KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Bene Gábor: Reagálásom a zászlóbontásra!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Magyarok!

Olvasva az ásotthalmi zászlóbontáshoz fűzött Facebook kommenteket, látom azt a mérhetetlen kiábrándulást, amit a JOBBIK okozott a színlelt vagy valós irányváltásával a magyar érzelmű emberek sokaságának. Bizony az ő szemükben hiteltelenné vált a teljes jobbikos vezérkar.

Én viszont nem vádolom Torockai Lacit azzal amivel Bubó doki, hogy az állítólagosan zsidó Tutsek vérbíró unokája, hiszen arról senki sem tehet, kinek az unokája.

Hiszek abban, hogy a magyar Nemzethez tartozás nem elsősorban vér kérdése, hanem sokkal inkább a lélek dolga, s Torockai Tóth Laci valóban sokat tett már eddig is a magyarságért.

Azonban nem értek a pártalapítás kapcsán három fontos dolgot.

1/ Egyrészt valóban nem tudják, hogy a párt szó RÉSZT jelent magyarul? Vagyis aki pártot alapít, az részekre szabdalja a nemzetet. (Erre a jó válasz egyedük Papp professzor „Volt egy álmom”- című írásában található meg, ill. a NEEM honlapján)

2/ Másrészt miért nem a mellérendelés alapján fognak működni, ha már párt jellegű (magyarul: részjellegű) – egyébként a magyar életmódtól, hagyománytól teljesen idegen – szervezetet alapítanak? Hiszen a magyarság soha nem az alárendeltség népe volt, hanem mindig a Szent Korona értékrendet betartó és az “egyazon szabadsággal” bíró, szabad emberek nemzete.

3/ Harmadrészt, ha mozgalmi kereteken belül maradnának, akkor eszközként használhatnák a Nemzetegyesítők  NEEpártját, amely deklaráltan NEM párt.

(Vagyis nemcsak a radikálisokat, hanem az egész értékelvű Nemzetet  szeretné az ősi alkotmányosság szokásjoga mentén egyesíteni, hiszen Nemzetegyesítők!)

Vajon mi az oka annak, hogy ezt a pártoskodási szerveződéseket tisztességesen elítélő, önmagukat jelentősen korlátozó magyarokból álló „Trójai falovat” egyetlen nemzeti erő sem akarja igénybe venni a magyarság felemelése céljából? Igaz, a NEEM tagsága nem akar maguknak hatalmat szerezni, nem akarnak beülni a képviselőházba, hanem az alulról szerveződő Nemzet számára szeretnék a törvényhozás lehetőségét visszajuttatni. Ráadásul még vissza is utasították a választási közpénz-pocsékolást, mert annak szerintük jobb helye van az egészségügyben, oktatásban, stb. (Torockai Laci pedig már pedzegette a beszédében, hogy a Jobbik állami támogatását meg kellene osztani velük. Nem lenne ez is pénz-póráz Kedves Laci?)

Vagy talán épp csak az a baj a Nemzetegyesítőkkel, hogy nem akarnak több megélhetési politikust a hatalomban? Ezért hallgatják agyon őket? Hiszen soha egyetlen esetben sem „nyomta őket” sem a Simicska Tv, sem az állami televíziók, sem az újságok, pedig lett volna hírértékű cselekedet náluk is bőven. Ám a NEEM valahogy mindig kimaradt a hírekből.

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Miért tilos az orosz propaganda?

Én örülnék, ha a MI HAZÁNK nem párttá alakulna, hanem olyan országos mozgalommá, amely valóban megvalósítaná a Nemzet önszerveződését!

S ehhez még a segítségemet is felajánlom nekik!

Azonban ne támadják a Nemzet többi tagját, hanem mutassanak további példát az elvek betartása és az okos nemzetszolgálat területén. (Lehetőleg egyre több alázattal!)

Honféltő szeretettel: Dr. Bene Gábor

Nemzetegyesítő Mozgalom

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Dr. Bene Gábor: Reagálásom a zászlóbontásra!

  1. “Én örülnék, ha a MI HAZÁNK nem párttá alakulna, hanem olyan országos mozgalommá, amely valóban megvalósítaná a Nemzet önszerveződését!” Bene Gábor ezen kérésével nagyon egyetértek!!! Tisztelettel Molnár Gizella

  2. “ha mindenki egy irányba gondolkozik , akkor senki sem gondolkozik.”

    Az elmúlt bő száz év ideológiája rányomta bélyegét az emberekre e téren is. Nem tudnak és nem is nagyon akarnak másban gondolkodni,mint amit megéltek,láttak. Beléjük ivódott! Nem kivétel ez alóla mostani kormány(?) sem. Hiszen “apáik,elődeik nyomdokain haladnak tovább. A “lenini úton.
    “a kommunizmus nem egyszerű,hanem sokrétű jelenség: fontos tényezők benne az ideológia,valamint a párt és a tagok engedelmes elvhűsége. Egyfajta vallást képvisel-negatív értelembe -merev dogmákkal és szigorú hierarchikus vezetéssel. Eszmevilágának alapbölcseletét-sematikusan- így lehetne röviden összefoglalni: az anyag az egyetlen valóság,mely öröktől fogva van és örökké megmarad,(“mindenki annyit ér amennyije van” (bölcseletlen lázárjani,(megjegyzés) belőle alakul ki a világmindenség,a növény-és állatvilág és a fejlődés végén az ember. A kommunisták tagadják az Isten és a halhatatlan emberi lélek valóságát:, az önmagától létező anyagnak nincs szüksége Teremtőre. A világban uralkodó rend és célszerűség a dialektikus fejlődés szükségszerű eredménye s nem valamely “világszellem ” műve. A fejlődés szükségszerűen indul meg s azt egy állandó felfelé ívelő folyamatban és pályán,magában az anyagban rejlő ellentmondások dialektikus feszültsége mozgatja előre. Eszmerendszerüket dialektikus materializmusnak nevezik.”
    A pártok,pártoskodások ideje lejárt, Vissza kell térni a Magyarság régi, bevált berendezkedési formáihoz. Az Istenihez,az Igazsághoz. Nincs és nem lehet más út! Minden más a pokolba visz. Ahogy a mostani is…
    Ehhez NINCS szükség israelre,natora.eura,amerikára,vagy egyéb más parazitákra!
    Pusztán Igazi,Józan Parasztészre,Magyar Szívre!

  3. “Egy újabb szellem kezd felküzdeni
    Egy új irány tör át a lelkeken:
    A nyers fajokba tisztább érzeményt
    S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
    Hogy végre egymást szívben átkarolják,
    S uralkodjék igazság, szeretet.
    Hogy a legalsó pór is kunyhajában
    Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
    Testvéreim vannak,számos milliók,
    Én védem őket,ők megvédenek engem.
    Nem félek tőled sors,bármit akarsz.
    Ez az, miért csüggedni nem szabad.” (V.M)

Hozzászólás a(z) Tóth Ferenc bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük