KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dohányon vett bírók?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Voltam már életemben – mint minden ember – olyan helyzetben, hogy szerettem volna a velem történteket elfelejteni, másnap úgy ébredni, hogy csak rossz álom volt az egész – de másnapra kiderült az, hogy sem nem az álom, sem a felejtés nem segít – a valóságot éltem át.

Így vagyok az alábbi üzenetben írtakkal is:


From: ………..[mailto:……………….@gmail.com]
Sent: Monday, December 30, 2013 4:14 PM
To: Dr. Léhmann György
Subject: Devizaalapú hitelezés:Járai: “alapvet˝o a pénzéhes magyar bankárok felel˝ossége”. Hvg.hu, 2009. URL Beérkező levelek x

Tisztelt Léhmann dr!

Tudom nagyon sok a munkája! Mégis szeretnék Önnel közölni több dolgot, ami a mellékletekben van és azon kívül még egy olyat ami soha nem volt publikus és nem is sokan tudtunk róla,még a banki hitelintéző mobilbankárok sem:

2007-2010 között a közalkalmazottak kiemelt kölcsönt kaphattak ÖNRÉSZ nélkül, a bank teljes 100% hitelt nyújtott nekik, állami támogatott kamatokkal.

A BÍRÓK is részesei voltak ennek csak őket mint VIP ügyfeleket a Bankok belső központi vezetői keresték fel, és a Bírók hiteleit csak Ők értékesíthették! Elsőként az OTP volt a kiszemelt erre, a többi bank kevésbé. Én mobilbankárként dolgoztam az UNICREDIT Banknál ebben az időben, és véletlenül hallottam róla, valaki engem akart elküldeni egy Bíróhoz, de aztán lefújták… mintha nem történt volna meg a hitelfelvétel, csak később véletlenül jöttünk rá, hogy a KP-i vezetők intézték el.

Horváth András féle nyomozati eljárások ismeretében az ilyen fajta tájékoztatás közreadását kétszer is illik mostanában meggondolni, ezért igyekszem a Fővárosi Ítélőtábla által jóváhagyott alábbi Törvényszéki megállapítások alapján véleményemet kifejteni:

 Kis János azt állította, hogy Polt Péter “Előző hivatali ciklusa idején már bőségesen bizonyította, hogy hivatalát nem pártatlan közszolgaként, hanem megbízója kiszolgálójaként tölti be.”

 

A Fővárosi Törvényszék 2012. június 25-én első fokon már elutasította a felperesek keresetét, amely ellen a Legfőbb Ügyészség és Polt Péter fellebbezett. Az ítélet indokolásában a bíró kimondta, hogy Kis János politikai véleményt fogalmazott meg, közszereplővel, sőt közhatalmat gyakorló szervezettel és személlyel szemben, amely nem lépte túl a szabad véleménynyilvánítás jogilag megengedett határait, s az Alkotmánybíróság 36/1994. számú határozatában foglaltak szerint az éles, erőteljes kritika is megengedett, ha az nem becsmérlő, nem öncélúan gyalázkodó.

 

Ezt az első fokú ítéletet helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla, és a felpereseket kötelezte a perköltség fizetésére.

Ennek megfelelően politikai véleményt fogalmazok meg azzal, hogy véleményem szerint a részemre üzenetet küldő levelezőm igazat mond az üzenetében akkor, amikor azt állítja, hogy

–          2007-2010 között a közalkalmazottak kiemelt kölcsönt kaphattak állami támogatott kamatokkal annak ellenére, hogy átlagpolgároknak tekinthető fiatal házasok, vagy gyermekeket nevelő családok és más rászorulók csak elviselhetetlen kamatozású, államilag nem támogatott forinthitelhez, vagy devizában nyilvántartott forintkölcsönhöz jutottak,

–          2007-2010 között a bírók is kiemelt kölcsönt kaphattak állami támogatott kamatokkal,

–          2007-2010 között a bírók kiemelt kölcsönhöz juttatása végett őket a Bankok belső központi vezetői keresték fel,

–          2007-2010 között bíróknak juttatott kiemelt kölcsönt biztosító bankok vezetői saját bankjuk alkalmazottai előtt is titkolták azt, hogy ilyen hitelfelvétel történt.

——————————

Tekintettel arra, hogy a véleményem szerinti fenti körülmények között több bíró is kiemelt kölcsönt kapott bankok belső központi vezetői közreműködésével, kézenfekvő annak felvetése, hogy a kiemelt kölcsönben részesülők miként gondolkodtak a kölcsönnek igénybevételénél a legalapvetőbb polgári jogi alkotmányos alapelvről 2007-2010 között:

201. § (1) A szerződéssel kikötött szolgáltatásért – ha a szerződésből vagy a körülményekből kifejezetten más nem következik – ellenszolgáltatás jár.

A törvény e rendelkezése a szerződésekre az egyenértékűség elvének vélelmét mondja ki. Az egyenértékűség magában foglalja a visszterhességet, de a Ptk. 201. § (1) bekezdése nem kizárólag ellenértéket, hanem megfelelő mértékű ellenértéket kíván meg. Kivételes tehát az a szerződés, amelyben a szolgáltatásért ellenszolgáltatás nem jár, azaz amikor a szerződés ingyenes.

Mit gondoltak vajon a kiemelt kölcsönt elfogadó bírók akár erre a jogszabályhelyre tekintettel arról, hogy a bankok vezetőinek közvetlen segítségével nyújtott nagy értékű, másokat meg nem illető ajándékért mi lesz majd az a megfelelő ellenérték, amit viszonzásként majd nyújtaniuk kell a bíróknak akkor, ha a bank vezetője, vagy reá tekintettel más a banki ajándékért a számlát benyújtja.

Két eset képzelhető el a kiemelt kölcsönt igénybevevő bíró részéről a kölcsön elfogadásakor. Vagy megkérdezte azt, hogy ezért mivel tartozik, és ez esetben a közbenjáró banki vezetője közölte azt, hogy reméli fennmarad a barátság, vagy ami valószínűbb, hogy a kiemelt kölcsönt igénybevevő bíró nem kérdezett semmit, mert tudta mi a dolga, mivel kell viszonoznia az akár több millió forintot érő banki kedvességet.

Nekem ezzel kapcsolatosan a színpadi gonoszság jelképe, III. Richárd jut eszembe, aki országát egy lóért akarta odaadni. Csakhogy III. Richárd élete akkor közvetlen veszélyben forgott, míg a kiemelt kölcsönt elfogadó bírók semmiféle életveszélyben nem voltak, sem egyéb jelentős problémájuk nem volt. Azaz nincs mentség a hazát, magyar emberek sorsát semmibe venni hajlandó, az igazságszolgáltatásba vetett hitnek lerombolására kész bírói magatartásra. Mint mára kiderült, még az ördögnél is rosszabbakkal cimboráltak nyomorult néhány millió forint elérése végett.

—————————-

Nézzük meg közelebbről azt, hogy a kiemelt kölcsönt igénybevevő bírónak esküszegő cselekedete miért súlyosabb annál is, mint ha a közhatalmat gyakorló más személyek járnak el hasonlóan.

Ehhez ide másolom egy Járai Zsigmonddal készült HVG-s cikknek alábbi – összefoglaló – megállapításait:

Ha tudták volna az adósok, ahogyan nem tudták, nem is tudhatták, és ahogyan a bankok tudták, és ennek a hitelezési konstrukciónak éppen az adósok kifosztása árán, a minél nagyobb banki haszon elérése, a bankok devizához juttatása volt a célja, akkor egyetlen adós nem írta volna alá a reálszerződést.

 

A fentebb leírt „hitel-swap” atipikus szerződés teljesült a valóságban. A reálszerződést csupán kölcsönnek ajánló (és álcázó), és megszövegező bank szerződéskötési szándéka, célja, akarata nem az, amit az adóssal aláíratott, éppen ezért, és nem mulasztásból nem tájékoztatta az adóst az általa aláírt reálszerződésnek az adóst fenyegető, határok nélküli kockázatáról, hanem kifejezetten árfolyamnyereség generálása, és minél nagyobbá tétele volt a szándéka.

 

A határ nem a kockázat ésszerű mértékében keresendő, hanem az adósnak abban a képességében, hogy meddig képes a bank adósi deviza-nyilvántartásából eredő haszonszerzését 7.9 a c 604/11. sz. ügyben a bíróság ítélete (negyedik tanács) 2013. május 30. 42 finanszírozni. Aki végtörlesztett, az addig, és elbocsátják.

 

Aki árfolyamgátas bankmentésben vesz részt, annak deviza-nyilvántartásával a bank tovább folytathatja a mögöttes szerződésbeli játékait és haszonszerzését, amelyet majd az állam a költségvetésen keresztül, azaz az adósok, és az adós, személy szerint fog tovább finanszírozni.

 

Aki forintosította a hitelét, az a magas kamatokkal fizeti meg azt, hogy a bank már nem juthat a deviza-nyilvántartáson keresztül extraprofithoz, ellenszolgáltatás nélkül.

 

A bíróságok, törvényszékek megtisztelő és különös feladata, ennek megismerése és a bankon való számonkérése.

 

A független magyar bírósági szervezet, beleértve ebbe a Kúriát is, ma már az egyetlen olyan hatóság és állami intézmény, amely erre képes és amelyre felhatalmazást kapott az Alaptörvényben.

 

Ezzel jogot, de igazságot is szolgáltathat a rászedett, nem ostoba, tisztességes adósoknak olyan ellenféllel szemben, amely csak azért merte a hitelnyújtás álcája alatt EZT a tevékenységet kifejteni, mert

 

bízott abban, hogy soha nem jönnek rá az adósai, soha nem derül ki, de ha mégis, soha nem lesz olyan hatóság, bíró, bíróság, amely ezt megértené, felfogná, el merné ítélni, és az áldozat adós javára meg merné állapítani a bank felelősségét.

————————

Ezért. Ebűl szerzett néhány millió elfogadott forintért készek voltak ráutaló magatartásukkal egy csaló, mindenre kész társaságnak megígérni és eddigi tapasztalataim alapján teljesíteni azt az elvárást, hogy különös és megtisztelő feladatuk teljesítése helyett rútul félrevezetik magyar honfitársaik százezreit.

Megvetem őket.

Ez az én véleményem. Politikai véleményem.

Siófokon 2014. január 2. napján.

Léhmann György

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

14 thoughts on “Dohányon vett bírók?

  1. Tessék mondani, maradt még e honnak valamely aprócska szeglete, ahol fellellhető a tisztesség? itt egy levél Kéri Edittől:
    KÉREM, TOVÁBBÍTSÁTOK; HOGY MÁS IS TUDJON RÓLA…
    http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=beneg&cdate=14.01.01.15.48#cikk

    http://internetfigyelo.wordpress.com/2014/01/03/soros-gyorgy-a-soros-keri-edit-levele-a-valasztasi-csalas-lehetosegerol/

    Tartalma szerint már folyik a “megfelelő” választási eredmény elrendezése, S Te, Magyar Szavazó, ha még élni akarsz, nem folytathatod az elmúlt 24 évet, ami akadály nélkül vezetett ide.

    Péter

  2. Meg vagyok döbbenve.Ilyen aljasságot még nem olvastam mostanában.EZ VOLNA A MAGYAR IGAZSÁG SZOLGÁLTATÁS? Én inkább a GAZSÁG SZOLGÁTATÁSNAK látom.Ez az írás és a benne lévő tartalom teljesen átformálta bennem a bíróságról (amúgy sem túl jó) véleményem.Most már érthető,hogy miért döntöttek a bíróságok hol a bank hol pedig a károsult javára. Mert az a bíró amelyik kapot “kenőpénzt” az a bank javára döntött amelyik meg nem kapott az meg hiteles (károsult) javára döntött.Ezt tudnia kellett a kormánynak is.Ormány Vikinek nagy a felelősége,de el-kurcsánynak még nagyobb.Boritékolni merném,hogy a kúria egyes tagjai is érintettek benne mert olyan itéletett hoztak ami egyértelművé teszi.

    Rigó Zoltán

    1. Pefig nem egyedi. Sajnos az áldozatok száma csak nő, és nem csak én lettem kifosztott, hanem még többen vagyunk, akiknek a vagyona lábra kelt mert a sérthetetlen és felelősségre nem vongható bírók, ügyészek
      elsődleges törvénye lett a dohány.

      Tóth Katalin

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

  3. A helyzet az, hogy a Kúria legutóbbi polgári jogegységi határozatának (6/2013 itt is olvasható: http://users.atw.hu/sal-amander/doc/a_kuria_6-2013.pdf )
    nagyobb része egy korábbi bankszövetség által megrendelt szakvéleménnyel szinte azonos szóhasználatot és fogalomkészletet használ, ami az összefonódást mutatja. Számomra jogászként az a leg megdöbbentőbb, hogy jól látszik a bankok az alsóbb bíróságokkal nem foglalkoznak a perekre szinte el sem mennek, csak a Kúriára (lényegében a harmadfokra koncentrálnak csak: [az bizonyos esetekben lehet az ítélőtábla is!])
    Ott azonban hatalmas és komoly lobbierőt fejtenek ki megfojtva a pártatlan jogszolgáltatást. itt olvasható a bankszövetég által megrendelt jogi munka amit a Kúria 2013 decemberében nagy sietségben meghozott indoklásában szinte betű szerint átvett: http://users.atw.hu/sal-amander/doc/osszefonodas_371-387-gardos-nagy_bankszovetseg_kuria.pdf

    Kérdés: hogyan adhatta ehhez a gyalázatosan ócska jogegységi határozathoz a nevét Wellmann, Osztovics, Darák stb, és a többi közel húsz bíró akik a Magyar Jogtudomány címzetes jogászainak minősülnek?
    Elképesztő és egyben mindent megmagyaráz.

    Sal Amander

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Tisztelt Sal Amander! Én nem vagyok jogász, mégis segíteni próbálok egy kicsit megérteni a folyamatokat. A jogszolgáltatás, mint olyan soha nem pártatlan, mert semmi köze az igazsághoz. A jogszolgáltatásnak 3 főbb szintje van. 1 A leggazdagabbak törvényeket kérnek maguk számára, amik által még gazdagabbak lehetnek. (csak körül kell nézni : amelyik törvény az alapvető, józan paraszti logikának ellentmond, az egy olyan törvény) 2 A kevésbé gazdagok a döntéseket vehetik meg. Itt is elég körül nézni, és azonnal látható az ítélet hozatal gyorsaságából és a büntetés mértékéből, hogy a bíró érdekelt volt-e az ügyben. Pusztán a harmadik szint az, ami lehetne akár pártatlan is, mégsem az. Itt is csak az előbbi szempontok alapján kell körül nézni.
      Az igazság szolgáltatás lehetne pártatlan, de az olyan nincs lassan az egész világon.
      eSzeL

  4. sZEVASZTOK!

    Az csak a mese világában van, hogy ingyér adnak valamit – na meg persze a jelenlegi Magyarországon – esetleg egy forintért milliárdokat.
    Na de ez has igaz és valós – de miért is kételkednék benne – ha leírtátok ez súlyos bűncselekmény – idézem a saját törvényüket:

    “…III. Fejezet

    BŰNCSELEKMÉNNYÉ MINŐSÍTÉS ÉS JOGALKALMAZÁS

    15. cikk

    Országos szervek hivatalos személyeinek megvesztegetése

    A részes államok elfogadják az ahhoz szükséges jogalkotási és egyéb intézkedéseket, hogy a következőket – szándékos elkövetés esetében – bűncselekménnyé nyilvánítsák:

    a) Hivatalos személynek jogtalan előny közvetve vagy közvetlenül történő ígérése, felajánlása vagy adása magának a tisztviselőnek vagy más személy vagy szervezet javára azért, hogy a tisztviselő hivatali feladatai gyakorlása során valamit megtegyen vagy valaminek a megtételétől tartózkodjon.

    b) Jogtalan előnynek a hivatalos személy általi közvetve vagy közvetlenül történő kérése vagy elfogadása maga a tisztviselő vagy más személy vagy szervezet javára azért, hogy a tisztviselő hivatali feladatai gyakorlása során megtegyen valamit vagy valaminek a megtételétől tartózkodjon….” meg stb.

    börtönbe velük minddel!
    id. Kiss László

    1. Nincs igazság szolgáltatás. Minden esetben jogszolgáltatásról beszélnek. eSzeL

  5. Valahogy el “kellett” jutni oda, hogy a Magyarországon a gengszterváltás hajnalán fellelhető négyszázezer fő szegényből 2013-ra négymillió főt meghaladó szegény lett. Hiszen Magyarország “jobban teljesít”! Szépen beleillik a képbe ez a “deviza”hiteles aljasság is!
    Igen, a gyarmatosítók felé, a felvásárlók felé sokkal jobban teljesít az ország, mégpedig minden áron! Az a kormány, amelyik adócsökkentéseket, 1 millió munkahelyet, rendet, közbiztonságot hirdetett meg, helyette felemelte az adókat, a 27%-os ÁFA szinte a világon egyedülálló. Újabb adónemeket vezetett be és a már egyszer megadóztatott pénzek újbóli megadóztatását is kitalálta, megvalósította, különböző hangzatos módon (“sárgacsekk-illeték”, “tranzakciós illeték”, stb.). Az euró/magyar forint árfolyam közben elérte a 300 Ft-os szintet – ekörül mozog. Kevesen tudják, hogy a világ egyik legnagyobb inflációt elszenvedő pénze az euró volt. Ehhez adjuk hozzá pluszban a magyar inflációt. Így már közelebb járunk az igazsághoz… Ezért nem érezzük a hangzatos “gazdasági forradalom” és a “rezsicsökkentés” áldásos hatását – csak szavak és plakáterdők erejéig. Valójában minden drágább, drágult a szállítás, drágultak az élelmiszerek, ruházat, általánosságban minden! Viszont jó a “kormány” kommunikációja! Csodálkozva látom, hogy az emberek ünneplik a 2/3-os “kormányt” – pedig, ha jól belegondolunk, ekkora lakossági teher-emelések nem voltak még a mocsok Bokros csomagja idején sem, nem is beszélve a pocsék gyurcsány “kormányról”. Mit ünneplünk? A “jó dumát”? Vagy a mutyikat? Mást nemigen tudunk!
    Semminek nincs következménye. Derülnek ki egyre-másra a visszaélések, csalások, lopások, de hiába, nincs semmi következménye! Szabad a préda!
    Van viszont egy tökéletesen megosztott közvélemény, megosztott nemzet, amit a politikának az utóbbi évtizedekben az “oszd meg és uralkodj” elv alapján sikerült megvalósítania. Nem is ütközik a legnagyobb aljasság sem ellenállásba! Megy minden disznóság, mint kés a vajban! Meg sem lep, hogy a törvényhozókat is megvásárolták kilóra. Miért kéne meglepődjek, amikor a “független bíróság” már látszat szinten sem működik? Odaszól egy politikus – és úgy történik, Orwelliában, ahogy akarja. Ennyi itt a jogállam.
    A “deviza”hitel sikkasztásban a bankok érdekeltté tették a bírói kart? Logikusnak tűnik! Hihetőnek tűnik! Volt itt már egyszer VIP buli az “elit” részére, abból sem lett semmi! Ha akkor ment, miért ne menne most is? Ha együtt vannak benne a buliban vajon elvárható, hogy saját maga ellen emeljen szót? Ugyan már!…Ezért tologatják a “deviza”hitelesek ügyét a politikusok? Ezért születnek “elnéző” és nem a károsult jogát és az igazságot feltáró bírósági ítéletek? Hát persze! Az “igazságot” itt a pénz jelenti. Aztán, ha nincs mese, muszáj a bűnöző ellen elmarasztaló ítéletet hozni, akkor pénzért luxusbörtön jár…
    Szétesett a magyar társadalom. Védekező reflexe teljesen megszűnt.
    Zseniálisan aljasak voltak az elmúlt 23 év “politikusai”!
    Ez az út, amin most haladunk, a nemzethalálhoz vezet!
    …és választások előtt – ha igazak a hírek – jön Soros apuci, meglátogatni szörnyszülött “fiát” és tanítványát, hoz neki biztosan egy kis “apanázst”. Ez a buksi-simogató: jól csináltad kisfiam! Jött biztosítani a “választás tisztaságát”, ahogy szokta, világszerte.
    Nagy Péter

  6. Mi mindenre ne lenne még jó ez a velünk született JÓZAN PARASZTI ESZÜNK?

    Csupán ez kell ahhoz, hogy az életünket nap mint nap megkeserítõ problémák összefüggéseit megértsük. Ehhez szeretnék segítõ kezet nyújtani mindazoknak, kik még mindig kételkednek abban, hogy a pénzvilág, s annak vezetõi, csicskái lennének minden gazdasági és társadalmi bajunk okozói. Ennek érdekében néhány szemfelnyitó kérdést teszek fel, majd ezt követõen néhány magyarázattal szolgálok bizonyságként arra, hogy a jelenleg tapasztalható káosz megértéséhez még csak középiskolai végzettségre sincs szükségünk. Egyedül a józan paraszti ész kell minden megértéséhez, és éppen ezt a velünk született képességet kezdik el nagy gondossággal kinevelni belõlünk már-már az óvodában is.

    Továbbá nehezíti a megértést az alapvetõen keresztény mentalitásunk, miszerint el se tudjuk hinni, de még képzelni se azt, hogy egyes érdekkörök semmi mást nem tesznek, mint hogy a mi tönkretételünk módozatain, újabb és újabb trükkjein fáradozzanak naphosszat. Ebbe belefér minden gaztett, amit az egyetemes történelem során az emberiség ellen elkövettek. Mindenkinek figyelmébe ajánlom a Cion bölcseinek jegyzõkönyvei címû könyvecskét, amit Mónus Áron fordításában szerezhetünk be a Szkítia könyvesboltokban. Hacsak azóta be nem tiltották!

    Kérdéseim, melyekre immár mindenki maga is meg fogja találni a választ, a következõk:

    1.) Hihetõ-e, hogy a magyar forint állandóan erõsödik az ún. kemény, nyugati valutákkal szemben?

    2.) Ha igen, akkor vajon miért nem érezzük ennek „jótékony” hatásait? — pl. az élelmiszer és egyéb termékek áraiban, hiszen szinte kivétel nélkül minden termék már importból származik. Tehát valóban erõs forint esetén miért nem látjuk ennek az erõs forintunknak az árcsökkentõ hatását az importból származó termékek áraiban? — hiszen erõs forinttal több kemény valutát, és ebbõl több import terméket tudnak vásárolni az importõrök.

    3.) A kemény valutákkal szemben miért erõsödik a forint még akkor is, amikor hazánkat már totál csõdbe vitték a hazaáruló kormányok, és mindeközben a gazdasági mutatók is egyre rosszabbak?

    4.) Miért tukmálnak mindenkire különféle kölcsönöket a bankok?

    5.) Miért szinte kizárólag devizaalapú hiteleket kínálnak a bankok – a japán yentõl a svájci frankig?

    6.) Miért nem lehetett még uzsorakamatra se hitelhez jutni korábban, közvetlenül a gyakorlatilag soha be nem következett rendszerváltás után, és még jó néhány évig azt követõen sem?

    7.) Ugyanakkor most — vajon miért dobálják utánunk a különféle, de csakis és kizárólag jelzáloggal biztosított kölcsönöket? Új autót pl. már nem is nagyon lehet készpénzért vásárolni.

    Válaszaim:

    1.) A forintot a bankok irreálisan magasan jegyzik, és ennek egyedüli oka, hogy a nemzetközi pénzvilág alaposan kidolgozott stratégiát követ hazánk lakosságának anyagi kisemmiztetése érdekében, hogy aztán olcsó áron felvásárolja mindenünket. Köztudott, hogy a megélhetéshez, lakhatáshoz, az égbeszökõ energiaárak finanszírozásához állandóan anyagi forrásokra van szükségünk. Na már most: a mesterségesen keltett munkanélküliség, mint általános probléma, nem teszi lehetõvé az elõbb említett kiadások finanszírozását, így nagyon sok forráshiánnyal küszködõ honfitársunk, vállalkozónk kölcsönfelvételre szorul. Meg is kapják a kölcsönt, feltéve, ha a bank elegendõ biztosítékot lát a folyósítandó kölcsönök visszafizetésére. Például, biztosítékként felajánljuk a családi házunkat, amit a bank az ingatlan forgalmi értékének legfeljebb csak a 60%-ban számít be. És természetesen csõd esetén ezt a csökkentett forgalmi értéket veszi figyelembe, amikor elszámol velünk.

    2.) Nem érezhetjük az egyre erõsödõ forintunk árcsökkentõ hatását, mert a forint valójában nem erõsödik. Másik ok, hogy az importõrök nem jótékonysági intézmények. Továbbá: hazánkban nem érvényesül már a kínálat-kereslet törvénye sem, mert nincs szabadpiaci versenyhelyzet. Hazánkban felborult már minden gazdasági törvényszerûség, és ezt támasztja alá, hogy minél drágább pl. a benzin, annál többet autózunk.
    Tehát nem reagálunk már az árak alakulására érzékenyen, mint ezt korábban tettük! Idõsebbek emlékezhetnek a néhány évtizeddel korábbi állapotokra, amikor még kilométeres sorok kígyóztak egy-egy kisebb mértékû benzinár emelésekor. Hazánkban ma már minden gazdasági tendencia mesterségesen keltett, vagy elfojtott. Totálisan manipulálnak itt mindent!

    3.) A kemény valutákkal szemben azért jegyzik a forintot irreálisan magas árfolyamon, hogy minél nagyobb kedvet kapjunk a devizaalapú kölcsönök felvételéhez. Miért ódzkodnánk ettõl, amikor egyre kevesebb a várható törlesztõ részletünk?! Itt van a kutya elásva, mert ez nem sokáig lesz így!

    4.) Egyúttal válasz az 5.) pontra is: A bankok azért tukmálják a különféle kölcsöneiket ránk, mert ezen az úton tudják megszerezni házainkat és mindenünket a legkönnyebben, a leghamarabb. Ha már se a föld, se a ház nem a miénk, akkor vajon mi szolgáltat még jogalapot nekünk arra, hogy itt maradhassunk a szülõföldünkön? A pénzvilág nem csak Magyarország ellen esküdött össze, de az egész világgal szemben is. Meg akarnak szerezni mindenkitõl mindent, és ezt a tendenciát legjobban hazánkban lehet nyomon követni. Amikor mindenkit kellõképpen eladósítottak, jelzálogokkal jól megterheltek már, akkor rohamosan gyengíteni fogják a forintunkat. Ez lesz az utolsó csapás ránk, eladósított magyarokra. Nem tudjuk majd fizetni a hirtelen egekig szökõ törlesztõ részleteinket, és így „joggal” árverezhetik el a fejünk felõl még a fedelet is.
    Vajon miért nem lehet a devizaalapú hiteleket a felvett devizanemben, ill. valutanemben fizetnünk? Példának okáért a svájci frank alapú hitelt svájci frankban visszafizetnünk! Na vajon miért nem lehet? Mert akkor kikerülnénk a mocskos üzelmeket hajhászók gazemberek karmaiból! Hát ezért nem lehet!

    6.) Azért nem lehetett sokáig semmilyen kölcsönhöz hozzájutni, még uzsorakamatra sem, mert akkor megerõsödhetett volna az akkor még csak kialakulóban lévõ, ún. polgári réteg, kik kellõ tehetséggel, rátermettséggel, ambícióval rendelkeztek. Egy erõs polgárság létrejöttében ugyanis a zsidók sohase bábáskodtak volna, hiszen akkor sohasem válunk tõlük függõ helyzetbe. Ez esetben sohase tudtak volna minket mezítelenre vetkõztetni, csontig lekopasztani. Lásd jelenlegi helyzetünket!

    7.) Most viszont azért lehet úton-útfélen kölcsönhöz jutni, mert ez is a jól kimunkált, minket ellehetetlenítõ stratégia része. Mint a fentiekben kifejtettem, ezzel tesznek teljesen és végérvényesen tönkre minket. Adósságcsapdába hajtanak minket, az egyszerû állampolgárokat is!

    A szükség természetesen nagy úr, és gyakran törvényt is bont. Egyes élethelyzetekben sajnos elkerülhetetlen, hogy kölcsönért folyamodjunk. Ezt azonban nagyon át kell gondolnunk, és mérlegelnünk kell minden várható nehézséget. Csakis úgy szabad kölcsönt felvenni, hogy biztosítva lássuk az utolsó törlesztõ-részlet visszafizetését is. Máskülönben totális csõdhelyzettel kell számolnunk!

    Vattay Szabolcs,
    Budapest, 2008. június 5.

    További részletek: http://kuruc.info/r/20/25720/#ixzz2pQaGXnee

  7. Üdvözlöm! Szeretnék leiratkozni az önök hírleveléről, kérem segítsenek!

    A NIF honlapjának jobboldali sávjában lejjebb megtalálja a NIF szerkesztői közleményben a leiratkozás módját. Mi semmit nem tudunk tenni, kövesse az ott leírtakat. (Híradmin)

  8. Már a kiválasztásnál is csak annak van esélye a bírói karba kerülni aki maradéktalanul megfelel a zsidó elvárásoknak! Tisztességes ember a közelébe se kerülhet a bírói széknek és emiatt a továbbikról már nincs értelme egyetle4n szót sem ejteni!
    kató rudi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük