(Dr.) Schmitt Palkó pünkösdi királysága
Különös ügy Schmitt Pál lemondatása. Olyasféle, mint az állatorvosi ló, melyen a magyar társadalom összes létező betegsége megtalálható.
Ha lett volna itt tisztességes, valódi rendszerváltás (mint ahogy sajnos nem volt!), akkor ilyen alpári figurák, mint Antall József, Boross Péter, Horn Gyula, Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nemhogy miniszterelnökök, hanem egyszerű cégvezetők sem lehettek volna. Hasonlóképpen olyan „nagytiszteletű fehérjehalmazok”, mint Göncz Árpád, Mádl Ferenc, Sólyom László és Schmitt Pál, a köztársasági elnöki rezidencia közelébe sem kerülhettek volna. E derék férfiak közt vannak partizánok, pufajkások, befolyásos kommunisták, besúgó ügynökök és szt-tisztek, csaló bankárok és „üzletemberek”, a saját népükre lövető brigantik, közönséges libatolvajok, megszállott hatalommániások, megalkuvó szálláscsinálók, ócska plagizálók, pozícióhajhász dilettánsok, szolgalelkű férgek, idegenszívű árulók és önző, harácsoló, gátlástalan kalandorok stb.
Nem állítom, hogy a felsorolt „közjogi méltóságok” egyforma gazemberek, de ha elfogulatlanul és őszintén (ideológiát, pártállást félretéve) vizsgáljuk őket, bizony a kiosztott jelzők közül egyik-másik valamennyiükre ráillik. Tehát legföljebb a bűnösség fokában, az elvetemültség mértékében tehetünk köztük különbséget; azonban becsületes, erkölcsös, bátor, rátermett (kiemelkedő képességű) és nemzetünknek elkötelezett személy egyetlenegy sincsen köztük. S ez a szemünk láttára lelepleződő és semmivé váló selejtes emberanyag csak az utóbbi 22 év terméke. (Olvasóimat most megkímélem attól, hogy az előző 45 esztendő hasonszőrű „csúcsvezetőit”, pártfunkcionáriusait, véreskezű pribékjeit is felsoroljam.)
Nem mentem föl magunkat sem, mert abban, hogy lassan negyedszázada csak ilyen senkiháziak kerülhettek Magyarország élére (s persze a kevésbé fontos, de azért nem jelentéktelen tisztségekbe is!), mi, az „egyszerű nép”, a „szürke tömeg” is súlyosan vétkesek vagyunk. Ehhez a nemzeti tragédiához a mi közönyünk, fásultságunk, gyáva bizonytalanságunk, hitetlenségünk, szeretetlenségünk, agymosottságunk, sunyiságunk, szolidaritás-hiányunk, romlottságunk, konclesésünk és tehetetlen csodavárásunk is vastagon hozzájárul. Egy valamirevaló, életerős, a saját sorsát irányítani tudó nép már régen szétszaggatta, vagy a pokol bugyraiba küldte volna vérszívó fosztogatóit és kegyetlen, alvilági eltipróit. Az a baj, hogy a nemzet roppant megosztott, s elszigetelt, magányos, vagy totálisan ellehetetlenített legjobbjain kívül még a tisztánlátásra, legbarbárabb ellenségei, gyilkosai fölismerésére sem képes, nemhogy a megfontolt összefogásra, ill. a hatékony cselekvésre. A magyarság minden téren a pusztulás szélén áll, külső és belső hóhérai a legcsekélyebb ellenállás nélkül, gyakorlatilag azt tesznek vele, amit csak akarnak. Lássuk be, hogy ebbe a gyalázatba semmiképpen sem nyughatunk bele, hiszen nemcsak önmagunkért, hanem elődeinktől kapott örökségünkért és utódaink jövőjéért is felelősek vagyunk! Fogalmam sincs, milyen katasztrófáknak, vérhullásoknak kell még bekövetkeznie, hogy a kómából végre fölébredjünk, öntudatunkhoz térjünk, és a sarkunkra álljunk. Fölösleges részleteznem azt a nyomorúságot, talajvesztettséget, amelyben tengődünk, hiszen vészjósló jeleivel és szörnyűségeivel naponta mindnyájan szembesülünk, s halálos villámai elől már nincs hova hátrálnunk.
Ehhez az ördögi drámához mérve a Schmitt-ügy (vagy bármelyik politikusunk bukása) csak könnyű epizód, kezeljük hát ennek megfelelően. Azt mondhatnám, hogy össznemzeti problémáinkhoz képest az ő csillagának fölrobbanása csupán egy jelentéktelen vihar a biliben. Megengedem, hogy a fönti „díszes társaságban” még Schmitt Pali a legrokonszenvesebb és legkevésbé kártékony egyéniség, ám azért korántsem makulátlan és hibátlan, tehát nincs okunk krokodilkönnyeket hullatni érte. Emberileg lehet őt sajnálni, hiszen különösebben nem ártott nekünk, bár szervilis megfelelési kényszerével, „kenyéradó gazdái” kiszolgálásával nem is sokat használt. Azt is leszögezhetjük, hogy semmiképpen sem alkalmas kimagasló szerepének betöltésére, noha el kell ismernünk, hogy nem érdemelt ilyen durva támadásokat sem (szinte minden oldalról!), hiszen nála sokkal sötétebb zsiványoknak a haja szála sem görbül kis hazánkban, Abszurdisztánban. Schmitt belesodródott egy olyan feneketlen örvénybe, ami szőröstül-bőröstül elnyelte, s melyet szerény képességeivel fölfogni sem bírt, nemhogy kimenekülni belőle. Nézzük meg immár, ki is ez a „doctor universitatis” címétől megfosztott, lemondatott „álamfő”, egy tulajdonképpen nem is létező, csak jobb híján fungáló köztársaságban.
Schmitt Pál (sportoló, közgazdász, diplomata, politikus) Budapesten született 1942-ben, 1960-ban érettségizett, majd a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem belkereskedelmi szakán diplomázott 1965-ben. Kisdoktori disszertációját 1992-ben védte meg a Testnevelési Egyetemen, ugyanitt 1994-től címzetes egyetemi tanár. Nős (felesége Makray Katalin tornász), 3 lánygyermeke és 6 unokája van. A magyaron kívül állítólag még 5 nyelven (angol, német, francia, spanyol és orosz) beszél. Párbajtőrvívóként csapatban kétszeres olimpiai (1968 és 1972) és kétszeres világbajnok (1970 és 1971), ami példás siker. Először a Hungarhotels Vállalatnál kapott szállodai munkatársi állást, majd 1976-ban kinevezték az Astoria Szálló igazgatóhelyettesévé, 1981-ben pedig a Népstadion és Intézményei (NSI) főigazgatójává. 1983 és 1989 közt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, utána 2010-ig elnöke, majd örökös tiszteletbeli elnöke. 1983-tól a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, 1995 és 1999 között pedig alelnöke. 1993-97-ben madridi, majd 1998-2002-ben berni nagykövet. 2003-tól 2007-ig a Fidesz egyik alelnöke, 2004 és 2010 közt az Európai Parlament képviselője, 2009-10-ben egyik alelnöke, 2010-től 3 hónapig a hazai Országgyűlés elnöke, végül 2012-04-02-ig Magyarország köztársasági elnöke. Nem egy szokványos, hétköznapi életpálya, hanem egy fényesen fölfelé ívelő, magasan szárnyaló karrier, ahonnan jóval fájdalmasabb a zuhanás. Láthatjuk, hogy hősünk roppant simulékony, puhagerincű, együttműködő alkat (bármely rendszerben!), amolyan konfliktuskerülő, „sikerorientált világfi”. Az athéni olimpián ugyan könnyedén megmenthette volna két ártatlan dobóatlétánk aranyérmét, akiket nevetséges ürüggyel fosztottak meg becsületesen kivívott helyezésüktől, de sajnos nem segített rajtuk, mert nem akart ellentétbe keveredni följebbvalóival. Köztársasági elnökként is maximálisan kedvezett Orbánéknak, azaz mindent készségesen aláírt („a nemzet golyóstolla”!), amit eléje tettek, s egyetlen törvényjavaslatot sem küldött vissza megfontolásra, vagy normakontrollra, noha erre ezernyi indoka lehetett volna. Programjának egyik kiemelt célja a magyar nyelv tisztaságának ápolása és megőrzése, aminek homlokegyenest ellentmond a hivatalából kikerülő közlemények kritikán aluli „hejesírási” és stiláris színvonala. Talán ezek miatt vált egyre súlytalanabbá, s ekkor kezdődött meg „ragyogó hírnevének” fokozatos eróziója.
A félreértések elkerülése végett szeretném pontosítani, hogy aki ezer Ft-ot lop, morálisan éppolyan bűnös, mint aki százmilliót sikkaszt, noha jogilag nyilván más megítélés alá esik. Egy anekdota szerint G. B. Shaw, a neves ír-angol drámaíró, egyszer fogadásból odament egy csinos, előkelő dámához, s csekély köntörfalazás után megkérdezte tőle, hogy hajlandó-e vele lefeküdni tízezer fontért. A hölgy némi habozás után beleegyezett az aktusba. Ezután az író csökkentette az árat, s csupán száz fontot ajánlott ugyanezért. A lady fölháborodva kelt ki magából, hogy minek nézi őt a művész úr. Mire Shaw gúnyosan megjegyezte: azt, hogy ön kicsoda, az imént tisztáztuk, most már csak a tarifáról alkudozunk. Hát így van ez valahogy Schmittünk pálgiumával (!) is, mert mások szellemi termékeinek eltulajdonítása is lopásnak minősül, függetlenül attól, hogy néhány passzusról, vagy egy komplett dolgozatról van-e szó; de az sem sokat nyom a latban, hogy az esemény 20 évvel ezelőtt történt, ill. napjainkban. A törvény persze ismeri az elévülési időt, de erkölcsileg egy ilyen cselekedet semmiképpen sem igazolható. Hiába voltak akkor mások a doktori disszertáció benyújtásának szabályai, mint most – azaz, ha nem is volt kötelező eredeti gondolatokkal vagy önálló kutatási eredményekkel előállni, még nem jelenti azt, hogy az értekezés saját szövegének megfogalmazását is mellőzhetjük –, lopni sohasem szabad; tehát akárki akármit mond, ez a magatartás kimagyarázhatatlan. Ostobaság az a vélekedés is, hogy rendben van, akkor fosszák meg őt a kisdoktori címétől, de tartsa meg az elnöki funkcióját. Ilyen hendikeppel állandó közröhej tárgya lenne, s a rácsimpaszkodó sakterlegények az őrületbe kergetnék. Persze, ha zsidó, vagy szabadkőműves lenne szegény, akkor kaphatna némi esélyt a túlélésre, de hátrányos pedigréjű, szerencsétlen gój magyarként megfojtanák egy kanál vízben. Higgyük el, sokkal jobb neki így! Ezzel az éhes, talmudista hiénacsordával még egy feddhetetlen, nála sokkal bölcsebb és karakánabb oroszlán-hazafi is nehezen küzdhetne meg, de Schmittet napok alatt fasírttá darálnák. Ezen a vívópáston ugyanis nem jámbor olimpikonok mérkőznek egymással; ez a vámpírbanda friss csapolású vért kíván, hogy kielégíthesse mohó vágyait! Jól tudom persze, hogy a játszma mögöttes célja itt Orbánnak és kormányának kinyírása, s még inkább Magyarország totális térdre kényszerítése volt; nem véletlenül folytatják több hónapja összehangolt rágalmazásaikat, „vizsgálataikat”, „leminősítéseiket” ellenünk. Noha nincsenek illúzióink a „kiskanásszal” kapcsolatban sem, a leváltásának jogát mindenképpen fönntartjuk magunknak. Nehogy már Izraelből, az USA-ból vagy az EU-ból utasítsanak bennünket, hogy milyen vezetést válasszunk magunknak, s miféle módon próbáljunk élni a saját hazánkban!
Megbízható orvosi forrásokból hallottam, hogy Tulassay Tivadar, a SOTE rektora, a kétes hírű, álkonzervatív Professzorok Batthyány Körének tagja, ócska komédiát játszott akkor, amikor Schmittbe harapott, majd 10 évesre nyúló megbízatásának vége előtt 3 hónappal, teátrálisan lemondott. A főnöki hatalmával rendszeresen visszaélő, vakoló profnak ugyanis nem volt vesztenivalója, mert rektorságát kivéve gyermekklinikai igazgatói posztját, tanári és egyéb címeit is megtartotta. (Egy svédországi magyar főorvos barátom mondta a következőket: „Amit a farizeus Tulassay művel, az egy komoly nyugati egyetemen elő nem fordulhat, vagyis aki pozícióját kihasználva, ilyen business-jellegű árukapcsolással érdemtelenül kerül publikációkba, pláne, ha azokat futószalagon, százas nagyságrendben gyártják számára, az nagyon megégeti magát. Tudományetikai tanács elé citálják, megszégyenítik, s az egyetem a professzori címétől és minden rangjától megfosztja. Követeljük Tulassay Tivadar másokkal társszerzőségben ’írt’ publikációinak átvilágítását, s azokban Tulassay aktív közreműködésének bizonyítását!”) Nesze nektek megvezetett, balf@sz diákok, lehet tüntetni a bizalmat vesztett, „magára hagyott professzor úr” rehabilitálásáért! Megjegyzem még, hogy Schmitt irományának kivesézése után számos „foxi maxi” diplomamunkát és doktori disszertációt is melegen ajánlunk utólagos, beható vizsgálatra, mert nem kétséges, hogy a bolsevizmus alatt igen sokan jutottak még hasonló privilégiumokhoz. S ha a kettős mércét el akarjuk kerülni, akkor bizony senkivel sem tehetünk kivételt, bármilyen polcra helyezték később, jutalmul „hűségéért és megbízhatóságáért”. Mellesleg szólva, színház az egész világ; azaz tervszerű forgatókönyv, megkonstruált dramaturgia szerint zajlik a nagy virtuális szemfényvesztés. Ha az elnöki sérthetetlenséget komolyan vesszük, akkor hivatali ideje alatt Schmitt semmilyen korábbi ügyéért nem támadható, legföljebb azért, ha ezekben az években valamilyen visszaélést, bűncselekményt követ el. (Tehát a doktorságát sem vehették volna el, legföljebb mandátumának lejárta után, és akkor is kizárólag bírói úton! Furcsa, hogy a környezetében levő jól fizetett „szakértők” közül erről senki se világosította fel.) Effélékről azonban nincs tudomásunk. Valószínű az is, hogy Orbán beáldozta egykori kegyeltjét, hogy a saját megtépázott nimbuszát menthesse. Legalábbis kapaszkodót, hatékony védelmet nem nyújtott számára, így Schmitt körül szépen lassan elfogyott a levegő. Elég különös a Magyar Nemzet (MNO) névtelen vezércikke, valamint a köpönyegforgató, hitvány Bayer Zsolt (Kurír, Kacsa Magazin, Népszabadság, Demokrata, Magyar Hírlap, Echo TV, Magyar Fórum?) időzítetten provokatív eszmefuttatása a Széles Hírlapban, mert normális esetben ritkán fordul elő, hogy valakit a saját táborából kapacitálnak távozásra. Gyorsan összeáll a kép: a HVG, Tulassay, Bayer, a szocik, a liberósok (LMP), a „polgári, urbánus keresztények” (Fidesz-KDNP) s a gyülevész zsidók fonták a hálót Palkó vitéz körül. Elég undorító cselszövés!
Hogyan tovább? Esetleges utódként Kövér László, Áder János, Martonyi János neve dobódott föl kormányoldalról, míg Iványi Gábor (a röhejes Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció futtatottja), Sólyom László, Morvai Krisztina, Ángyán József, Balczó András és Rácz Sándor az ellenzék, ill. a civilek jelöltjei. Az is szóba került, hogy a leendő elnököt válassza meg közvetlenül a nép (aki jelenleg legföljebb irányított „szavazásra” képes!). Afelől ne legyen kétségünk, hogy a legrosszabb változat érvényesül majd, mert arra méltó, tisztességes, hiteles vezetőt ilyen rothadó, bűzlő közéletben véletlenül sem ajándékoznak nekünk, nehogy még azt higgyük, hogy itt tényleg szabadság van, s mi magunk intézhetjük a sorsunkat. Szilárd meggyőződésem, hogy amíg ki nem harcoljuk a teljes rendszer- és államformaváltást (a királyságot vagy a kettős fejedelemséget), addig csak az eddigiekhez hasonló korcs és korrupt, dróton rángatott bábuk uralhatnak bennünket; vagyis tökmindegy, hogy miként döntenek a fejünk fölött, az biztosan nem válik a javunkra. Tehát tűrünk-e változatlanul mindent, barmok módjára, vagy föllázadunk elviselhetetlen rabságunk és kínjaink ellen? – ez itt a lényegi kérdés, a többi csak üres beszéd. Honfitársaim, válasszatok! Köztársasági elnök helyett, immár egy biztonságosabb jövőt s egy magyarokhoz illő, boldogabb életet!
Siklósi András
Ajánlat: Megemlékezés a kommunizmus és a globalizmus áldozatairól a budapesti Szabadság téren, 2012. február 25-én; benne Siklósi András verseivel és vezérszónoklatának részleteivel. Érdemes megtekinteni! Elérhető az alábbi linkeken:
http://indavideo.hu/video/Budapest_20120225_A_kommunizmus_aldozataira_emlekezunk
Nemzeti InternetFigyelő
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű
Lehetne-e Tökés László MO elnöke?
Miért ne? Kérdés, hogy mennyiben fog felelni a mainstream elvárásainak?
Tőkés államelnöksége kapcsán: sajnos , eléggé megnyirbálódott nimbusa és az erkölcsi habitusa. Egy egész lejárató gépezet működik ellene, másrészt nehezen tudom elképzelni azt is, hogy a pestiek annyira hiúságmentesek lennének, hogy elfogadnák ezt a lehetőséget.Szerény véleményem szerint pedig kilencven év után trianoni sebgyógyításként hatna a megválasztása :-)!
RE:
Már, hogyne lehetne!
De minek……..
http://www.nyugatijelen.com/kronika/hutlenseg_miatt_valik_tokestol_felesege.php
Még nagyobb blamázs lenne.
(És itt megint teljesen mindegy, hogy mi az igazság!
Nem adhat még egyszer támadási felülelletett az ország! )
Bevallom férfiasan, hogy Siklósi András fenti írásának olvastán nagyon nehéz elfogulatlan véleményt nyilvánítanom lévén technokrata és romantikus alkatúnak vallom magam. Számomra az írás egyik üzenete az, hogy egyrészt nincsen ember hiba nélkül, másrészt, hogy lassan már mindenki „fekete ülepű” lett és lesz keskeny e hazában.
A mai „liberoglobalista” világban (némi cionista dressinggel leöntve)
hiú ábránd volna arról ábrándozni, hogy feltűnik majd egy Teleki Pál,
Horthy Miklós, Battyhyány Strattman László, Mindszenty József vagy akár egy Klebelsberg Kúnó formátumú egyéniség a silány karakterű felelős politikusok soraiban.
Az írás olvasásakor mindig megjelennek előttem a „Kramer gegen Kramer” c. film jelenetei. Csodálkozom azon, hogy még mindig történik hivatkozás a „Nemzeti Együttműködés Rendszeré”-re, holott a T Házban történő események engem mindig egy általam kitalált középkori filmre emlékeztetnek, mely szerint furgonszónokok és paneltáltosok végtelen hada vívja végtelenben nyúló szekártáborharcaikat.
Nem tudom, hogy Schmitt Pál hova tette néhai diplomáciai érzékét midőn összevissza nyilatkozott a plágium ügyében ahelyett, hogy mindjárt az elején tiszta vizet öntött volna a.pohárba.
Az ügy már messze nem Schmitt Pálról illetve plágiumügyéről szól hanem arról, hogy a magyar társadalmat egy jelenleg gyógyíthatatlan kór támadta meg, melynek gyógyszere valamiképpen ismeretlen helyre gurult vagy még nem találták fel.
A parlamenti 2/3 jelen kóros állapotának tipikus diagnózisát véltem felfedezni tegnap az „Egyenes beszéd” c.adásban, ahol Kálmán Olga húzós kérdéseire Kósa Lajos zavarodottan összevissza válaszolt, illetve nem válaszolt, hanem megkerülte a kérdést.
A jelenség nem új, mivel naponta tapasztalhatjuk a parlamenti közvetítések láttán, hogy az azonnal kérdésfeltevések adandó válaszok túlnyomó többségükben süketnémák párbeszédére hajaz.
A plágiumügyben minden politikai párt – kivétel nélkül – a saját vitorláinak akarja kifogni a szelet.
Nem értek egyet az írás szerzőjével Mádl Ferenc, Sólyom László és főképpen Prof. Dr Tulassay Tivadar megítélése tekintetében.
Ilyen alapon a Szenátus mind a 33 tagját politikai keresztre lehetne feszíteni midőn megszavazták Schmitt Pál címének megvonását és a bosszút lihegők ezt a ziccert bizonyára nem fogják kihagyni.
Tulassay professzor gyógyító tevékenységéhez kétség nem fér. A NFM veretes vezetője Réthelyi Miklós már fényesen bizonyította „rugalmasságát” az Alföldi Róbert ügyben (sejthető, hogy milyen körökből érkezett a figyelmeztetés a miniszter Úrhoz miszerint Alföldihez csak szarvasbőrkesztyűs kézzel nyúlhat hozzá). Az sem kétséges, hogy kik tanácsolták Schmittnek, hogy terelje jogi útra az esetet ama kijelentése ellenére (via képernyő), hogy a döntést tudomásul veszi és nem kezdeményez jogi lépéseket.
Ezek után adódik a kérdés a kormány melyik tagjának nyilatkozatai vagy kijelentése tűnnek valósnak?
Divid et impera! S ha más nem, de ez olajozottan működik!
Azt gondolom, hogy Morvai Krisztina kivalo szemely lenne Schmitt Pal helyett !
Minden adottsaga : kemeny kiallas magyar ugyekben, tudasa, felkeszultsege, emberi tartasa, Hazaja, Nemzete iranti elkotelezettsege
alkalmassa teszik a tisztsegre.
Legalabb valaki oszinten es „ferfiasan”, megfelelosdi magatartas mellozesevel munkalkodhatna lepusztult orszagunk es nyomorban, kiszolgaltatottsagban sinylodo nepunk erdekeben !
Megismétlem egy másik cikkhez írt hozzászólásomat, mert ide is tökéletesen illik:
Rosszabbnál rosszabb ötletek látnak napvilágot az új köztársasági elnök személyére vonatkozóan.
Magam részéről nagy hibának találnám Morvai Krisztina személyét is, akit egyébként rendkívül tisztelek, s az EP-ben bebizonyította, hogy anyatigrisként védi Hazánk érdekeit (még azok ellenében is, akiknek ez hivatalból kötelessége lenne)! Azonban személyét ma is támadások érik egyrészt a Balóval történt házassága miatt, valamint az előző rendszerben vállalt mukái miatt, továbbá származását is sokan kétségesnek tartják. Tudom, hogy ezek rosszindulatú mocskolódások, de bőven elegendők arra, hogy Őt is hamarosan kikezdjék. Az első két ok remek lehetőség a balliberálisoknak, a harmadik pedig a JOBBIK-nak.
Felmerült még Tőkés László neve is. Állítom, hogy azonnal elkezdenék piszkálni a válásának körülményeit (tudniillik, hogy pap létére megcsalta a feleségét, tehát „bort iszik és vizet prédikál”), valamint egészen biztos vagyok benne, hogy megvádolnák azzal, hogy a Securitate titkos embere volt, és üldöztetése megrendezett volt. Biztosan „előkerülnének dokumentumok” erről is. Manapság ez már nem nagy dolog, hogy ilyenek készüljenek.
Aztán felkérték Für Lajost is, akit szintén ezerrel tudnának támadni, már az Antall-kormányban betöltött szerepe miatt is, de ennél többet is előkaparnának Hazánk belső ellenségei!
Nem született meg még az az ember, aki ma méltó lenne az államelnöki pozícióra!
Kedves Pasztorfi Istvan!
A köztársasági elnök székébe MAGYAR HAZAFINAK kell ülni nem zsidó embernek – ők már leszerepeltek.
Elintézhetnénk akár úgy is, a Schmitt Pálnak tulajdonított, mára már országossá szélesedett erkölcsi problémát, hogy aki él, az mind bűnős.
Persze, volt elnökünk is csak azt csinálta amit akkoriban a többiek, akik e nemes doktori címért „küzdöttek”. Valószinű, ha sejti, hogy mi vár rá, óvatosabban járt volna el.
Mindegy, hogy miért, mikor, hogyan, de voltak, vannak, lesznek az közelében a tegnap született csecsemőnek is „érintett” személyek.
Ezt a csodálatos liberált fogalmat („érintettek”), a még csodálatosabb szdsz-es gurunak, mécs imrének köszönheti a világ. Az akkori törvénykezés, a média és annak überostoba fogyasztói számára megalkotta, és jó néhány más liberális fogalommal együtt divatba hozta (megélhetési bűnözés). Mert jól tudta, elég valami csekély hazugsággal bekenni az ártatlant, a mai Magyarországon 100 médiafogyasztóból, 88 azonnal szívesen ugat együtt a hordával, és akár fizikailag lehetetlen vádakat is képes elhinni, KÉTKEDÉS NÉLKÜL.
Mert, akarja hinni. Mert, így látja a TV-ben, olvassa a Blikk-ben, meg a többi szemétben. Mára már az iskolában is „tanítják”, törvény is szentesíti (ráadásul bünteti), hogy bizonyos dolgokat (stratégiai hazugságait a regnáló rendszernek) el kell hinni, fontolgatás, kételkedés nélkül.
Különben, Neked, annyi.
Bár, hosszútávon mindenképpen leadólistán vagy, ha magyar vagy, de ha kételkedni mersz a rendszer ótvarosan nagyra nőtt hazugságaiban, akkor villámgyorsan elér a végzeted. Állásodból kirúgnak (az idegenek, vagy azok vazallusai), a tetőt elveszik a fejed felől, hamarosan nincstelen, hajléktalan, segítség nélkül tengődő senki leszel. Az első téli fagy elvisz.
Mindezt, garantáltan megkapod az államtól, a hatalomtól, ha becsületes, logikusan gondolkodó, az igazadért, a nemzet igazáért kiálló vagy. Sőt, még gyorsabban a társadalom szélére kerülsz, akár szélsőjobbosnak megbélyegezve, ha nemzetedben gondolkodsz és cselekszel.
Csodálkozunk tehát, ha az életben maradottak közül, bárkinek – akinek a bajuszán morzsa billeg – , egyben vaj is van a fején ?
Kérem „de Loviaguin Alexander”-t, Tulassayt illetően kellő alapossággal tájékozódjék, mert véleményem szerint rossz informátorai vannak.
Erdekes! Hogy lehet mindenki eddigit igy, egy tollhuzàssal a szemét kosàrba boritani? Senki, de senki nem felelt meg eddig? Mert SENKI nem fog tudni megfelelni MINDENKI követelményeinek. A többségnek SOHA nincs igaza?
Az a nagy büdös helyzet, hogy csak nagyon ritkán. Ha az élet bármely szellemi, lelki vagy fizikai területét nézzük is, ahhoz mindig kevesebben értenek, mint ahányan nem. Ez a póriasan egyszerű bableves főzéstől kezdve a matematikai számításokon át egészen a beteg kutyákkal való együttérzésig. Ebből az egyszerű, ám könnyen belátható tényből következik, hogy a többség szinte midig hibás döntést hoz. Ezért erőltetik annyira ezt a demokráciának nevezett intézményt is, mert a könnyen becsapható és befolyásolható tömeget arra lehet terelgetni, amerre akarják. Esetleg akarnál egy demokratikus kórházban gyógykezeltetni magadat? Ahol a kórház teljes személyzetének, névtelen és titkos szavazásával dől el, hogy nem csak az, hogy milyen betegség gyötör, hanem az is, hogy milyen gyógykezelést kapsz. A többség véleményét választanád, vagy a főorvosét? 🙂
Jó példa a demokrácia álságosságára! Olyan dolgokba és döntésekbe vonják be a tudatlan, sőt legtöbb esetben félrevezetett, rosszul vagy egyáltalán nem tájékoztatott tömeget (lásd: a 2006-os választások idején – ha jól emlékszem az időpontra, de lehet, hogy 2002-ben volt – a valós gazdasági számadatok késleltetett megjelentetését), amikben nem hozhat jó döntést! Ez a hazugság a demokráciáról a legnagyszerűbb eszköz a politikai uralkodó réteg kezében! Ugyan, mit tudunk mi most az ország valós helyzetéről, mozgásteréről, a háttérben folyó manipulálásokról (netán zsarolásokról!)? Gyakorlatilag semmi tényszerű adatot, csupán sejtéseink, elképzeléseink vannak, amik kevesek a helyes döntések meghozatalához. (Híradmin)
Szabó Dezső: Mit jelent ez a jobb és baloldaliság? Azt, hogy az illetők egy, az országot érintő egyetemes, vagy részletkérdésekben nem fizikai és pszichikai adottságok összes ismeretéből s a szóban forgó probléma elképzelhető minden hatásából alkotják meg az ítéletüket: hanem egy híg tudományellenes, elemeiben ellentmondó piszkos frazeológia szerint mely őket jobb- vagy baloldaliakká kötelezi” — aszerint, hogy melytől reméli a maga boldogulását, zsákmányát, mondom hozzá én.
Demokrácia? Ez a hazug népképviselet egy az állatvilágban teljesen lehetetlen, perverz helyzetet hozott létre. A vágómarhát a mészárosok letaglózzák: szegény marhák nem tehetnek róla. De van-e olyan örült képzelet, mely elképzelje, hogy a szarvasmarhák zászlós felvonulásban, éljent rikoltozva Kossuth-nótát énekelve válasszák meg azokat a mészárosokat, aki letaglózza őket? — megint Szabó Dezső! Mi mindent megírt ez az ember! Mi változott azóta? Talán a hülyeség lett nagyobb, a fal lett simább, melyről lepereg az intés, mint a borsó!
Pontosan.
Az anyaországi magyar úgy viselkedik és tesz, mintha a Marsról pottyantották volna Magyarországra és most csak néz, mint a moziban és semmit sem ért. Ki (kik) ezért a hibás? Megsúgom Önöknek: maga a magyar nép, amelyet nem lehet leváltani, megbuktatni, kirúgni, lefokozni. Érthetetlen módon nem tanulták meg a leckét immáron egy évszázada, Trianon óta. És nem tanulták meg a leckét 56-ból sem, ezért elbukásra ítéltettek. Elemi iskolás kisgyereknek illene tudni, hogy a kommunista rendszernek alaptevékenysége volt a civil lakosság törvénytelenségbe kényszerítése, mert ezáltal minden ember zsarolhatóvá, kompromittálhatóvá vált. Az olasz maffiózók is igen sokat tanulhatnának ezektől a szemetektől, hisz hozzájuk képest ők csak Mária rózsafüzér társulati tagok. Milyen ország az, ahol a hazaárulást nem büntetik, sőt erénynek tartják? Kvázi ország. Patyomkin (Potemkin!) ország.
Minden magyar hazafi érezze kötelességének,hogy felvilágosítsa környezetét a zsidókkal kapcsolatos magyar múltról és jelenről.
Emlékezzetek, hogy 1989/1990-ben mivel nyugtatták le a levitézlett és elfajzott országrontók az embereket:
„A törvények meghozatala a fontos és a demokratikus intézményrendszer létrehozása.”
ÉS MINDENHOL, DE MINDENHOL MEGMARADTAK A RÉGI, JÓL BEVÁLT KÁDEREK, PRIBÉKEK, FÜLBESÚGÓK, A LE-ÉS FELMENŐ VASTAGNYAKÚAK, AZ EGÉSZ SAKÁL-KOTORÉK. Ott vannak a munkahelyeken, a pártokban , a szakszervezetekben az egyházakban. Maradt a K-vonal, maradt a hálózat, szinte érintetlenül: és a tehetségtelen, de a gyalázatban annál inkább szorgalmas és szervilis aljanépet mesés vagyonokhoz juttatták (a mi véren és verítéken szerzett tulajdonunkat – gondoljatok a kisemmizett és végletekig megalázott parasztok milliós táborára, a gyárakban kussoló melósokra, akiknek tehetetlenül kellett végignézni, hogyan fosztják meg őket és családjukat a megélhetést biztosító munkától, hogyan értékelik le munkájukat, hogy mára életük munkájának szinte egyetlen eredményére, lakásaikra, vagyonunkra is rátegyék a mocskos mancsukat, ezzel véglegesítve a rabszolgaságot számunkra… ), hogy kellő időben és helyzetben majd ezek az újgazdagok és újundokok viszonozzák nekik a gazemberséget gazemberséggel.
Ezért kell hát a fidesznek is mindenkit, lehetőleg mindenkit a helyén hagyni! A KEZÜKET FIGYELJÉTEK, NE A DUMÁT!!! Helyén hagynak mindenkit, néhány gyalogot beáldoznak. Itt maradnak nyakunkon a bürokratáik, a bankárjaik, ügyészeik, szakértőik. Ránk szabadították a rendőröket, bírókat, 56-os akasztókat és akasztatókat, pufajkásokat, D-209-eseket, libásokat, kacsásokat, tocsikokat, tribuszernékat, vörösiszaposokat, baumagosokat, globexeseket, westBalkánosokat, princzeket, kókányolt böszméket, draskovicsokat, felcsútiakat, alcsútiakat, simorokat, kálmánokat, kajmánokat, bolgárokat, a számlagyárosokat, a zabrálókat, a degeszbuksza hercegeket, az egész gyülevész bandát, akik naponta és elképesztően virulens módon szívják, szívják, habzsolják és zabálják életünket, dőzsölik vérünket, reményünket, múltunkat, jelenünket, jövőnket.
Pöcegödörré, trágyává teszik történelmünket, nemzeti hőseinket, magyarságunkat. Bomlasztanak, rothasztanak, döglesztenek, gyűlölködnek, züllesztenek. Ha nem velünk történne mindez, tán még csettintenénk is, „micsoda rendezés! micsoda balfácánok ezek a magyarok!
Ilyen balfaszokat nem hordott még a hátán a föld!”