által kiképzett nacionalista szervezetei Ukrajnába költöznek, s ebből gyorsan újra kifejlődik az Ukrán Nacionalisták Kongresszusa és az Ukrán Nacionalisták Szervezete. Mindkét szervezet élén az ukrán nacionalista YAROSLAVA IOSIFOVNA STETSKO, SZTEPAN BANDERA helyettesének az özvegye áll. Az emigrációból visszatért UHVR szervezetén belül megalakul a „Sztepan Bandera Trident” nevű félkatonai egység, amelynek egyik vezetője DMITRIJ JAROS. Az UHVR-rel párhuzamosan
Ukrajnában működik az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) is, amely 1992 óta évente átlagosan kilencvennégy millió dollárt költ az ukrán nemzeti identitást formáló „kulturális és oktatási programokra”.
Több tucat nyugati alapítvány, például a National Endowment for Democracy vagy a Soros Foundation csinálja még ugyanezt. Mindezek a szervezetek „hivatásos ukránokat” nevelnek azzal, hogy fórumokat és képzéseket tartanak politikai aktivisták és újságírók számára, képzéseket fejlesztenek és szerveznek oktatási intézmények részére, kutatásokat végeznek a humanitárius szférában, tévéműsorokat, könyveket és egyéb megfelelő ukrán tartalmak készítésében működnek közre.
Ukrajnából évtizedek óta csereprogramokra viszik a diákokat az Egyesült Államokba, ahol a fogyasztói társadalom kirakatát mutatják be nekik. Amikor visszatérnek elszegényedett hazájukba, e diákok radikalizálódnak és beilleszkednek a rájuk váró aktivista politikai szervezetekbe. Kialakul a rakománykultusz, ami később a Majdan „európai módját” eredményezi.
Ukrán fiatalok százezrei vesznek részt a fenti és hasonló képzési programokon. A konferenciák, szemináriumok, tréningek résztvevői évek óta egy az egész országot behálózó társadalmi csoportba tömörülnek. Évről évre egyre több képviselőjük kerül be kormányzati szervekbe. Mint VIKTOR VARMAN, az Orosz Különleges Szolgálatok Veterán Bizottságának elnöke összegzi,
„A nemzetközi együttműködésért felelős orosz szervezetek semmivel sem tudták az ukrajnai úgynevezett puha hatalmat ellensúlyozni. Míg az amerikai alapok és kormányzati ügynökségek véleményformálók tízezreit vonzották úgynevezett hálózatukba, ügynökségeink koncertekre és színházi produkciókra költötték költségvetésüket — és mondhatnók: szerencsére, ha volt egyáltalán célközönségük.”
2013-ban mozgásba lendül az ukránizmus. Az Euromajdan alatt az UHVR már előbb látott Sztepan Bandera Tryzubja a „jobboldali szektor” gerincévé válik, s ehhez más nacionalista, akár a nemzeti futballhoz kapcsolódó csoportok is csatlakoznak. Legközelebb pedig már VIKTORIA NULAND nyalánkságaival találkozunk, együtt ismeretlen mesterlövészek lövöldözésével, Odesszában oroszok égetésével, Novorosszija felkelésével, és a háborúval. Az ukrán nemzeti projekt természetes befejezéséhez közeledik. Nem is tudott mássá lenni, hiszen az ukránság eredetileg sem másért, mint az oroszok elleni háborúra jött létre — ez volt és lett az egész vállalkozás értelme. Mert egy teljes évszázadon át orosz népünk nem csekély része meg volt arról győződve, hogy valamiféle különálló, független nemzetről van szó. Ebben az értelemben az ukránok igazi Vyrusok, akik elutasították a Kijevi Ruszt, ezeréves történelmüket, hitüket és nyelvüket.
Maga is egy rusz, melynek nemzeti hősei sorozatos árulók, a nyugati titkosszolgálatok ügynökei. Ráadásul az sem mindegy, hogy adott időben kik harcoltak az oroszok ellen: osztrákok, németek, bolsevikok, nácik, amerikaiak — mindannyian az ukránság kiművelését akarták — s használták is fel saját érdekeik jegyében.
Ez az ukránság nem más tehát, mint egy vírus, mely megöli gazdáját.
Rákos daganat — orosz emberek tudatában, mely minél tovább szaporodik, annál fájdalmasabb lesz a kigyógyulás belőle.
2008-ban az American Gallup Institute tesztet készített a Független Államok Közössége országainak lakosaival, hogy megtudakolja, melyik nyelv is az anyanyelvük.
Az elfogultság kerülésére az ebben közreműködő amerikai szociológusok két lehetőséget biztosítottak a válaszadóknak: az egyiket azon ország hivatalos nyelvén, amelyben élnek, a másikat pedig orosz nyelven. Az űrlapokon szereplő kérdések nagyon sokfélék voltak, és voltaképpen éppen az nem számított, hogy a válaszadók miképpen is válaszolnak ezekre. Mert az egész vállalkozás annak felderítését célozta, hogy milyen nyelven fejezi ki magát a kérdéses alany.
Nos, az úgynevezett ukránok 83%-ának anyanyelve még mindig és változatlanul az orosz.”
Dr. Professor Emeritus Varga Csaba az MTA doktora
Periszkóp – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Kiemelt képen: ukrán nácik felvonulása Lvovban Bandera születésnapján 2024 / Fotó: t.me/stranaua / Telegram