KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Polgárdy Géza: Emlékezés a kristály emberre (Dr. Domonkos Pál Péter itt élt közöttünk)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Vári Attila nevezte kristály embernek, amikor 1986.július 1-jén, a Bethlen Gábor díj első kitüntetettjeként így írt Róla, a Magyar Nemzetben:

„Azok, akik személyesen ismerik, akik csak egyetlenegyszer beszéltek vele, akik csupán hallgatói lehettek, amikor kedves témáiról, élete nagy eseményeiről, a tudományban is vízválasztóként emlegetett föl-fedezéseiről beszélt, – azt hiszem egyetértenek velem, hogy Domokos Pál Pétert kristály-embernek nevezem.”

Sorsom különös kegyének tekintem, hogy személyesen is ismerhettem, hogy többször is felkereshettem budapesti, Budafoki út 10. alatti lakásán, hogy egy nekem küldött levelét is őrizhetem, hogy hallgatója lehettem előadásainak, hogy dedikált könyvei könyvtáram díszei lehetnek. Hogy tanulhattam Tőle, mindenekelőtt magyarság szeretetet. Tudom peresze azt is, hogy vannak, akik méltóbbak arra, hogy Rá emlékezhessenek, mint Kóka Rozália, vagy Halász Péter. De hát építsünk együtt katedrálist e kiemelkedően nagy székely magyar emlékének.

Aki pátriarkai kort ért meg, földi tartózkodásának még megkezdhette a tízedik évtizedét. S megadatott neki az, ami csak nagyon keveseknek: már életében legendává magasztosult! Hiszen a közösségek sohasem felejtik el azok tetteit, akik minden napjukat, annak minden óráját és percét az övéiknek szentelik, akiket egyetlen cél vezet: hasznosan élni, segíteni, támogatni, felemelni a gyengéket, az elesetteket, hitet és reménységet adni a csüggedőknek, valósággal feloldódni, átlényegülni az odaadásban! Másokért élt életet élni!

Domokos Pál Péter, a „kristályember” akit neveztek a „csángók apostolának” is – ilyen életet élt. Tisztát és példaadót. Egy több tízezres, – más becslések szerint százezernél is több, – Moldvába „át csángált” székely tekintette Őt évtizedeken át az egyetlen földi segítőjének. S Péter bácsi, – ahogyan mi nevezhettük e szálfa tartású nagy öreget, akik a közelébe kerülhettünk, – soha, egyetlen pillanatra sem feledkezett el az ő, román részről „bangyem”-nek gúnyolt csángó népéről. Megmaradásuk, fennmaradásuk volt a legfőbb cél, amely hosszú élete során mindvégig előtte lebegett! Az anyanyelvétől eltiltott, iskoláitól megfosztott, szellemi vezetőitől elválasztott legkeletibb magyarok tán réges-rég elenyésztek, beolvadtak volna az őket körbevevő román tengerbe, ha Domokos Pál Péter (meg Kallós Zoltán, s még néhány társuk) nem folytatnak gigászi küzdelmet érettük. E kényszerű beolvadásra ítélt testvéreinkre nélküle valóban rá köszön-tött volna az elmúlás, a nemzet váltás szomorú ideje.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György üzenete március 15-ére, az Erdélyi Autonóm Szövetség ünnepi megemlékezésére

Mert Péter bácsi, – ha fizikailag nem is lehetett mindig velük, – lélekben mindig is ott volt! Ha csak tehette, – ha csak engedték ezt a mostoha, a cudar idők, – felkereste őket, lejegyezte énekeiket, megörökítette szokásaikat, mindent meg-tett, – olykor még többet is, – amit értük megtehetett.

Legpontosabban nemzetmentésnek nevezhetnénk ama munkát, amit végzett. Neki, csaknem kizárólag és csaknem egyedül neki köszönhető, hogy a saját bajaikkal éppen eléggé elfoglalt anyaországi magyarok látóköréből nem estek, nem zuhantak ki végleg moldvai csángó testvéreink. Hogy idők múltán példája követőkre talált, hogy kutatók és újságírók mentek a csángók közé, s a köz fi- gyelem végül kiterjedt rájuk is.

„Valóságos vándorapostol módjára járta be a moldvai falvakat és gyűjtötte az ott élő magyarságra vonatkozó társadalmi és néprajzi anyagot.” – írta Róla réges-régen Szabó T. Attila nyelvész professzor, az erdélyi magyar tudomány másik óriása, ugyancsak „egyszemélyes intézmény.” Feltűnt Pusztinán és Lészpeden, Klézsén és a Tatros völgyében, mindenütt, mindenhol a magára hagyott, csaknem elfelejtett, legkeletibb magyar testvéreink lakta tájakon.

Mindig, egész életében vonzották az olyan feladatok, amelyek nem igértek gyors sikert, sem talmi csillogást, s melyeknek így, hosszú időn át nem akadt elvégzőjük. Így jelent meg öt kiadást is megért, tán leghíresebb műve, „A moldvai magyarság” majd a „Hangszeres magyar tánczene a XVIII. században”(1978), meg az „…édes Hazámnak akartam szolgálni…” (1979).

Minden könyvét nincs helyem megemlíteni, de a „Bartók Béla kapcsolata a moldvai csángó magyarokkal” (1981) és a Rajeczky Benjáminnal közösen írt „Csángó népzene”(1981) még feltétlenül említést érdemel. Annál is inkább, mert lehetőségem van e könyveinek címoldalait Péter bácsi dedikációival együtt mellékelten bemutatni. Bőven volt hát mit figyelembe venniük a magyarországi illetékeseknek, amikor – már a vánszorgó hazai rendszerváltozás megkezdésének idején – Széchenyi díjban részesítették.

Ez is érdekelheti:  Kónya-Hamar Sándor: 1848. március 15. igazi hátteréről

Dr. Domokos Pál Péter a híres búcsújáró helyen, Csíksomlyón született 1901. június 28-án, – aminek most, a nyáron volt 120 éve, – és 1992. március 4-én, szerdán három órakor kísértük ki utolsó földi útjára Budapesten, a Farkasréti temetőben. Ennek pedig a jövő év, 2022 tavaszán lesz harminc éve. Most, 2021 szeptemberében tehát Péter bácsinak semmiféle kerek évfordulója nincsen.

De hát szükség volna rá? Dehogy! Hiszen ha patetikus szeretnék lenni, hogyan is felejthetnénk el Őt bármikor is…?

A szerző nyugalmazott jogász, közgazdász, szociológus. De aktív közíró.

Forrás: Polgárdy Géza Blogja

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük